Advent

Advent

Harmatozzatok, égi magasok!

Téged vár epedve a halandók lelke.

Jöjj el, édes Üdvözítőnk!

Jézus várás ideje, előkészületi idő. A hajdan Szent Mártonnal (november 11.) kezdődő “odaadó és örömteli várakozás” napjainkra négy hétre szűkült. Szt. András napjával (november 30.) indul.

Advent és egyben az egyházi év kezdetét régen – néhol még ma is – éjféli harangszóval jelezték. Ettől kezdve tilos volt minden hangos, zenés mulatozás. A lányok és asszonyok fekete vagy sötét színű ruhában jártak templomba. A vallásos emberek szigorú böjtöt tartanak. A Roráték, hideg, hajnali misék ideje. Angyali vagy aranyos misének is hívtak, és Szűz Mária tiszteletére ajánlották.

Szép szokás volt egyes helyeken, hogy: “Minden hajnalon jóval napkelte előtt kicsi gyerekek járták végig az utcákat, a még szüzek, akik a régiek hitében Isten tenyerén éltek, az “angyalok”. Csengővel ébresztettek mindenkit, s az emberek hajnali misére mentek; a családok együtt, a karonülő apróság csakúgy, mint a vén – s énekeltek; csak a nagyon beteg vagy a tűz őrzője maradt otthon. Leheletük és hitük, imamalmos áhítatuk melegítette be a kőhideg templomot; ott várták meg a reggelt, a fölkelő Napot, egyetlen óhajtássá válva” (Molnár V. József).

A koszorú az ősi időkből származó varázskör jelképe. Koszorút fontak az emberek szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból, és vörös meg aranyszínű szalagokkal díszítették. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, a sárga és az arany a fényé. A kör (koszorú) az örökkévalóság jelképe volt, és a varázserőé is, amely nem törik meg, nem múlik el. Azt tartották, hogy az ilyen szent koszorúkkal minden gonosz szellem elől el lehet zárni a házat.

Sok templom és otthon dísze az adventi koszorú: vízszintesen felfüggesztett fenyőágfonat négy gyertyával. A négy gyertya a Megváltóra várás 4000 évét jelképezi. Az adventi koszorú németektől átvett szokás.

“Az adventi koszorú ‘feltalálója’ a Hamburgban élő Johann Hinrich Wichern (1808-1881) evangélikus lelkipásztor. A külvárosban vett egy házat csavargó, elhagyatott, árva fiúknak. Ezek a fiúk voltak az elsők, akik 1839-ben adventi koszorút láttak. Az első adventi koszorú egy fakeresztből állott, amelynek négy végére egy-egy gyertyát tett a lelkész. Ezeket aztán advent egy-egy vasárnapján meggyújtotta. A koszorú körül pedig összegyűltek a fiúk, imádkoztak, énekeltek. A következő években a fakeresztre (koszorúra) fenyőfaágakat erősítettek, és a hétköznapokat jelképezendő a négy nagyobb gyertya közé több kisebbet helyeztek. Így lett lett a koszorú fénye egyre erősebb, és így vált egyre inkább szemmel láthatóbbá a Karácsony, Jézus Krisztus születése ünnepének közeledte.” (Ft. Dr. Tempfli Imre)

A német evangélikus házakban, templomokban meghonosodott szokást a katolikusok 1925-től vették át. Mára elterjedt a keresztény világban.

“Az adventi koszorúk többségének szerkezete kör-kereszt volt, fűzfaágakból fonták, feszítették, s örökzölddel “öltöztették föl”, igen sok helyen lucfenyő ágaival. Ahol a négy-négy vesszőből álló kereszt-szárak a koszorú fonatába bújtak, oda került a négy méhviasz gyertya; a keresztezés helyén, ahol egymáson átfonták a vesszőket, a csipkebogyó (némely helyen a fagyöngy), amely tele-pirosával Jézust idézte meg. A kör-kereszt, az ősidők óta ismert rítusszervező forma, amely minden gyerekkel vele születő “tudás”, az advent első vasárnapján rítusttevő ember lelkét rendezte, kedvét a majdani születésre tájolta. A kör- egyebek között – a fényt óhajtó örök anyaölet idézte meg számára, Boldogasszony ölét, a kereszt pedig a benne megfoganó, s belőle világra születő Igét. A koszorút számos vidékünkön ebéd után készítette el a család, az asztalt körbe állva, imádkozva és énekelve. Hagyták, hogy “bemenjen” a hajlékba a sötétség, hogy körbe öleljen mindeneket, csak a körben állók, a hites emberek arca “világított” (mondják, a rossz, rendetlen életű embernek sötét arca van); aztán meggyújtották az első gyertyát, élő fénye fokozatosan a sarkok felé “űzte” a sötétséget, árnyékokat mozgatva a falon; a lélek megmozdult (a régi ember számára az árnyék a lelket idézte meg), mert “íme megszületett!” A karácsonyi születést játszották eképpen el. “ (Molnár V. József) (Figyelemreméltó, hogy a Németországból származó adventi koszorúnak milyen mély tartalmat adott a magyar.)

Adventkor az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amit aztán a hajfonó pántlikájában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen. Erdélyben volt szokás, hogy a hajnali mise idejére az összes ajtót és ablakot zárva kellett tartani, mivel ilyenkor a boszorkányok állati alakot öltenek, házakba, ólakba igyekeznek bejutni, s ott rontást okozni. Salgótarján környékén azt tartották, hogy tüzes emberek jártak, kiknek a szájábúl tűz áradt. Az ilyen tüzes emberek ellen a néphit szerint olvasóval (rózsafüzér) lehetett védekezni.

A gyermekek boldogan várják Jézuska érkezését. A napokat az adventi naptár segítségével számolják. December 1-től Szentestéig naponta nyitnak ki rajta egy-egy ablakot. Az utolsóban a Szent Család jelenik meg.

 

Minden Advent kegyelem: vétkem jóvátehetem.

Minden Advent irgalom: Isten úr a viharon.

Minden Advent érkezés: átölel egy drága kéz.

Minden Advent alkalom: győzhetsz saját magadon!

Minden Advent ítélet: így kellene, s így élek!

 

Minden Advent remegés: Isten felé epedés!

Minden Advent ima is: Uram, fogadj be ma is!

Minden Advent szeretet: Betlehembe vezetett.

Köszönd meg hát a csodát: A Világ karácsonyát! (Ürögdi Ferenc)

ADVENT