1956 – Az ifjúság hangja

Külföldi magyar fiatalok gondolatai 1956-ról 

ifj. Magyar Kálmán

ÜNNEPI BESZÉD – 2001

Kúr Csaba: Szabadságharcos emlékmű, 1987. Passaic, New Jersey, USA
Kúr Csaba: Szabadságharcos emlékmű, 1987.
Passaic, New Jersey, USA

Nagyon nagy megtiszteltetésként, de megmondom őszintén, meglepetésként is ért Mustos Atya megtisztelő felkérése, hogy legyek az ünnepi szónok a mai, 1956. október 23-i megemlékezésen. Már nagyon sok éve jelen vagyok ezeken az ünnepélyeken, rendszerint műsorszolgáltató szerepben. Kiskoromban, magyariskolásként verset szavaltam, aztán később táncolásra került a sor, mostanában főleg muzsikálok. Szokás szerint, amíg az ünnepi szónok beszél, a színfalak mögött vagyok táncos, zenész társaimmal együtt és várjuk, hogy ránk kerüljön a sor. De az, hogy ÉN legyek az ünnepi szónok?

Elsőre megdöbbentem a feladattól, aztán megkönnyebbültem, amikor Mustos Atya úgy fogalmazta meg kérését, hogy arról beszéljek, hogy az én generációm számára mit jelent az 1956-os forradalom. Erről hivatottabbnak érzem magam beszélni, mint magukról az eseményekről, a politikai következményekről, elemzésekről az 56-os forradalommal kapcsolatban.

Mit jelent az én amerikai-magyar generációm számára az 56-os forradalom? Annak vihara és utószelei sodorták a tengerentúlra nagyszüleinket, szüleinket. Nem csak ide New Jerseybe, vagy az Egyesült Államok más államaiba… Két hete voltam Calgaryban, a nyugat-kanadai magyar néptánc és zene fesztiválon, ahol számtalan fiatal táncossal találkoztam, akiknek a szülei és nagyszülei szintén az 1956-os forradalom eseményei, illetve a megtorlás következtében hagyták el hazájukat és telepedtek le Vancouverben, Winnipegben és más kanadai városokban. Ugyanezt tapasztaltam Venezuelában és Brazíliában a magyar közösségekben, ahová több mint tíz évvel ezelőtt volt alkalmam ellátogatni családommal. Ott is 56-os magyarok ezreinek leszármazottai táncolnak és cserkészkednek… És a világ tele van olyan közösségekkel, ahol magyarok új otthonra találtak 1956 után.

Én 27 éves vagyok, tudomásom szerint az úgy-nevezett „X-Generációhoz” tartozom. Mi nem voltunk az 56-os forradalom harcosai vagy szemtanúi, csak a nagyszüleinktől, szüleinktől, rokonoktól és idősebb barátoktól hallhattuk a történteket, azokat a borzasztó pillanatokat, amikor pincében, a nagy sötétben szüleim gyermekként hallgatták a puskaropogást, az ágyúlövéseket, érezték a föld dörgését és talán a saját, fiatal életüket féltették.

Mindez és az 56-os forradalom számunkra, az X-Generáció számára már történelem. De azt mondhatjuk és valljuk, hogy büszkék vagyunk erre a magyar forradalomra. Büszkék vagyunk, hogy Magyarország volt az első szovjet elnyomás alá került ország Közép-Európa szívében, amelyik megmutatta, hogy szembe lehet szállni az elnyomóval a nyomasztó, fojtogató élet alól való felszabadulás érdekében. Büszkék vagyunk arra, hogy elődeink összefogtak, fegyvert vettek kezükbe. Büszkék vagyunk a bátor, fiatal magyarokra, akik tüntettek Budapesten, és az egész világ figyelmét Magyarország és hősies harca felé fordították.

A történelemből tudjuk azt is, hogy az Egyesült Államok – a mi amerikai magyar generációnk szülőhazája – nem nyújtotta ki az ígért segítő kezet Magyarország felé 1956 októberében. Bár hallottunk az okokról, és ifjú felnőtt fejjel már ismerve Amerika nehéz nemzetközi politikai szerepét, megértjük, de mégis – mi is sajnáljuk a mulasztást.

Elismert tény, hogy a későbbiekben aztán az Egyesült Államoknak nagy szerepe volt a szovjet rendszer széthullásában, melynek hatására a 90-es évek elejére Közép- és Kelet-Európa országainak többsége a demokrácia útjára léphetett. Ebben a folyamatban nem szabad elfelejteni az 1956-os magyar forradalmat, mely több közép és kelet európai ország népének, köztük természetesen a magyaroknak is bátorságot adott a rendszerrel való szembeszállásra. Ezek a belső ellenállások is nagyban hozzájárultak a szovjet rendszer gyengítéséhez. Magyarország számára ez a folyamat 1991-ben tetőzött, amikor a szovjet csapatok kivonultak Magyarországról. Igaz, hogy maguk után hagytak lerobbant laktanyákat és egy megtépázott országot, de távozásukkal véglegesen lezárult az a korszak a hazai és a külföldi magyarság életében egyaránt, melyben az 56-os forradalom és az azt követő 30 egynéhány politikailag küzdelmes év aktív szerepet játszott.

Új korszak kezdődött a magyarok számára mindenhol – határon belül és túl. Mit jelent ez nekünk, a nemrég felnőttsorba került amerikai magyaroknak? Talán kevésbé kell aggódnunk, tevékenykednünk Magyarországért politikailag olyan formában, mint elődeinknek kellett tenni a rendszerváltás előtt. Ugyanakkor mindinkább magyar nyelvünk, kultúránk megőrzésén és továbbadásán kell törekednünk gyermekeink s majd unokáink felé. Én úgy érzem, hogy ez a törekvés valójában egy mozgalom, melyben benne van, új értelmezésben az 56-os forradalmi eszme is. Ennek a mai mozgalmunknak ugyan már nem jellemzője a véres harc, – de küzdelem, áldozat és kötelességtudat mindenképpen az. S ahogy az 1956-os forradalomnak is voltak szószólói és önfeláldozó köznapi harcosai, úgy a mi mai mozgalmunkban különböző módon lehet résztvenni. Lehet szűkebb családon belül, a közösségen belül, itt Passaic környékén magyar iskola, cserkészet, egyház, múzeum égisze alatt munkálkodni a nyelv, a kultúra, megmaradásáért és továbbadásáért. Tágabb, New York környéki magyar közösségi szinten be lehet kapcsolódni a magyar újság, rádió, TV-adás, színház tevékenységébe, hozzá lehet járulni előrevitelükhöz – ki-ki a tehetsége, hozzáértése és idejéhez mérten.

Vannak, – ezek közé a szerencsések közé sorolhatom magamat is – akiknek megvan a lehetőségük a magyar közösségen túl az amerikai társadalomhoz is eljuttatni, bemutatni a magyar kultúrát. Szüleimmel, nővéremmel és most már beleértve kanadai-magyar feleségemet is, a magyar népi zene és tánckultúra megőrzésében és bemutatásában foglalatoskodunk leginkább, a magyar közösségen belül és kifelé is, mi ezt szeretjük csinálni és közel áll szívünkhöz.

Nagyon sok pozitív élményem van a magyar kultúra iránti szeretet terén nem-magyarok körében. Csak egy-két szűkebb példát szeretnék ezzel kapcsolatban megemlíteni. Rendszeresen tartunk a New York-i Magyar Házban Táncházat, ahol a táncosok több mint 50 százaléka nem magyar, de szeretik és értékelik magyar kultúránkat – és ezt szívesen meg is osztjuk velük, és örülünk érdeklődésüknek. Találkoztam amerikaiakkal, akik megtanultak magyarul beszélni, mert egyszerűen érdekli őket a magyar nyelv és kultúra. Jól tudjuk azt is, hogy a Passaic-i magyar múzeumban rendszeresen előfordulnak nem magyarok – de tetszik nekik, amit a magyarok tudnak alkotni!

A mi amerikai-magyar generációnk magyarságát megtartó mozgalmának nehéz a feladata. Lesznek házasságok, ahol csak angolul értik meg egymást a házastársak. A gyerek nevelés is nagy feladat lesz, ügyesen és okosan kell intézni a dolgokat, ha a szülő magyarra meg akarja tanítani a gyerekét. Sokan magunk is jobban beszélünk angolul mint magyarul – őszintén szólva sokszor erőltetni kell magunkat a magyar szóra. Mindennapi életünk, kenyérkereső munkánk nem ad elegendő időt, hogy megfelelően eleget tegyünk kitűzött feladatainknak. Mindemellett az átlag amerikai sok esetben nem is érti, hogy miért tartjuk mindezt fontosnak, miért áldozunk minderre annyi időt, „miről is szólunk” tulajdonképpen?

Hogyan bámulnak az emberek, amikor a McDonalds-ba bevonul egy egész magyar egyenruhás cserkészcsapat… vagy amikor a New York-i földalattin egy magyar népviseletes tánccsoport utazik? Vagy hogyan magyarázzuk meg főnökeinknek, hogy szabad napot kérünk péntekre, mert a cserkészekkel portyára indulunk, vagy a kontinens túlsó felére kell utaznunk magyar zenét játszani… vagy szabadságunkat Magyarországon akarjuk tölteni, még csak nem is turistáskodással, hanem egy néptánc táborban Jászberényben, sőt mi több, valahol Erdélyben, ami számukra „TRANSYLVANIA – Drakula Country”! Vagy hogyan mondjuk meg amerikai barátainknak, hogy nem tudunk velük moziba menni, mert táncpróba van…

Egyszóval, hogyan egyeztessük össze magyar életünket az amerikaival úgy, hogy mindkét vonalon meg tudjuk állni a helyünket, és amerikai barátaink, ismeretségünk körében, munkahelyünkön, az iskolában, lakóhelyünkön ne tartsanak különcnek. Az amerikai élet követelményeinek is eleget kell tenni, melyhez hozzátartozik, főleg a fiatalok számára, az élethez való „cool” hozzáállás.

Az aggodalom, hogy hogyan fogunk tudni eleget tenni magyarságunkat tovább éltető feladatainak, eloszlik, vagy legalábbis enyhül és inkább felbátorít, amikor körülnézek itt a teremben és látom a szüleim, s azok szüleinek generációját. Tudom, hogy Nektek is meg kellett harcolnotok azért, hogy mi, a közösség mai fiataljai magyarul tudjunk beszélni, és harmonikusan együtt is akarjunk és tudjunk élni magyarságunkkal. Felnevelésünk során Ti is a mienkhez hasonló gondokkal állhattatok szemben, hasonló aggodalmaitok lehettek és a Ti dolgotok sem volt könnyű. Megvívtátok a magatok 56-os harcát ilyen értelemben is.

Szeretnénk átvenni Tőletek, akikben közvetlenül él az 56-os forradalmi lélek és érzés, sziklaerős magyar karaktereteket, magunkba átplántálni és gyermekeinknek és környezetünknek majd átadni olyan lelkesedéssel és odaadással, ahogyan Ti teszitek most. Az én szememben Ti is egy kitartó, a magyarságot megőrző mozgalom harcosai vagytok, mint az 56-osok.

Éppen ezért, ha a majdani magyar közösség tartja itt 56-os megemlékezését, a legendává vált nevek, mint Maléter, Mindszenty és Nagy után fel kell majd csendüljenek azoknak a nevei is, akik a mi helyi amerikai-magyar mozgalmunkat küzdik és segítik: Marshall, Kerkay, Kertész, Keresztes, Bodnár, Bányai, Magyar, Radics, Lippóczy, Mustos, Mattyasovszky, Hajdú-Németh, Sándor, Vajtay, Lendvai, Király, Pándi, Károly, Kormann és még sorolhatnánk tovább!

Néhány héttel ezelőtt olyan események történtek csupán egy pár mérföldre innen, hogy az én generációm életében először bizonytalanná vált abban, hogy itt Amerikában valóban szabadon lehet-e élni. Az 56-os forradalom ebben is vigaszul, biztató például szolgálhat: a szabadságért, megmaradásért küzdeni és szenvedni kell, de érdemes, mert kitartással biztos a győzelem.

Fiatalok! Azt hiszem, mindabból, amit elmondtam, látható, hogy generációnk, amerikai-magyarként és amerikaiként is elkötelező komoly feladatok végzését kell, hogy magára vállalja. Körünkben ülő szüleink, nagyszüleink, az 56-os forradalmárok sok csatát vívtak már, ki-ki a maga módján. Mi se térjünk ki a kihívás elől, vállaljuk fel a mi helyzetünk által diktált célok elérését. Így éljen bennünk és segítsen tovább 56 szelleme!

 

(Elhangzott 2001. október 21-én Passaicon, az 1956-os emlékünnepélyen)

* * *

Sziráki Dorottya

GONDOLATAIM AZ 1956-os SZABADSÁGHARCCAL KAPCSOLATBAN

(Egy 15 éves, külföldön élő magyar diáklány iskolai dolgozata.) 
Kúr Csaba: Szabadságharcos emlékmű, 1987. Passaic, New Jersey, USA
Kúr Csaba: Szabadságharcos emlékmű, 1987.
Passaic, New Jersey, USA

1956-ban egész Budapest fölkelt a szovjetek ellen, és megmutatta a világnak a kommunizmus igazi arcát. Azért mert országunk szabadságát kívánta, és hajlandó volt harcolni érte, a Szovjetunió szükségesnek látta azt, hogy egy körülbelül akkora fegyveres erővel mint amit Hitler használt Franciaország elfoglalásánál, harcba induljon Budapest népe ellen.

Így Magyarország megmutatta a világnak, hogy mit jelentett a kommunizmus alatt a szabadság, és hogy mit értett a Szovjetunió azalatt, mikor azt állította, hogy békés testvériségben akar Közép- és Kelet-Európával együtt élni.

A Szovjetunió később azt hangoztatta, hogy a szabadságharcot régi nemesek, fasiszták és reakciósok rendezték és csak ezek vettek részt benne. Azt állították a szovjetek, hogy azért küldték a tankokat és katonákat, hogy a magyar dolgozókat megvédjék. Hogyan lehetett annyi fasiszta és reakciós egy városban? És a szabadságharc után miért menekültek el annyian a „megvédők” elől? Az igazság az, hogy azok a munkások és diákok harcoltak a szovjetek ellen, akiket a szovjet katonák állítólag meg akartak védeni. A tüntetéseken nem fasiszta reakciósok vettek részt, hanem azok a magyar munkások és diákok, akiken állítólag a kommunizmus segíteni akart. Érdekes módon a csepeli munkások harcoltak legtöbbet és legerősebben, pedig régebben a Szovjetunió éppen a csepeli gyárral büszkélkedett. A tüntetésen sok olyan intellektuális is résztvett, akik régebben benne voltak a kommunista pártban, vagy egyetértettek a kommunizmussal, de miután látták, hogy mi történik országukban a kommunizmus alatt, visszautasították azt.

Az oroszok védekezésül azokra az embertelen dolgokra hívták fel a világ figyelmét, amiket állítólag a magyar szabadságharcosok műveltek. Természetesen a magyarok semmi ilyenféle bűnt nem követtek el. Sőt, a szovjetek voltak azok, akik tankokkal lőttek a diákokra és szétbombázták a várost. Sokezer olyan békés tüntetőre is lőttek, akiknél egy darab fegyver sem volt.

Az egész szabadságharc békésen kezdődött. Október huszonharmadikán békés tüntetéseket rendeztek a magyarok Bem Apó szobránál és a parlamentnél, hogy támogassák a lengyeleket, akik több önkormányzatért küzdöttek. Ezért gondoltak arra a budapestiek, hogy követeljék saját szabadságukat. Tizenhat pontba foglalták kívánságaikat, és ezeket felolvasták a tüntetéskor. A harcok csak akkor kezdődtek, mikor az AVÓ-sok a rádió épületének ablakából rálőttek a tüntetőkre, akik fel akarták olvasni a tizenhat pontot egész Magyarországnak.

1956 októberében és novemberében Magyarország elkápráztatta a világot hősiességével, de a világ segítség helyett csak dicséretet és ígéreteket küldött. Persze azt nem gondolhatták, hogy Budapest diákjai és munkásai, – akiknek csak ócska fegyverük és kevés gránátjuk volt – le fogják győzni a szovjet tankokat és a százezernyi szovjet katonát.

De akkor miért nem segítettek? Az USA-nak hatalmasabb katonasága volt a Szovjetunióénál, akik csak kis idővel azelőtt „találták fel” az atombombát, és nem volt még hidrogén bombájuk. Az amerikaiak szívesen küldtek segítséget Görög- és Törökországba és Berlinbe, katonákat Koreába már 1956 előtt. Az USA meg tudta állítani Szuez bombázását Anglia és Franciaország által, de már nem akarta megállítani Budapest lerombolását.

A második világháború után az USA egy „szabad” rádió csatornán keresztül küldött programot a kommunista uralom alatt lévő országokba. Ez a program azt üzente a népeknek, hogy lázadjanak fel elnyomóik ellen, mivel jobb a szabadságért meghalni, mint rabságban élni. Az USA megígérte, hogy segít azoknak a közép- és kelet-európai országoknak, akik fellázadnak szabadságukért. De, amikor a magyarok igazából föllázadtak, az Egyesült Államok meg az ENSZ csak határozatokat hoztak, amelyek kimondták hogy a szovjet fegyveres erőknek el kell hagyni Magyarországot, ahelyett, hogy katonákat vagy fegyvereket küldtek volna.

Kis idővel miután a kommunista uralom megkezdődött Közép- és Kelet-Európában, az Egyesült Államok kidolgozta a dominó elméletet, mely azt állította, hogyha egy országban kommunista uralom kezdődik, akkor előbb-utóbb a környező országok is kommunista országokká válnak, de ha egy ország, mely kommunista uralom alatt van, fellázad az ellen és egy demokratikus államot alapít, akkor előbb-utóbb a szomszédos országok is követik példáját. Először az USA-nak csak az volt a célja, hogy megakadályozza a kommunizmus terjeszkedését, de Eisenhower elnök alatt Dulles, a külügyminisztere egy új külpolitikát dolgozott ki, mely szerint az USA minden lehetőt megtesz, hogy kiirtsa a kommunizmust a világ minden részéből. Mikor 1956-ban fellázadtak a magyarok, tökéletes alkalma lett volna az USA-nak ezt véghezvinni. Hogyha segít országunknak a harcban, Magyarország megszabadult volna a kommunizmus alól, és egy demokratikus államot alapíthatott volna. A dominó elmélet szerint, kis idő múlva a többi közép- és kelet-európai ország is fellázad a Szovjetunió ellen és a végén még Oroszország is demokratikus országgá vált volna. De, ahelyett hogy megragadták volna ezt az alkalmat, az USA és az ENSZ csak nézték, hogy hogyan rombolják le a szovjet katonák Budapestet. Ezért Magyarország, majd Közép- és Kelet-Európa, az ötvenes évek helyett csak 1989-ben, 30 évvel később szabadult fel a kommunizmus alól.

 

2000. október

 

(Sziráki Dorottya, a passaici Szent István Magyar Iskola, – Passaic, NJ, USA – 15 éves tanulója, 2000. októberében vetette papírra fenti “gondolatait” iskolai dolgozatként. A Sziráki család 2001 nyarán visszaköltözött Magyarországra.)

(Amerikai Magyar Múzeum 76. számú kiadványa, 2001. nov. )

Képek: Kúr Csaba: Szabadságharcos emlékmű, 1987

Passaic, New Jersey, USA