Borbála Napja (december 4)

Borbála, csángóknál Barbar, ókeresztény vértanú (†306). Már a középkorban a jó halál pátrónája. Ezért szinte minden templomban megtalálható képe.  A tüzérek, ágyú- és harangöntők, bányászok, hegymászók, építőmesterek, kőművesek, hegycsúcsok és várak védőszentje. Villámcsapás és tűzvész ellen is kérik oltalmát, ezért a vészharangra rá szokták vésni a képét. Hetésben Borbála napján csak férfiaknak szabad tüzet rakni.

Egy pécsi mondai hagyomány szerint Borbálát ellenség üldözte. Egyszerre megnyílt előtte a föld, és a mélység elnyelte. Bányászok közé került, akik megvédték, ő pedig a védőszentjük lett.

A magyar bányászok Borbála napját nagymisével és munka­szünettel ünnepelték meg 1945-ig. Sok helyen külön imákkal fordultak Borbálához mielőtt leszálltak a bányákba. Salgótarjáni bányászok régen, mielőtt leereszkedtek a mélybe, a Miatyánk után még ezt az imádságot mondták: “Óh Szent Szűz Borbála, hozzád fordulunk mindazok, kik a föld mélyébe leereszkedünk. Oltalmazz meg minket minden szerencsétlenségtől és bajtól, könyörögj érettünk, és légy erős pártfogónk mindörökké, amen.”

Szép szokás, hogy ezen a napon teszik vízbe hajtani a karácsonyra, újesztendőre kizöldellő, virágbaboruló borbálaágat. Cseresznye, barack, mandula, orgona ágat törtek le erre a célra. Ha Borbála napján vízbe helyezett borbálaág karácsonyra kivirágzik, az eladó lánynak közeli házasságra van kilátása.

Budaörsön azt tartják, ha karácsony éjfélig kihajt a vízbetett ág – jó termés várható. Tésen a tányér közepébe poharat állítanak, és búzaszemekkel rakják körül; szorgalmasan locsolják, s amikor a kikelt szálak magasabbra nőnek a pohár pereménél, akkor a pohár magasságára vissza­vágják azokat. Karácsony este a pohár köré fenyőgallyat tesznek és szentelt olajat öntenek a pohárba; az olajba áztatott lámpabelet éjféli mise után meggyújtják és csak vízkereszt napján oltják el.

Borbálával az esztendő körében szemben lévő Szentháromság erejét kérte és kapta a sötét napok fogságától testében és lelkében didergő régi ember.