DOB
Nevezetes hangszere a régi magyaroknak. Ősi táltos hitünk szerint a világegyetem jelképe. Több, ősi hitvilágunkra emlékeztető gyermekversben szerepel az egyfenekű dob. (Egyfenekűnek azért nevezték, mert a hengeres keretnek csak egyik száján van bőrmembrán.):
Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad?
Török gyerek elvágta, magyar gyerek gyógyítja
Síppal, dobbal, nádihegedűvel.
Másik dobfajta a katonák lóhátra szerelt kettős üstdobja. Ezt 500 éve a magyarok ismertették meg Nyugat-Európával. Magyar követek nagy feltűnést keltettek vele 1457-ben Franciaországban; VIII. Henrik angol király 1542-ben ilyen magyar dobokat kért bécsi követétől. De a törökök vármegadási felszólításait is ezekkel zavarták meg, harsogták túl Egerben:
Az bölcs hadnagyok nagy lövést tésznek,
Trombiták, dobok, sípok zönögnek.
Régebben a falvakban kétfenekű kisdobbal jelezték, hogy közérdekű hirdetést akarnak közzétenni. Dobolnak, a falusi nép szóhasználatában máig is hirdetést jelent.