Kosbor István

KOSBOR ISTVÁN

Kosbor István Budapesten született. Apja bábszínész volt, anyja néptánckoreográfus. Kora gyermekkorától festőművész akart lenni és kisebb-nagyobb kitérőkkel erre irányította életét. Kisiskolás korától képzőművészeti stúdiókban tanult rajzolni és festeni és tanulmányozta a nagy mesterek munkásságát. Alapító tagja volt a „Pécsi Vizuális Műhely”-nek, ahol a résztvevő művészek együtt mutatták be munkáikat és egyben továbbképző stúdiókban is működött. Számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt az ország különböző részein és külföldön. Ezeken kívül korán kapcsolatba került a néptáncmozgalommal, együttesekkel utazott előadni. Tanított táncot és képzőművészetet, a kétféle tevékenység jól kiegészítette egymást.

1987. őszétől New York-ban él, azóta különböző kiállításokon mutatta be itt készült munkáit.

Mikor Magyar Kálmán barátom említette a kiállítás lehetőségét, felmerült előttem egy átfogó válogatás képe a New York-ban töltött 10 év munkáiból. A múzeum nem egy kifejezetten kereskedelmi jellegű intézmény, ahol attól kellene tartani, hogy a vásárló közönség zavarba jön a művész sok arcú tevékenységétől. Az én esetemben a környezetváltás és személyes lehetőségeim megváltozása egybevágott a világ, azon belül a művészeti élet gyökeres átalakulásával. A nyolcvanas évek szabad, nagyvonalú festészete meglehetősen lehűvösödött, és a bohém magatartást felváltotta egyfajta megfontolt kereskedelmi hangulat a művészeti közéletben. Egy időre nekem is félre kellett tennem a nagy méretű tárolhatatlan, szállíthatatlan és időigényes művek gondolatát, helyettük könnyebben kezelhető és bemutatható műfajokra helyeztem a hang súlyt, mint a fotózás és nyomtatás. Most bemutatásra kerülő munkáim ízelítőt adnak még Magyarországon elindított gondolatok itt készült eredményeitől a legutóbb létrehozott darabokig. Annak érdekében, hogy a látogató könnyebben eligazodjon a műveket alátámasztó gondolatok között, mellékelem néhány régebbi írásomat, amik korábbi kiállításaim kapcsán kerültek nyomtatásra.

Új munkáim az „Istenek eledele” című sorozatból kerültek ki.

Az emberiség, de különösen a nyugati civilizáció történetében az istenség a közösség leghatalmasabb tagját jelképezte, akinek a jóindulatát ennek megfelelő jelentőségű ajándékokkal és velejáró viselkedéssel lehetett kiérdemelni. A felkínálásra kerülő ajándékok pontosan az adott közösség elképzeléseit a luxus-szükségletekről. Egyszerűbb változatai a legalapvetőbb emberi szükségletek kielégítését jelképezték; tiszta víz, egy darab kenyér, egy galamb vagy egyszerű használati tárgyak. A felajánlás helyéül barlangokat, kunyhókat vagy különös természeti környezetet választottak. Tehetősebb körülmények között nagyobb húsállatok, hátasállatok, sőt emberek is kerülhettek felajánlásra, nemesfémtárgyak, ékszerek, drága kelmék és fűszerek társaságában, az istenek földi lakóhelyeként épített piramisok, szentélyek oltárain. Napjainkban a hangsúly áttevődött az üzleti világ palotáira, a templomok már nem a legjelentősebb épületei nagyvárosainknak, habár a vidéki települések fölé még mostanában is kimagaslik a templomtorony. Korunknak megfelelően a felajánlásra kerülő javak bármelyike megváltható kis „papírcédulákkal”. A pénzen vásárolható javak természete azonban nem sokat változott, ma is emberi szükségletek, vágyak kielégítésére használják. Lakóhelyek, közlekedési eszközök, drága ételek, öltözetek, ékszerek és nem utolsó sorban társak bebiztosítására szolgál.

Fémek és ritka kövek ősi idők óta lekötik az emberek érdeklődését, mint nehezen található és megmunkálható titokzatos anyagok. Számtalan hosszú és veszélyes vállalkozás, erőszak sőt háború indító okai. Minél nehezebb volt hozzájutni, minél nagyobb szakértelmet igényelt a megmunkálásuk, annál nagyobb volt az értéke. Még napjainkban is, amikor a fémek használata nem tartozik a ritka jelenségek közé, meglepődünk a bőségen és gazdagságon, egy új, fémlemezekkel borított épületrészlet láttán és a párok összetartozásukat ékszerek kicserélésével pecsételik meg ma is. Erőt, sérthetetlenséget, megközelíthetetlenséget jelképeznek, emiatt védelemre és támadásra egyaránt alkalmazzák őket, sokszor tettlegesen, mint fegyver, máskor csak szimbolikusan, mint talizmán. A nemesfémek és drágakövek ezenkívül más becses tulajdonságokkal is rendelkeznek: megtartják eredeti alakzatukat és viszonylag kis térfogattal nagy értéket képviselnek. Könnyűszerrel fitogtatható vagy elrejthető, egyszerűen szállítható, hordoz ható vagyon. A „gyengébb nem” különös örömmel fogadja ajándékként ékszer formájában. Sokat töprengtem a furcsa rejtélyen; mi táplálja a nők állandó vágyát, hogy ékszerekkel díszítsék magukat. Lágyan duzzadó, lankás, meleg bőrfelület találkozása a sejtelmesen ragyogó fémekkel és szimmetrikusra csiszolt rideg és hideg kövekkel.

 

New York 2000

 

Sok évvel ezelőtt kezembe került a National Geographic egyik száma, s benne légi felvétel Manhattan-ről. Hatalmas, szabályos, geometrikus rendszer, elképzelhetetlennek tűnt, hogy ott emberek képesek élni. New York utcáit járva azonban nyomát sem látjuk tervezett geometriának, éppen ellenkezőleg, a szabályok és normák teljes mellőzése tapasztalható. Össze nem illő dolgok következetes egymás mellé rendelése, anyagok, felületek nem tapasztalt, furcsa kombinációi, véletlenül létrejött nyomok, árnyékok, fények, mind jelentést vesznek fel, túllépve a szándékos tervezés határain.

Volt idő, amikor a felületi látvány mögötti szerkezet kötötte le a figyelmem, a nagy általános rend és rendszerek. Mostanában azonban megfordult az érdeklődésem, s a szerkezetek megjelenése érdekel jobban. Ez sokszor semmiféle rokonságot nem mutat az eredeti rendeltetéssel.

Egy kicsiny darab női alsónemű végtelen sok arcot képes mutatni, mikor drámai alakzatokba rendeződve hullik a földre, s a változatok száma végtelen. Vagy a szeretett személy arcának rezdülései amelyről úgy véljük, hogy a legjobban ismerjük mindenek között, képes a felismerhetetlenségig különbözőnek mutatkozni a fényképezőgép objektívja előtt.

 

New York 1993

 

Korai eszméléseim óta a felszín mögött meghúzódó titkos mozgások, erőpróbák kötik le a figyelmem. Általánosabb törvények felfedezése inkább tölt el izgalommal, mint egyedi vonások, egyéni viszontagságok megfigyelése. A „mesék”-ből nem a történet szövődményei és a résztvevők tragédiája, hanem a „mese” alapjául szolgáló képlet szól hozzám, s ez rendszerint összhangban van a természet mozgásaival. Munkáimat ilyen vázakra építem. Olyan alkotómódszert alkalmazni, ahogy a természet formálja állandóan változó, végtelen számú változatait. A kiinduló alakzatokat részrehajlás nélkül hagyom erejük és lehetőségük szerint érvényre jutni. Igyekszem közömbös maradni, nem kedvezek, nem szimpatizálok. A résztvevő karaktereket úgy választom meg, hogy a közöttük bonyolódó konfliktus nyomon követhető legyen. Különbözőségük fokozza a feszültséget, ellentétük egyben a mindenkori ellentétek metaforái. Megjelenési formájuk környezetünk alapvető anyagaival, tárgyaival kapcsolatos élményekre utal, de meglehetősen általános szinten. Fémes tömbök, lágyan hömpölygő vagy szeszélyesen kígyózó formák, jelszerűen tudatosnak, vagy teljesen esetlegesnek látszó alakzatok. Mindegyikük jelenségcsoportokat képvisel. Leginkább találkozásaik határterületei érdekelnek, az a tettenérhetetlen alakulás, ahogy az alakzatok egymásba ömlenek.

 

New York 1990

 

Jó ideje tudatosan figyelek olyan jelenségekre, ahol eltérő karakterű dolgok kerülnek érintkezésközelbe. Különösen egymásra hatásukból adódó formai átalakulásuk és azok jelentéstartalma tölt el izgalommal. Furcsa, ismeretlen minőségek keletkeznek, valami új előre megjósolhatatlan születik.

A létezés minden szintjét lehetőségekért tülekedő képződmények formálják ki. A lét minden eleme; egyedek, csoportok, államok, a többi résztvevő függvényei. Lehetőségeik, hatalmuk forrása, karakterükben rejlik. A rendelkezésre álló szűk tér kedves a szükségszerű és gyakran elkerülhetetlen találkozásoknak. Rokonszenv, ellenségeskedés vagy látszólagos közömbösség egyaránt akciókat, kényszer helyzeteket, mozgásokat gerjeszt. Titokzatos belső reakciók és ráhatások késztetik, kényszerítik provokációra, engedésre vagy engedelmeskedésre az érintetteket. Különválás, egyesülés, nemzés, együtt működés vagy rombolás mind furcsa átalakulásokat eredményez. A létrejövő alakzatok változatos eseménysorozatok tanúi. Sorsok, jóslatok, történelem olvasható ki belőlük, üzenetek múltról, jelenről és jövőről.

Ezt a gondolatot modellezem eltérő karaktertípusok összekényszerítésével. Akciókat, birkózásokat hozok létre. Helyenként tragikusak, máshol ölelkezők, amint indulataim és gondolataim diktálják. Hagyom, hogy a válaszoló anyag gerjessze nyitvatartott agyam és zsigereimet. Nem készítek előzetes terveket. Belső tartalmakat hívok elő, amik felgyűltek bennem változatos életem során. Kerülöm a „jól bevált”, közérthető formák alkalmazását, munkám összes alkotóelemét magamból kívánom kigyúrni, megteremteni. Alakzataimat igyekszem azon a határon tartani, ahol a természeti és a kulturális forma éppen elkülönül, általánosítható mégis egyedi, ismerős de nem közismert. Módszerem inkább teremtő mint elemző jellegű. Munkáim visszaolvasata nem kínál könnyű szórakozást.

 

New York 1989