Árpádházi Szent Margit (január 18)

Margit, a Turulnemzetség gyöngyszemként ragyogó nagy szentje, 1242. január 27-én, a tatárjárás idején született Klissza várában (akkor Magyar Királyság) IV. Béla magyar király és Laszkarisz (Lascaris) Mária hetedik gyermekeként. A mongolok elől menekülő szülei megfogadták, hogy születendő gyermeküket Magyarország felszabadulásáért felajánlják Istennek engesztelésül. A mongolok 1242. márciusában hirtelen elhagyták Magyarországot! A királyi pár fogadalmát megtartva a kis Margitot négy éves korában a veszprémi Szent Katalin kolostorba adták. Majd Édesapja kolostort építtetett számára a Boldog Asszony-, népi néven Nyulak szigetén (ma Margit-sziget), hogy közelebb legyen hozzájuk. Margit tíz éves korában, 1252-ben, költözött a Szűz Máriáról elnevezett, a Duna szigetén épül domonkos rendi kolostorba, ahol haláláig élt. A monostor romjai ma is láthatók. 12 éves korában első fogadalmát, 18 éves korában örök fogadalmat tett.

Margit magyar nyelvű legendáját Ráskay Lea magyar főnemesi családból származó, szigeti domonkos apáca 1510-ben készített lejegyzésének köszönhetjük. (E honlapon olvasható a legenda egésze: http://sermones.elte.hu/szovegkiadasok/magyarul/madasszgy/index.php?file=407_428_Margit_legenda ) A kódexre Némethy Jakab S.J. bukkant a 17. században, majd Pray György S.J. 1770-ben kiadta. Ebből néhány idézet rávilágít “az Úristen szerelmébe öltözött” Margit szeretetvallására:

“Gerjedez vala ez nemes szent szűz az isteni szerelemnek tüzével, és meggyulladván, imádkozék vala szüntelen…”

“És mennével felülmúl vala mindeneket nemességgel, annéval inkább erőlködik vala magát megalázni ez nemességes szent szűz, magyeri királnak nemes lejánya. Hetet tart vala az konyhán, főz vala az szororoknak, fazekat mos vala, tálakat mos vala, az halakat megfaralja (lepikkelyezi) vala nagy hidegségnek idején, úgyhogy az nagy jeges víznek hidegségétől ez gyenge szűznek az ő kezének bőre meghasadoz vala és a vér kijű vala az ő kezéből, és némikoron bekötik vala az ő kezét az ő nagy fájdalmáért. Az konyhát megsepri, fát hord vala hátán, vizet merét vala és ő maga az konyhára viszi vala.”

“Esmég ez szent szűz vala mindenben szegénységnek szeretője és megtartója és igen szeret élni vala szegénységben. Őneki ruhája, kápája vala igen ó és megszakadozott, és foltos vala. És némikoron ez szent szűz az sárból veszen ki posztófoltokat, és azzal foltozza vala meg köntösét, kápáját. … Ez szent szűznek palástja vala hitván, szakadozott. … Nem úgy tégy atyámfia, hanem két hitván palástot varrj öszve és megfoltozzad énnekem… azt viselem én… Őnéki sarui az nagy hidegségnek idején mindenkoron valának megszakadoztak, hitvánok.”

“Eszében forgatja vala gyakorta és néha egyebekkel is beszéli vala az ő nemzetének, eleinek életüket és életöknek szentségét. Azaz: Szent István királnak életit… Szent Imre hercegnek is ő életit… Szent László királnak életit… Szent Erzsébet asszonynak, az ő szerelmes nénjének szentséges életit. … kéri vala ez szenteknek esedezésöket, hogy az ő érdemeknek miatta és isteni ajándoknak, malasztnak miatta érdemlene lenni az ő nyomoknak és érdemeknek követője.”

“Éjjel fölkel és úgy hallgatja vala, ha valamely szoror nyög, és hozzámegyen, megkérdezi. Némelyeknek bort hevít, némelyeknek ruhát melegít, és odateszi, hol az betegnek fájdalma vala. Ha kedég valamely az szororok közül meghal vala, tehát ez szent szűz mindaddig el nem megyen az meghalt szorornak testétől, mígnem eltemettetik vala…”

“Mikoron jutott vala ez szentséges szűz az ő betegségének tizenharmad napjára, egy szombat napon… meggyullada ez méltóságos szűz az mennyei jegyesnek szerelmében: kit kéván vala, kit szolgál vala, kit mindeneknek felette szeret vala, kinek szerelméért mind atyját, anyját és ez világi országnak birodalmát elhagyta vala. Az ő ártatlan lelkét, szentséges, méltóságos lelkét ajánlván az ő Teremtőjének, az ő édességes, kévánatos jegyesének, elnyugovék az Úrban.”

Margitnak több királyi kérője volt. A cseh királyt elbűvölte a szakadozott foltos kámzsába öltözött királylány szépsége. A kérőknek és királyi atya akaratának kőkeményen ellenállt. Mivel államérdekről volt szó, családja, a királyi udvar és környezete megneheztelt rá. Emlékeztette édesapját, hogy még születése előtt ő ajánlotta fel egykor Istennek Magyarországért, és a cseh királyság összes kincsével és dicsőségével együtt siralmas látvány ahhoz az országhoz képest, melyet az ég és föld Királya ajánl neki, aki az ő jegyese egyszer s mindenkorra. Élete végéig hűségesen kitartott önként vállalt szerzetesi fogadalma mellett.

A szenttéavatási aktákból tudjuk kortársak vallomásai alapján, hogy Margit számára magától értetődő volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, a legnyomorúságosabb, utálatot gerjesztő betegek hősies kiszolgálása. Gyorsan és erélyesen leszoktatta nővértársait arról, hogy benne a királylányt tiszteljék. Egy szolgáló, akit csodával határos módon mentett meg a megfulladástól, a szenttéavatási akták szerint így tanúskodott: “Margit jó és szent volt, mindnyájunk példaképe. Alázatosabb volt, mint mi, szolgálóleányok.”

Összegezve: Az önfegyelmezés és keresztény szeretet példaképe. Napjai munkával, éjszakái imával telnek. A legalacsonyabbrendű munkát szívesen végzi. A legrosszabb ruhákban jár. A legkeményebben vezekel. Szeretettel és önfeláldozóan gondozza a betegeket, ápolja a bélpoklosokat. Rengeteget imádkozik, de nem önmagáért, hanem tatárok által feldúlt Egyházáért, népéért. “Jól meggondolta elméjében” kik voltak szentéletű ősei, és szívesen beszél róluk. Hitt abban, hogy Isten büntetésként küldte a magyarokra a tatárokat, s mint a király leánya áldozatos életével átvállalhatja népe bűneit, kiengesztelheti Urát. Egész életét engesztelő áldozatként fogta fel: “Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni”.

Margit rendkívüli erőkkel rendelkezett. Népéért, családjáért, az Egyházért vállalt szenvedéseinek jutalmaként imáit meghallgatta Isten. Közbenjárására csodás gyógyulások történtek. Imája következtében Atyja és bátyja, a későbbi V. István kibékültek egymással. Édesapja és bátyja megosztották vele az ország gondjait, tanácsait kérték.

“Valamit jövendölt Szent Margit szűz, mindenek beteltek”: Két éves korában, amikor atyja II. Osztrák Frigyes ellen indult harcba, megjósolta a győzelmet és Frigyes halálát. Amikor elmondja népének sorsát úgy zokog, hogy Buda várában nem tud aludni a jó nép: siratja a nemzet jövőjét. Ezzel a képességével apjának is segítségére volt diplomáciai gondjai megoldásában. Saját halálának időpontját is derűs arccal előre megmondta (1270. január 18. Szent László király leányának, Szent Piroskának ünnepe) és rendelkezett: “Temessetek engem a karba, ahol imádkozni szoktam, a Szent Kereszt oltára elé. És ne féljetek attól, hogy az én testem dohosságot fog magából árasztani. Mert az én testem semminemű dohosságot vagy romlottságot nem fog magából árasztani.” Így írják le halálát: “A benne lévő tűz, az Istenszerelemnek a tüze az ő szívében felgyullada.” Hetekig csak egy kendővel van letakarva: “Az ő orcája csodálatos fényességgel megfényesedék, és vala ő szemének alatt oly igen szép világosság, mintha megaranyozták volna az ő orcáját szemének alatta.” Teste “csodálatos illattal illatozik vala…” Fülöp esztergomi érsek, látva a halott Margit fénylő és piros tűzben égő arcát mondja: “Nem kell sírnotok, mert az Örök Király leányának az arcán már ott van a feltámadásnak lenyomata.”

Halála pillanatától kezdve szentként tisztelték. “Hármas koporsója fénylő és gyógyító energiát sugárzott. Magyarország népe évszázadokon keresztül folyamatosan zarándokolt a csodaerőkkel megmutatkozó koporsóhoz. A koporsóra helyezett halottak … feltámadnak. Vakok, sánták, süketek és bénák teljes értékű emberekké válnak. Vannak olyan emberek, akiket több órán keresztül tartanak a koporsó tetején, mire egészségüket visszanyerik. A gyógyult a koporsót háromszor megkerüli, hálát adván az Úristennek az egészségnek jótételéről.” (Szántai Lajos)

Szent Margit sírjának története: eredetileg a Margit-szigeti kolostor templomában volt a nyughelye, de amikor a domonkos apácák elhagyták a Szigetet a török elől menekülve, ereklyéit először Nagyváradra, majd Pozsonyba a klarissza kolostorba menekítették. A XVIII. században “nyomuk veszett”. Hogyan? II. József a Kalapos uralkodó koporsóját összetörette! Ezzel a tettével a  magyarság lelkét szellemét akarta összetörni…

Szentté avatását évszázadokon át kérelmezték: 1271-ben bátyja V. István (A Rómába küldött első jegyzőkönyvek eltűntek, akárcsak Szent Erzsébetnél), majd IV. Kun László, III. Endre, Nagy Lajos, Mátyás király és II. Ferdinánd királyaink többször és nyomatékosan sürgették az eljárást. A magyar nemesség évszázadokon át kéri. Újra és újra elvégezték a kivizsgálásokat,  elkészítették a jegyzőkönyveket… Csak akkor avatták szentté, amikor már senki nem emlékezett, hogy miért volt szent a táltosképességű királylány, “mit lehet neki köszönni – és miben lehet rá számítani a mindenkori jelentben.” (Szántai Lajos) – Végül 1943. november 19-én, nagynénje Szent Erzsébet ünnepnapján avatta őt szentté XII. Piusz pápa, a magyarok jó barátja.

Margitot  a középkorban Patrona Regni-ként („Királyság Patrónája”) tisztelték Magyarországon. Ő a magyar ifjúság, a nevelő és gyógyító intézmények védőszentje, a családon belüli béke és szeretet közbenjárója, a magyarság lelki-szellemi épségének védnöke.

Tisztelete Itáliában is elterjedt unokahúga, a nápolyi királyné, Magyarországi Mária (V. István leánya) kezdeményezésére.

“Arpád-házi Szent Margit nem azért volt szent, mert vezekelt, nem azért, mert böjtölt, hanem azért, mert szentnek született. Ő is úgy született, ahogy a Turul nemzetség kiáramló fényfolyamából a szent királyok és királylányok születni szoktak… “ (Szántai Lajos)

Színes kép: Szent Margit zárdába lép, Szent István R.K. Magyar Templom ablaka, Passaic, NJ, USA

Feszty Masa: Szent Margit, 1942/43

Szent László templom, New Brunswick, New Jersey, USA