Csángók – Az Elfelejtett Magyarok

CSÁNGÓK – AZ ELFELEJTETT MAGYAROK

A moldvai csángómagyarok népi kultúrája

Románia keleti részén, Moldvában, a Kárpátok és a Prut folyó közti területen, számos írott forrás bizonysága szerint, a XIII. század első évtizedeitől kezdve folyamatosan nagyszámú magyar népesség lakik. A kun püspökség megalapításától kezdve (1226) mindig hűséges hívei voltak a római katolikus egyháznak. A csángómagyar falvak lakói ma is erős katolikus hitük alapján különböztetik meg magukat a görögkeleti vallású románoktól.

A moldvai papok mintegy 180 ezer katolikust tartanak nyilván. Hozzávetőlegesen ennyi tehát Moldvában a magyar származásúak száma. Jelentős részük azonban az eltelt évszázadok során, miközben nem volt sem magyar papjuk, sem magyar iskolájuk, elvesztette anyanyelvét, s ma már nem beszél magyarul. Becslések szerint Moldvában még legalább 80-100 ezren beszélnek elődeik nyelvén. A magyar nyelvet azonban csupán intim, családi környezetben használhatják, hiszen iskoláikban, templomaikban – ritka és nem egészen veszélytelen kivételtől eltekintve – nem szólalhatnak meg anyanyelvükön.

Hosszú évszázadokon keresztül román környezetben, viszonylagos elszigeteltségben élve a moldvai magyarok rendkívül régi életformát, szokásokat, népköltészetet őriztek meg. Természetesen román hatás érződik népi kultúrájuk egyes területein és szókincsükben. Ez a hatás azonban a nyelv és a kultúra szerkezetét nem befolyásolta.

A csángó nyelvjárás nagymértékben különbözik a Kárpát-medencén belül beszélt magyar nyelvtől. A csángók ugyanis, akik a XIII. századtól a XIX. század elejéig kisebb-nagyobb hullámokban kerültek jelenlegi lakóhelyükre, nem ismerik a múlt században lezajlott nyelvújítás során született szavainkat, de nem ismerik azokat sem, amelyek a XX. század városiasodásával, iparosodásával keletkeztek. A Kárpátok karéján belül élő magyarok által szinte már elfeledett szavakat, nyelvtani szerkezeteket használnak. Beszédüket, imádságaikat, dalaikat hallgatva megcsodálhatjuk középkori kódexeink hangulatát idéző nyelvezetüket, kifejezéseik szépségét.

A moldvai csángók vokális népzenéje megőrizte a magyar karaktert, mégis önálló dialektusnak számít. Más magyar vidékek zenei jellegzetességeitől elkülöníti a régi hagyományok megőrzése, a más vidékekről nem ismert dallamok nagy száma, az új stílus dallamainak jelentéktelenebb mennyisége, a díszítések feltűnő gazdagsága, és az idegen hatások, főleg a román hatás, amely dallamátvételek, szövegátvételek és egyes zenei elemek átvételében nyilvánul meg.

Régebben a fonó volt a moldvai falvakban a fiatalok számára az egyetlen szórakozási lehetőség. Itt kezdődött az ismeretség, a barátkozás, az udvarlás, majd a párválasztás is. A guzsajasban – ahogy ők nevezik – párosítókat, csúfolókat, balladákat énekeltek. Még a fiatalok közül is sokan tudják, és szívesen éneklik a hosszú, szebbnél szebb balladákat. A csángó dalok között jelentős a keservesek száma, melyekben az élet nehézsége miatt panaszkodnak, vagy a szerelem gyötrelmeit éneklik meg.

A moldvai magyar táncfolklór bőségesen veszi át, olvasztja magába a délkelet-európai hatásokat. E hatások szintéziseként alakulhatott ki a jelenlegi moldvai hangszeres tánczene stílusa, melyben – a számos balkáni hatáson túl – nyugat-európai hatások nyomai is fellelhetőek. Néhány páros és négyes táncuk rokona az erdélyi táncoknak. Járnak időnként csárdást is, ez azonban egészen újkeletű. A lánc- és körformájú táncok sokkal általánosabbak.

Századunk első felében a moldvai zenekar összeállítása furulya, koboz és dob volt. Kétféle furulyát használtak: a rövidebb 6 lyukú sültüt és a hosszabb 5 lyukú kavalt. Ismerik még a kettős furulyát és a tilinkát is. A hatvanas évektől kezdve már csak ritkán játszanak furulyások tánc alá. A táncolnivágyók cigány zenészeket fogadtak meg hegedűvel, dobbal, cimbalommal és kobozzal. Később már nem hívtak cimbalmost és kobzost, helyettük harmonikás és szaxafonos játszik a zenekarban.

A moldvai csángómagyarok néprajza, nyelve, énekei felbecsülhetetlen kultúrtörténeti kincs a magyarság számára. Etnikai elszigeteltségük következtében évszázados hagyományokat őriznek. Olyan emlékeket, amelyek a Kárpátmedencén belül élő magyaroknál már nem, vagy csak töredékesen léteznek. Őrizzük és ápoljuk a magyar múlt ezen megmaradt értékeit, amelyeket a végtelenül mostoha körülmények között élő csángómagyarok szívós ragaszkodása mentett meg számunkra.

Amerikai Magyar Múzeum, 48. sz. kiadvány, 1996