Boldog Batthány-Strattmann László (január 22.)

Gróf Batthyány László a honvisszafoglalásig visszanyúló, 14 gyermekes ősi magyar főnemesi családba született. 12 évesen árvaságra jutott: édesapja elhagyta a családot, édesanyja meghalt. Különböző jezsuita intézetekben nevelkedett. Sokoldalú tehetsége és érdeklődése (zene, nyelvek, irodalom, csillagászat, vegyészet, gyógyszerészet, gyógyítás, fényképezés, pszichológia, filozófia) következtében nem mindjárt találta meg életcélját. 25 évesen döntött: orvos lesz!  Szokatlan foglalkozás az ő köreiben. Édesanyja halála után, gyermekként mondogatta: orvos leszek, és ingyen gyógyítom majd a szegény betegeket. Először általános orvos, majd sebész, végül szemsebészetre szakosodott a páratlan kézügyességű fiatal gróf. Hidegvére és határozottsága a legbonyolultabb eseteket is megoldotta. Műtét előtt és alatt mindig imádkozott.

1898-ban megnősült. Feleségével és 13 gyermekével mélyen vallásos életet élt. Gyermekeiket a szegények szeretetére, istenfélő, becsületes embereknek, nevelték. Felesége megtanult magyarul és legfőbb segítője és munkatársa volt mindvégig. 1902-ben köpcsényi birtokán 30 ágyas magánkórházat rendezett be.

1915-ben meghalt nagybátyja, Batthyány-Strattmann Ödön. László, mint a legidősebb élő fiú megörökölte vagyonát, körmendi kastélyát és a Strattmann névvel együtt a hercegi címet. Vagyonát nagyvonalúan megosztotta betegeivel, a szegényekkel, templomokkal, iskolákkal. 1916. október 4-én a Ferences Harmadrend tagja lesz és a József testvér nevet kapja.

Magánkórházát az első világháború alatt 70 ágyas hadikórházzá alakította át. Amint egyre több sebesült katona érkezett, emeletet húzatott rá és 120 ágyasra bővítette, hogy minden sebesültet befogadhasson. Gondoskodott a faluból bevonult katonák családjairól is.

A Trianon-i békeparancs következtében Köpcsény osztrák fennhatóság alá került. Batthyány-Strattman László ekkor áron alul eladta birtokát, majd családostul Körmendre költözött, magyar területre, ahol kastélyában ismét kórházat rendez be, főleg szembetegeknek, és folytatja áldásos munkáját. Valóban a szegények orvosa volt, mindenkit, még a jómódúakat is ingyen gyógyított, csak arra kérte őket, hogy imádkozzanak érte, vagy segítsék a szegényeket. Betegeinek a felírt gyógyszert, sőt útiköltségüket is gyakran kifizette. A rászorulókat ruhával, gabonával, tűzifával, pénzzel támogatta. Saját birtokából 200 ingyenes házhelyet osztott ki, biztosította a hozzájuk vezető közutakat is. Réteket, szántóföldeket adott ki jelképes díjért haszonbérbe. A bérleti díjat azonban a legtöbb esetben elengedte.

Bel- és külföldön egyaránt ismerték és tisztelték. Az egyik legkiválóbb szemorvosnak tartották. 1923-ban ünnepelte házasságának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból a pápa a beteggyógyítás terén végzett kiváló munkájáért Aranysarkantyú renddel és dicsérő oklevéllel tüntette ki. A kitüntetést Schioppa pápai nuncius adta át, majd levelében azt írta a pápának: „A magyarok szentnek tartják Batthyány-Strattmann Lászlót, és én biztosíthatom szentségedet, hogy valóban az is.” Családi jelmondata szerint élt: “Hűséggel és szeretettel”.

1929-ben rákban megbetegedett. 14 hónapi súlyos szenvedés után 1931. január 22-én meghalt. Holttestét Körmendre szállították, és a kastély kápolnájában felravatalozták. Egykori betegei és szegényei három napon át, hosszú sorokban vonultak el koporsója előtt, és hangosan zokogva búcsúztak a szentnek tartott “herceg orvos” úrtól. Holttestét Németújváron (ma Güssing) a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Halála után egyre nőtt a tisztelete, és sokan imádkoztak a közbenjárásáért.

A 2003. március 23-án II. János Pál pápa boldoggá avatta a „ferences herceget”.

“Életem egyik főfeladatának tűztem ki, hogy orvosi működésemmel a szenvedő emberiségnek szolgálatot tegyek és ezáltal a jó Istennek tetsző dolgokat cselekedjem. Az Úr Isten kegyelméből évek hosszú során át napról-napra dolgoztam kórházamban, tehetségemhez képest segítve beteg embertársaimon. E munkám volt forrása számtalan kegyelemnek és azon sok lelki örömnek, amely a magam és családom minden tagjának lelkében uralkodott. Azért, mint életemben mindig, e helyen is mély hálát adok a Teremtőnek, hogy az orvosi pályára hívott. Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat boldoggá.”

                                                                     (Végrendelet)