Szólás

“ÚGY BÁNIK VELE, MINT A HÍMESTOJÁSSAL!”

Akivel vagy amivel “úgy bánnak, mint a hímestojással”, azzal nagy kímélettel, igen vigyázva, szerfelett óvatosan bánnak. Gyakran hallani a szólásnak ezt a változatát is: “úgy vigyáz (vigyázz) rá, mint a hímestojásra”.

E a szólás, illetőleg ennek hímestojás eleme a húsvéti locsolkodás szokásához kapcsolódik. Úgy a húsvéti locsolás, mint pedig az, hogy a locsoló legényeket díszített, (írott, karcolt, metszett, berzselt) vagy pedig csak egyszínűre, főleg pirosra festett tojással ajándékozzák meg, igen régi szokás. A locsolás a hajdani pogánykori termékenységet varázsló vízbe vetésből, vízbe merítésből szelídült illatos vízzel való behintéssé. De még a 20. század elején – különösen a tanyavilágban, de faluhelyen is – a kútnál locsolták meg a lányokat úgy, hogy vödörből öntötték rájuk a vizet. A “szerencsésebbeket” megmártották a vályúban. Városban sem takarékoskodtak a vízzel és bizony nem egy lányt nyakonöntöttek. Sőt a 2. világháború után menekülő magyarok ezt az ősi szokást magukkal vitték és külföldön is gondoskodtak róla, hogy ne menjen feledésbe a “vízbevetés” szokása.

Ugyancsak a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza az a szokás is, hogy a locsolkodóknak hímestojást adnak ajándékba. A ma már leginkább csak ebben a kapcsolatban élő hímes szavunk a régi dísz, díszítmény jelentésű hím főnévnek, a hímez ige alapszavából származik. A hímet rákarcolják az előzőleg rendszerint hagymahéjjal megpirosított tojásra vagy olyanféle szerszámmal írják a tojásra a hímet, mint amilyen írókát a fazekasok használnak. A hímestojás-készítés olyan régi szokás hazánk területén, hogy – Móra Ferenc Szeged vidéki ásatásai nyomán – hun-avar sírból is előkerült karcolt díszítésű tojáshéj.

Miért szoktak a hímestojással olyan óvatosan, olyan vigyázva bánni, hogy ebből szólás alakult? Ennek vagy egyszerűen csak az a magyarázata, hogy még a közönséges tojásra is vigyázni kell, hogy el ne törjön, mennyivel inkább megérdemli az ajándékba kapott, szoba dísznek is felhasználható hímestojás, hogy óvatosan bánjanak vele. Valószínűbb azonban, hogy szólásunk még abban az időben keletkezett, amikor jelképnek tekintették a húsvéti tojást: a szaporodás, az élet jelképét látták benne. Ennek az emlékét őrzi az a népszokás is, amit egyes vidékeken kokányolásnak hívnak, és aminek az a lényege, hogy a gyermekek összeütik hímestojásaikat, hogy meglássák, kié marad épen. Akinek összetörik a húsvéti tojása, az a vesztes a játékban, és azt kicsúfolják, kinevetik társai. Érthető hát, ha a régi fiatalok, akik még ismerték ennek a szólásnak a babonás hiedelmekben gyökerező eredetét, külön jelentőséget tulajdonítottak az ajándékba kapott és a termékenységet jelképező hímestojásnak.

(Forrás: O. Nagy Gábor: Mi fán terem?” Gondolat Kiadó, Buda pest, 1979)

Amerikai Magyar Múzeum, 33. sz. kiadvány, 1995