Emese – Emerencia (január 23)

A harmincas években Meskó Lajos nagy nyelvtudományi felkészültségű piarista tanár mozgalmat indított, hogy a magyar neveket vegyék fel a naptárakba, de úgy, hogy ezek mellé a név hangzása vagy jelentése alapján védőszentet is ajánlott, névnapul jelölve az illető szent egyházi emléknapját. Erről szóló műve: Ősmagyar keresztneveket keresztény szellemben! (Budapest, 1935)  —  Így lett Szent Emerencia római vértanú az Emese nevűek védőszentje.

Szent Emerencia (Emerenciána) a IV. század elején szenvedett vértanúságot. Szent Ágnes  (január 21) vértanú tejtestvére. Egyszer rendreutasított egy pogány tömeget, akik a temetőbe igyekvőket megdobálták és zaklatták. Azok emiatt halálra kövezték a testvére sírjához húzódó kislányt. Szent Ágnes és Szent Emerencia csontereklyéit tartalmazó koporsót a S. Agnese fuori le mura templomban őrzik. Emerencia latin eredetű női név, jelentése: érdemekben gazdag.

Mária eljegyzésének napja is ma van!

Ilyen csodálatos párosítás csak az égben történhet!

 

EMESE

Az újjászülető TURULNEMZETSÉG ŐSANYJA

Juhász Gyula:  Emese álma

Ázsiai sátor mélyén,
Ázsiai éjek éjén,
Hulló csillag fénye mellett
Álmodott Don vize mellett.

Szépanyánk volt, sorsok anyja,
Álmodott föl-fölriadva,
Megborzongott babonázva,
Ázsiai éjszakába.

Szíve táján a jövendő,
Lelke mélyén ősi erdő,
Napnyugatra terjedendő,
Melynek méhe sohse meddő.

Álmodott és látta kéjjel,
Ágyékából messze, széjjel
Hódító folyam dagadva
Mint rohan borús Nyugatra.

Népek útján büszke haddal
Söpri gátját diadallal,
És föléje vén turulnak
Védő szárnyai borulnak.

És az álom egyre mélyebb,
Mélyebb, szörnyebb és sötétebb,
Ősi folyam vérrel árad
S égig nyúlnak szolgagátak!

Álom, álom, terhes álom,
Messze ázsiai tájon,
Mikor érsz már boldog véget
Anyaálma Emesének?

 

Emese története krónikáink szerint:

Anonymus: Gesta Hungarorum

“Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Eunedubeliani (Önedbelia) vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isten, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi, mint szent -, mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők. “

 

Thuróczy János: A magyarok krónikája

“Továbbá Előd fiának, Ügyeknek Szkítiában Eunodbili leányától született egy fia, akit egy esemény miatt Álmosnak neveztek el. Ugyanis anyja,  amikor terhes volt, álmában egy madarat látott – olyan turulmadárféle formában jött hozzá, és fejét keblére hajtotta – , s azután úgy érezte, hogy méhéből ragyogó forrás fakad, és tovafutva, idegen földön naggyá duzzad. Ez be is következett, mert ágyékából dicsőséges királyok származtak, és később idegen földön, itt Pannóniában, a népek hatalmas sokasága fölött uralkodtak a legteljesebb dicsőségben.”

 

Ransanus Petrus:  A magyarok történetének rövid foglalata (1490)

“Emese álmodik. Megjelenik egy Turul madár nagy ragyogással, berepül Emese méhébe, majd ezt követően ugyanez a Turul madár nagy fényragyogások között kijön Emese ágyékából mint egy hatalmas fénylő folyam, és a földkerekség minden pontjára fénylő sugarakat bocsájt ki magából és az egész földet bevilágítja.”

Hatalmas fényerőről van szó, amikor maga a Turul csillag ölt testet Emese méhében és általa reinkarnálódik a Szent királyok nemzetsége.

(Szántai Lajos “A Turul nemzetség” című előadásából idézet)

 

Benedek Elek nyomán Piri néni mesél: Magyar múltunk (1952)

Világhódító Atilla halála után négyszáz esztendő múlhatott el, mikor Hunor testvérének, Magyarnak nemzetsége megmozdult Szittyaországban, hogy visszaszerezze Atilla földjét. … Tündérek földje nem lehet szebb és ékesebb. Öreg, fiatal mind készülődött Atilla földjére. …

Előd Atilla dédunokája, Szittyaországban az első ember, felesége Emese … Emese egy éjszaka csodálatos álmot látott. Látta Atillát a fiaival, amint szárnyas paripákon végigszáguldottak Szittyaország földjén, nyomukban a hun vezérek, Atilla kezében lengő lobogó. A lobogón turulmadár, a szárnyát csattogtatja s egyszerre csak elröppen a lobogóról és száll egyenest az ő ölébe, keblére hajtja fejét s ott elszenderül. Emese keble megnyílik s patak vize csörgedez elé. Aztán a patak nő, nő, nagy folyammá dagad, elterül Szittyaország földjén, áttör erdőkön, hegyeken, át az ország határán s úgy folyok tovább az egész világon. – Ez igazán csodálatos álom volt. Egyszeribe hívatták a táltosokat.

– A te álmodnak magyarázata, mondta a táltosok elseje, nagy öröm nékünk. Azt jelenti az álom, hogy Isten egy fiúgyermekkel áld meg, aki megnövekedvén elvezeti a magyart Atilla földjére. A táltosok jövendőmondása beteljesedett. Álom mondta meg a születését, tehát Álmos lett a neve…

***

Krónikásaink korában az “Árpádház” megjelölés ismeretlen. Kézai Simon leírja, hogy Emese unokája Árpád Turul nemzetségbeli: „A kapitányok közt tehát Árpád, Álmos fia, ki Előd fia, ki Ögyek fia volt, a Turul nemzetségből, vagyonban gazdagabb és hadban hatalmasabb vala.”

“Eleink, a Turul-nemzetség fényes királyainak idején Emese méhének madáráldotta gyermekét,  Álmost szentnek tartották, s akként tisztelték, s a tőle származó vezért, uralkodót valahányat. Nincs a világnak még egy olyan nemzetsége, amely egyenes- és oldalági leszármazottaiban annyi szentet adott volna az emberi-mindenekenek, mint Álmosé!” (Molnár V. Lajos)