English
ÓMAGYAR MÁRIA-SIRALOM
A legrégibb ismert magyar nyelvű vers, illetve versfordítás, mely 1280-1310 között keletkezett. A “Halotti Beszéd és Könyörgés” után következő magyar szövegemlék. Egy ismeretlen magyar szerző Geoffroi de Breteuil (+1196) francia költő latin nyelvű himnuszának szabad átköltésével alkotta meg. Egyes kutatók szerint valamivel korábban, 1250 körül készülhetett. A költemény, mely egy darabos, latin nyelvű szöveg tetszetős, lírai feldolgozása, csengő alliterációival, csiszolt technikájával arra mutat, hogy kora magyar irodalmának nem első és egyetlen alkotása, hanem egy már kialakult lírai stílus egyik terméke. A fiát sirató anya zokogó panaszát művészi verssé formálja. Az Ómagyar Mária-siralom szóképekben gazdag versművészete egyedülálló.
1922-ben fedezték fel egy 13. századi latin nyelvű hártyakódexben, a “Leuveni Kódex”-ben, a belgiumi egyetemi könyvtár tulajdonában. 37 rövid sorból, 132 szóból áll, a középkori himnuszirodalomban “Planctus Sanctae Mariae” néven ismert latin vers szabadabb fordítása. A vers néhány sora mai olvasás szerint: “Szemem könnyel árad, – Én jonhom búval fárad, – Világ világa, – Virágnak virága! – Keserűen kínzatul – Vos szegekkel veretül, – Óh nékem én fiam!…”
A Leuveni Kódexet többszöri próbálkozás után a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár 1982-ben csere útján megszerezte, azóta a magyar nemzeti könyvtárban őrzik.
(Encyclopaedia Hungarica, II. kötet, 735. old, Calgary, 1994)
ÓMAGYAR MÁRIA-SIRALOM 1250 – 1310
Mai értelmezés szerint:
Volék sirolm tudotlon. Valék siralom-tudatlan.
Sirolmol sepedik, Siralomtól süppedek,
Búol oszuk, epedek. Bútól aszok, epedek.
Választ világumtuul – Választ világomtól –
Zsidou, fiodumtuul, Zsidó, fiacskámtól,
Ézes ürümemtüül. Édes örömemtől.
Ó én ézes urodum, Ó, én édes uracskám,
Eggyen igy fiodum! Egyetlenegy fiacskám!
Sirou anyát teküncsed, Síró anyát tekintsed,
Búabeleül kinyuhhad! Bújából kinyújtsad (kihúzzad)!
Szemem künyüel árad, Szemem könnytől árad,
Én junhom buol fárad. Én keblem bútól fárad.
Te vérüd hullottya Te véred hullása
Én junhum olélottya. Én keblem alélása.
Világ világa, Világ világa
Virágnak virága! Virágnak virága!
Keserüen kinzatul, Keservesen kínzatol,
Vos szegekkel veretül. Vas szegekkel veretel.
Uh nekem, én fiom, Ó, nekem, én fiam,
Ézes mézüül! Édes, mint a méz! (Édesb méznél?)
Szegényül (szégyenül?) Szegényül (szégyenül) szépséged,
szépségüd,
Vírüd hioll vizeül. Véred ürül (patakzik) vízként.
Sirolmom, fuhászatum – Siralmam, fohászkodásom –
Tertetik kiül (ezekkel) Terjed (mutatkozik) kívül
Én junhumnok bel bua, Én keblemnek belső búja,
Ki sumha nim hiül. Mi soha nem hűl (enyhül).
Végy halál engümet, Végy, halál, engemet,
Eggyedüm íllyen, Egyetlenem éljen,
Maraggyun urodum, Maradjon uracskám,
Kit világ féllyen! Kit világ féljen!
Ó igoz Simeonnok Ó, igaz Simeonnak
Bezzeg szovo ére; Biztos szava ére (beteljesedett);
Én érzem ez bútürűt, Én érzem e bú-tőrt,
Kit níha egíre. Mit hajdan ígére.
Tüüled válnum (?), Elválnám tőled,
De nüm valállal, De ne volna,
Hul igy kinzassál, Hogy így kínzatol,
Fiom hallállal. Fiam, halálra.
Zsidou, mit tész, Zsidó, mit téssz,
Türvéntelen, Törvénytelen,
Fiom mert hol Mert fiam hal
Biüntelen. Bűntelen.
Fugva, husztuzva, Fogva, húzogatva,
Üklelve, ketve Öklelve, kötve
Ülüd. Ölöd.
Kegyüggyetük fiomnok, Kegyelmezzetek fiamnak,
Ne légy kegyülm mogomnok, Ne legyen kegyelem magamnak,
Ovogy halál kináal, Avagy halál kínjával,
Anyát ézes fiáal Anyát édes fiával
Egyembelű üllyétük! Egyetemben öljétek!