Citera

CITERA

Citora, tombora, tembura. A citera a legelterjedtebb népi hangszer, már az ősmagyarok is használták. Minden pásztor és gazdalegény értett készítéséhez. A citerázást könnyen megtanulta bárki. Három alaptípus van:

A vályú két végén a fejek egyikében húrrögzítő szegek, másikában a hangolószegek vannak. Ezek között feszülnek a citera acélhúrjai. Teste rendszerint nyár- vagy hársfából készül, feje kőrisfából, három fiók- vagy köjökfeje bükkfából. Tartozéka még a verő, nyomó és hangolókulcs. A verő kihegyezett tollszár, laposra hegyezett szarudarab, vagy akácfapálcika. A nyomó libatollból, cirokszárból, akácfából és más keményfából készül. A hangolókulcs fémből van, de még csípőfogót is lehet használni. Az Alföldön különösen gyakori a hasábos alakú, kisfejes citera. Az íves, hajlott oldalú nyugati forma inkább a Dunántúlon található. A citera, tombora/tembura elnevezése ellenére, nem azonos a szerb tamburával.

Jellemző a citera hangjára az állandó zúgás. Egy jó citerás hangja betölti a szobát. A 20. században a szegények hangszere. Lakodalmakat, bálokat is tartottak mellette. Nem került pénzbe a zenész, mert maguk a résztvevők játszottak felváltva a hangszeren. Lányok is szívesen elpengetik. Énekelni, táncolni egyaránt lehet a zenéjére, vidám hangulatot teremt még munkaközben is.