Navigate / search

Magyar népi hangszerek

MAGYAR NÉPI HANGSZEREK

Kerkayné Maczky Emese

HANGSZERES ZENE

Magyar citerás ezüst karperecen, 9. század - Hungarian Zither Player, 9th century
Magyar citerás ezüst karperecen, 9. század – Hungarian Zither Player, 9th century

Kodály Zoltánt idézve: „A magyar nem különösen hangszerkedvelő nép. A szegényebb nép is inkább muzsikáltat magának, mintsem maga kezével játszik. Ezért énekes népzenénk gazdagságához  képest  kevés a hangszeres zenénk. Mindazáltal a benne megőrzött ősi nyomok miatt a legnagyobb figyelemre méltó. A nép kezén találunk magakészítette hangszereket (doromb, kanásztülök, pásztorkürt, furulya, duda, citera vagy tambura, cimbalom, tekerő) és gyári hangszereket (hegedű, klarinét, cimbalom, szárnykürt, harmonika, szájharmonika).”

A nép úgy a maga készítette hangszeren, mint a gyári hangszereken egyaránt játszik népzenét és műzenét. Másképp viszonyul az énekhez mint a hangszeres zenéhez. Míg az énekben legtöbben résztvesznek, a hangszeres zenére nézve hallgató az egész nép. Az előadó zenész egyedül vagy kevesedmagával áll szemben a hallgató tömeggel. A nép viszont erre a zenére járja a táncot és nagyon is megérzi, ha nem kedvére való módon játsszák. A népzenész a muzsikálásból nem élt meg, „mert amit a nép maga termel, azért nem fizet”.


Táncoló magyarok - Dancing Hungarians
Táncoló magyarok – Dancing Hungarians

A 20. század elején még a cigány zenész is csak ételért, italért, kendőkért, 5 forintért muzsikált – egymagában – lakodalmakon. A zenészcigányok elsősorban a városok közelében éltek. A cigányok terjeszkedésével a nép muzsikáló kedve egyre szűkebb térre szorult. Elgondolkoztató, hogy az évszázadok folyamán a magyar nép elvesztette egykori muzsikáló kedvét. Pedig az ősmagyarok zene- és tánckedvelők voltak. Orosz régészek az ősi Staraya Riazanban ezüst tárgyakra bukkantak, melyek jóval a tatárjás előtti időkből származnak. Az ötvösremekek magyar eredetét bizonyítják az aprólékos díszítő motívumok, palmetták, turulok, griffmadarak, honfoglaláskori hajfonat, csúcsos kucsma, bőrcsizma. A legjelentősebb az első magyar zenész ábrájával díszített ezüst karperec,  amelyen egy táncoló lány és egy citerás alakja láthatók. Maga az ábrázolás elüt a korabeli merev bizánci emberábrázolások mozdulatlanságától. A húrokat tépő kéz ujjai szinte mozognak, amíg a zeneértő ősmagyar félrefordított arccal figyeli a táncoló leány alakját.

MIT JÁTSZIK A NÉP HANGSZEREIN?

– Szöveges dalokat hangszeres formába öltöztetve (énekmondás).
– Lassú, keserves nótákat, különösen furulyán.
– Táncra alkalmas dalokat, mert leginkább tánchoz kell a hangszer.


A toborzó dudaszóra - Recruiting
A toborzó dudaszóra – Recruiting

A magyarok ének-, zene- és tánckedve ősi örökségünk. Ezt bizonyítja fent említett karperec a honvisszafoglalás előtti korból. Értesülünk erről, amikor a magyarok Szent Gallen kolostorát látogatták meg a 10. században és az együgyű Heribald barát a vitézek énekében és táncában gyönyörködhetett és soha olyan jól nem érezte magát. De Szent Gellért legendája is megemlékezik egy szolgálóról, aki a kézimalom hajtását énekszóval kíséri és a magyarok szimfóniájának nevezi a hallottat. Egy 11. századi kódex írja, hogy Szent István halála után (1038) „Magyarországon hegedülést, sípolást, dobolást, táncot megtiltottak lenni”. Középkori források írják: „hegedősök, kobzosok, lantosok, regösök, igricek, síposok járták az országot, és szerszámaikból hol szomorú, hol vidám dallamokat csaltak ki, s ezzel kísérték énekeiket.” És folytatódik e gazdag hagyomány írásban és képen a 19. századi pásztormunkákig.

Egy magyar banda hangszerei a citera, síp, furulya, duda, doromb, tekerő, pásztorkürt, kanásztülök, gardon, később hozzájött a hegedű, cimbalom, klarinét, harmonika, szárnykürt.

Kodály Zoltán írja a magyar zenéről: „… az elemeire bontott dalkincs egy és oszthatatlan… évezredes fejlődésben kiérlelt, leszűrődött művészet. Tökéletes, mert kiegyensúlyozott egység az a kultúra, amely létrehozta…  Amit Jókai az irodalomról mond, hogy nálunk a Helikon tanult a mezőtől, még inkább áll a zenére, mert még annyi írott hagyománya sem volt, mint az irodalomnak. Ha nemzeti klasszicizmus annyi, mint egy nemzet lelkét tökéletes formában kifejezni, akkor eddig klasszikus magyar zenét másban, mint a néphagyomány néhány (száz)ezer dallamában nem találunk. Ez egyelőre a legtökéletesebb zenei kifejezése a nemzeti léleknek. Nemzeti és nemcsak népi, mert valaha az egész nemzeté volt és ha organikus zenekultúrát akarunk: minél előbb újra azzá kell lennie.”

IRODALOM / BIBLIOGRAPHY

Bagossy László, ed., Encyclopaedia Hungarica, I-IV, Hungarian Ethnic Lexicon Foundation, Calgary, 1992-1998
Balassa – Ortutay, Magyar néprajz, Corvina Kiadó, 1980
Czakó Elemér, ed., A magyarság néprajza I-IV., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest
Viski Károly, A magyarság tárgyi néprajza, A hagyomány tárgyai, II.
Kodály Zoltán, A magyarság szellemi néprajza, Zene, IV.
Hofer Tamás – Fél Edit, Magyar népművészet, Corvina Kiadó, 1975
Rajeczky Benjámin, Hungarian Folk Music, Magyar Népzene I, II, Qualiton,  In co-operation with UNESCO, Budapest, 1972
Kiszely István, A magyarság őstörténete (Mit adott a magyarság a világnak), I. kötet, Püski, Budapest 1996
Kobzos Kiss Tamás előadása, Kelet népe, Fillmore 1989
Kósa – Szemerkényi, Apáról fiúra, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1975
Magyar Néprajzi Lexikon, I-V., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977
Magyar Történelmi Szemle I.1., A kievi ősi magyar ötvösműhely… 91. oldal, New York, 1969
Malonyay Dezső, A magyar nép művészete, III., Franklin-Társulat, Budapest, 1911
Manga János, Hungarian Folksong and Folk Instruments, Corvina Press, Budapest, 1975
Ortutay Gyula, ed., Magyar néprajzi lexikon I-V., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977
Platthy György – Dr. Rónai Béla, Népművészet, Tankönyvkiadó, Budapest, 1978
Sárosi Bálint, Magyar népi hangszerek, Tankönyvkiadó, Budapest, 1978
Amerikai Magyar Múzeum, 77 sz. kiadvány, 2002

Petry Béla

PETRY BÉLA ALBERT

(1902 – 1996)

Petry Béla
Petry Béla

Petry Béla Albert, grafikus, építész, egyetemi tanár, 1902. március 31-én született Erzsébetfalván, Erdélyben. “Régi Marosvásárhelyi református család fia. Apja, idősebb Béla végigküzdötte az első világháborút és ezalatt felesége újvári Hidegh Júlia nevelte hat gyermeküket. A fogékony kisfiú családjuk szentélyéből kapja izzó magyarságát, mély Isten-hitét, fajtája szeretetét és népe kultúrájának ismeretét. Ezzel az örökséggel indul el útjára. Szovátán van nyaralójuk és nyári vakációk alatt innen kiindulva járja be Erdélyt kerékpáron, elsősorban a három székely vármegyét. Útjai során ismerkedik meg ősi népművészetükkel, dalaikkal, meséikkel, rigmusaikkal, balladáikkal, hogy az úgy összegyűjtött szellemi kincstár egész életére kimeríthetetlen, kristálytiszta forrás legyen számára.” (Fáy István: “Késői sirató, Petry Béla professzor emlékére”, 1997)

   
Elemi és középiskoláit Erdélyben és Budapesten végezte. Rajztanári képesítést a budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1927-ben, építész oklevelet Bécsben az Építészeti Akadémián 1929-ben szerzett. Rómában és Münchenben képzőművészeti tanulmányokat folytatott. A kisgrafikának már művészi tevékenységének kezdetétől elkötelezte magát. 1929-ben az Iparművészeti Társulat (Atheneum, Budapest) kiadásában jelent meg a ma ritkaságnak számító 100 Petry Exlibris. Azóta sok száz lehelet-finomságú, nagy gonddal kidolgozott, szívhezszóló tusrajzot készített, melyeknek reprodukciói rendszeresen jelennek meg művészeti folyóiratokban. Számos kiállításon Magyarországon és külföldön egyaránt, gyönyörködhettek munkáiban akik értékelik a szépet és szeretik klasszikus rajzolási módját.
    1930-36-ig rajzot és művészet történelmet tanított a debreceni egyetemen, majd négy évig a Magyar Kir. Egyetemi Nyomda illusztrátora Budapesten. 1940-1945-ig a Magyar Kir. Honvédség Mérnökkarának kötelékében mint főhadnagy teljesített szolgálatot. Háború után, Münchenben, arcképfestő volt. 1946-ban családjával az Egyesült Államokban telepedett le. 1958-ig mint művészeti tervező, acél- és rézmetsző dolgozott. Majd a bostoni Építészeti Központban az építészet professzora 1960-67-ig. Ekkor jelent meg az Összehasonlító monumentális építészet az egyiptomiak, maják és inkák közt, 1960 (angolul) a bostoni építészeti központ terjesztésében. Évekig dolgozott két nagy bostoni vállalatnál és templomokat, kápolnákat (köztük a washingtoni Mária katedrális kápolnáit), kollégiumokat, könyvtár épületeket, iskolákat, bankokat, lakóházakat tervezett. 96 épület készült az USA-ban tervei alapján.
   Amikor nyugalomba vonult, a napfényes Floridába költözött. Onnan indította útjára szebbnél szebb könyvjegyeit, melyek istenhitéről, érzékeny lelkületéről, humoráról, nagy művészi, kulturális és történelmi felkészültségéről és mindenekelőtt mély magyarságáról tanúskodnak. Rajzainak zöme a magyar népművészet, történelem és kultúra kiapadhatatlan forrásaiból táplálkozik. Ezenkívül mélyen megérzi annak a személynek lelkületét, aki részére az ex libris-t rajzolja. Petry Béla készítette az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh által kiadott Válogatott magyar népmesék (Astor Park, 1972) illusztrációit, melyek a mesék tökéletes átélését sugározzák.
Nagyalakú rajzos mappái – Az én könyvem, 1980 – Petry Béla Szívekbe rajzolt meséi, 1983 – Árpádházi magyar szentek, 1988 – Tilinkó meséje, 1992 – szintén nagy sikert arattak a szépet szeretők körében. Rajzaihoz a verses szövegeket is mindig maga írta illetve költötte.
  Figyelemreméltók az anatómiailag tökéletes ember- és állatalak ábrázolásai, úgyszintén nagy mestere a finom, kifejezésteli arc-rajzoknak. Azt is ki kell hangsúlyozni, hogy a sokfajta írásnak betűit, amelyek grafikáinak szerves részét képezik, mindenkor sajátmaga rajzolja. 90 éves koráig megállás nélkül dolgozik. Amikor 1993-ban meghalt felesége, múzsája és “élete értelme”, egyszerre összeomlott, szemei elgyengültek és már csak ritkán rajzolt.
A passaici Amerikai Magyar Múzeum 1984-ben, 1995-ben és 1996-ban rendezett Petry Bélának kiállítást. Az 1995-ös kiállítással köszöntöttük a 93 éves Béla bátyánkat. Utoljára – 1994 végén –  küldött rajzos üdvözletében 92 évesen, nagy szomorúságában sem tudta eltitkolni a még mindig felcsillanó, mély humorát…
Petry Béla utolsó verses üdvözlete
Petry Béla utolsó verses üdvözlete

Árván lépegetek itt lenn

Páromat visszahívta Isten
Szeretetotthonába, égbe
Jóangyalra volt szüksége.
Csillagokból néz le és látja
Hogy lépeget itt árva párja
S én látom most ha hátranézek
Elhagytam 92 évet.

 

Két csodálatos rajza jelent meg lap formájában az Amerikai Magyar Múzeum kiadásában: Matyó földi betlehemesek, és Patrona Hungariae. Több múzeumbáli meghívót tervezett és a mindennap reá emlékeztető, minden múzeumi kiadványon szereplő “tulipános ismertető jegyünk” is Petry Béla rajza.
1996. novemberében, 94 éves korában, követte szeretett feleségét és megtért teremtőjéhez. Az Amerikai Magyar Múzeum végtelen hálával tartozik Petry Bélának, aki még életében eljuttatta hagyatékának egy részét, a csodálatos, mély magyarságról tanúskodó, lehelet finom rajzait. Lelkünk legmélyéhez szóló művészete, a legtisztább forrásból, a magyar ősgyökeréből merített művészete azonban velünk marad.
Kerkayné Maczky Emese
Amerikai Magyar Múzeum, 35. sz. kiadvány, 1996
Petry Béla kiállítás az Amerikai Magyar Múzeumban, 1995
Petry Béla kiállítás az Amerikai Magyar Múzeumban, 1995

SKÓCIAI SZENT MARGIT (november 16.)

SKÓCIAI SZENT MARGIT (november 16.)

Szent Margit, Skócia királyné arcképe egy kódexből
Szent Margit, Skócia királyné arcképe egy kódexből

A skótok legendás királynéja, Szent Margit a Turulnemzetségből (Árpádház) származik. Édesanyja, Ágota, Szent István király leánya volt. Édesapja, Nagy Alfréd Wessex királyának leszármazottja, az angolszász Vasbordájú Edmund egyik száműzött fia, Edward herceg, aki a dán hódítók elől Magyarországra menekült (menekülőket mindenkor befogadó ország voltunk). Margit 1045 körül született a Baranya megyei Mecseknádasd melletti Réka (Reska) várában, és a magyar királyi udvarában nevelkedett. 1057-ben apját hazahívták Angliába. Így került 12 éves korában Hitvalló Edward nagybátyja udvarába. Apja hamarosan meghalt. 1066-ban, a királyviszályok és a normannokkal vívott Hastings-i csatavesztés következtében menekülni kényszerült Ágota három gyermekével. Egy vihar hajójukat Skóciába sodorta. 1070-ben Margit, a család unszolására, hozzáment feleségül a “véreskezű”-ként emlegetett III. Malcolm skót királyhoz. Nyolc gyermekük született, hat fiú és két lány. Legkisebb fia, I. Szent Dávid nemcsak apja skót trónját (1124-1153) örökölte, hanem édesanyjától a Turulnemzetség életszentségét is. Leánya, Matilda, Hódító Vilmos fiának, I. Henrik angol királynak lett a felesége. Ezáltal Skót Szent Margit, aki Alfréd családjának utolsó királynéja volt, minden angol király és királynő ősanyja lett. Emléke mindmáig elevenen él Nagy-Britanniában, ugyanis a Westminster apátságban az ünnepélyes koronázási szertartáson megkérdezik minden leendő uralkodótól, hogy Nagy Alfréd leszármazottja-e?

Margit személyében nem akármilyen királynét kapott Skócia. Mintaképe volt a tökéletes anyának, a hűséges feleségnek. Népének jótevője, a szegények segítője, az egyház pártfogója volt. Nagy befolyást gyakorolt a kora középkori Skócia egészére. Hitéleti munkássága különösen jelentős, mivel megismertette a római katolikus liturgián alapuló kereszténységet Skóciával.
Margit mindvégig döntő befolyást gyakorolt férjére, “… hatására a király elhagyta vad szokásait… Egész környezete megváltozott Margit körül…” írja Dunfermline-i Turgot (Theodoricus) bencés szerzetes, Margit gyóntatója, és legrégebbről fennmaradt életrajzírója. Férje mindenben kikérte a mélyen vallásos, magasan művelt hitvese véleményét. A fiatal királyné hamarosan megreformálta a királyi udvart. Országos zsinatokat hívott össze, amely eltörölte az egykor a hittérítő írektől átvett, a római szokásoktól eltérő sajátosságokat. Állást foglalt a zsinat által tárgyalt teológiai kérdésekben is. Akkoriban ugyanis nyilvános vita folyt a skót egyházban arról a kérdésről, hogy a bűnös ember magához veheti-e az Úr testét az oltáriszentségben? Margit azt a felfogást képviselte a zsinaton, hogy mindannyian bűnösök vagyunk ugyan, ám ha valaki gyónás, bánat és elégtétel után hittel járul a szentáldozáshoz, akkor ez a Szentírás szerint nem ítéletére, hanem bűnei bocsánatára szolgál.
Turgottól tudjuk, hogy Skócia népe hálás szeretettel tisztelte Margit királynét, aki kórházakat, gyógyító központokat, menhelyeket és kolostorokat építtetett, templomokat emelt, melyek felszerelésében saját kezemunkájával is részt vett. Iskolákat alapított, könyveket másoltatott, ügyelt a leánynevelésre, a nemesi családok leányait tanította hasznos, női tevékenységekre, Magyarországról magával hozta és bevezette a hímzéskultúrát, elindította a skót szövőipart. Neki tulajdonítják a skótok híres mintájának és jelrendszerének a “skót kocká”-nak megalkotását. Királyi kompjáratokat indított. A politikai életre is befolyással volt. Margit volt a skót királyi tanács első nő tagja. Kiválóan beszélt latinul, könyvszeretetét és tudományát megcsodálta és az ország kormányzásában jól felhasználta a király. (Mindig könyvvel a kezében ábrázolják.)
Férje semmiben sem gátolta a királyné jótékonykodását, sőt támogatta. Margit nagy együttérzéssel gondoskodott szegényekről és betegekről, minden nyomorúságos szenvedőn segített. Az irgalmasság minden cselekedetét gyakorolta egész életén át, és járt elől példamutatással.  Margit munkáját és a mindenkire kiterjedő szeretetét sok imával, böjttel és vezekléssel kapcsolta össze. Evangéliumi szegénységben élt, hogy többet juttathasson a rászorulóknak. Bölcsességével és cselekedeteivel sokat tett a népért és az országért.
Margit 1093. november 16-án halt meg Edinburghban, három nappal azután, hogy férje, Malcolm és legidősebb fia, a trónörökös Edward az angolok elleni csatában elestek. Már közel volt életének utolsó órája, amikor megérkezett a hír, hogy férje és egyik fia elesett a csatatéren. Margit még ezt a tragikus hírt – ezt a szenvedést – is úgy fogadta, mint olyan próbatételt, mellyel az úr őt erősíti.
Amikor a királyné halálán volt, belépett hozzá a szobába egyik fia. Éppen a harctérről jött, a lelke súlyos bánattal volt teli, hiszen anyjának azt kellett volna jelentenie, hogy atyja és testvére a csatatéren maradtak holtan, és most anyját is halálán látja. Miközben szívét eltöltötte a keserűség, a királyné összeszedve utolsó erejét, megkérdezte, mi van férjével és a másik fiával. A fiú, arra gondolva, hogy ha az igazat mondja, azzal megöli édesanyját, csak annyit válaszolt, hogy jól vannak. A királynő azonban fölsóhajtott, és ezt mondta: Tudom, tudom, de megesketlek téged a kezemben lévő keresztre, mondd el nekem a valóságot. Így a fiú elmondta a történteket. S ekkor Margit ahelyett, hogy asszonyoknál szokásos jajgatásban tört volna ki, ez a keresztény lélek az égre emelte a szemét és két karját, majd az Istent dicsérte azért, hogy élete utolsó órájában még ilyen nagy szenvedésben lehetett része.”
Halála után a nép szinte azonnal szentként tisztelte. 1251-ben ünnepélyesen szentté avatta IV. Ince pápa (1243-1254). Majd X. Kelemen pápa (1670-1676) Skócia védőszentjévé nyilvánította.
“A szentté avatás alkalmával ereklyéit kiemelték, s a legenda szerint a következő történt. Felnyitották a sírt, és a maradványokat egy ezüst ravatalra helyezték, hogy a templom szentélyébe vigyék át. Amikor a menet Malcolm király sírboltja előtt haladt el, meg kellett állniuk, mert az ereklyét vivők nem tudtak továbbmenni. Akkor egy öregember azt tanácsolta, hogy emeljék ki Malcolm csontjait is, és helyezzék oda Margit mellé. Így “Véreskezű” Malcolm és Skóciai Szent Margit közös sírban pihen azóta is.”
Margit és Malcolm földi maradványait a reformáció idején Spanyolországba menekítették. Később visszahozták Skóciába és azóta az általa 1072-ben Dunfermlin-ban (Edinburgh-tól kb. 20 km-re északra, North Qeensferry mellett) alapított bencés rendi kolostorban nyugszik együtt férjével, fiával és több skót királlyal és főnemessel. Katolikusok és protestánsok egyaránt nagy tisztelettel övezik. Emlékét Skócia szerte sok és sokféle helyszín őrzi, és a mai napig Skóciában a Margit a legelterjedtebb keresztnév.
Nemcsak Skócia, de a művészetek, és a katolikus egyház védőszentje is volt. Műveltséget, kultúrát, jóságot és szeretetet terjesztett Szent István unokája ama elvadult világban. A Turulnemzetség sugárzó ereje és szentsége Margiton keresztül beragyogta Skóciát!

Népi viseletek képeinek forrása

Népi viseletek képeinek forrása

A képek alatti leírások előtt feltüntetett rövidítés jelzi a forrást.

The abbreviations preceding the description of the pictures indicate their source according to the following list.

BO – Balassa István-Ortutay Gyula, Magyar Néprajz, Corvina, 1979

D – Domanovszky György, A magyar nép díszítőművészete, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981

E – Deér József ed., Erdély, Magyar Történelmi Társulat, 1940

EH – vitéz Rózsás József őnagy ed., Erdélyünk és Honvédségünk, Történelmi esemény sorozat képekkel, Vitézi Rend Zrinyi csoportjának kiadása, Budapest, 1941

ET – Szász Zoltán ed., Erdély Története III, Akadémiai Kiadó Budapest, 1987

F – Fénykép / Photograph

FE – Fél Edit, Népviselet, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest 1962

FNV – Farago József-Nagy Jenő-Vámszer Géza, Kalotaszegi magyar népviselet, Kriterion, Bukarest, 1977

FU – Dr. Flórián Mária-Urai Erika, Magyar Népviseletek, Móra Ferenc Könyvkiadó, 1980

GA – Gáborján Alice, Magyar Népviseletek, Corvina Kiadó, 1969

GK – Gink Károly-Kiss Ivor Sándor, Magyar tájak művészete, Corvina Kiadó, 1968

HF – Hofer Tamás-Fél Edit, Magyar Népművészet, Corvina Kiadó, 1975, 1994

IB – Ismertető / Brochure

IR – Ignácz Rózsa ed., Erdély lelke, Dante Könyvkiadó, Budapest, 1940

KSz – Kósa László-Szemerkényi Ágnes, Apáról fiúra, Móra Könyvkiadó, 1975

LL – Lelevezőlap / Postcard

M – Malonyai Dezső, A magyar nép művészete I-V, Franklin Társulat, Budapest, 1907, 1909, 1912

MTN – Czakó Elemér ed., A magyarság tárgyi néprajza I-II, Királyi Magyar Egyetemi nyomda, Budapest, 1930’s

N – Naptárak / Calendars

PR – Platthy György-dr. Rónay Béla, Népművészet, Tankönyvkiadó, Budapest, 1978

SZ – Dr. Kós Károly-Szentimrei Judit-Dr. Nagy Jenő, Szilágysági Magyar Népművészet, Kriterion, Bukarest, 1974

SzI – Szentmihályi Imre, Hetés és Lendvavidék néprajzi sajátosságai, Zala megyei Levéltár, 1976

UJ – Újság / News Paper

UM – Undi Mária, Hungarian Fancy Needlework and Weaving, Published by the Author, Budapest, 1930’s

Magyarok a 19. században, ahogyan a művészek látták és lerajzolták őket

Torockó, Torda-Aranyos

TOROCKÓ, TORDA-ARANYOS MEGYE, KOLOZSVÁRTÓL DÉLRE

Szűr

Szűr

Szilágyság, Észak Erdély

SZILÁGYSÁG, ÉSZAK ERDÉLY

 

Rábakőz, Győr-Sopron

RÁBAKÖZ, GYŐR-SOPRON

Őrség, Őrvidék, Lajtabánság

ŐRSÉG – ŐRVIDÉK, LAJTABÁNSÁG

ŐRSÉG – BURGENLAND

Ormánság, Baranya

ORMÁNSÁG, BARANYA MEGYE, DÉLALFÖLD

 

Kalotaszeg, Erdély

KALOTASZEG, Nyugat Erdély