Szent Család Vasárnap

Szent Család Vasárnap

(Nagykarácsony és Kiskarácsony közé eső vasárnap)

Karácsony hetének ünnepségsorozata a legutóbbi időben egy újabb jeles nappal bővült. A XIX. században vezették be a Szent Család ünnepét. Az ünnepet XIII. Leó pápa szorgalmazta azzal a céllal, hogy a századvégi nyugati világban egyre inkább kikezdett családeszménynek imádságos alapokat adjon. E napon az Egyház szeretettel tekint a betlehemi barlangban a Szent Család tagjaira, és a keresztény családokat oltalmukba ajánlja. Szeretet és megbocsátás nélkül nem lehet közösségi életet élni, nem létezhet család. Az ünnep azt bizonyítja, hogy a házasság és a család lehet földi mennyország is, ha olyan egység és szeretet uralkodik a családtagok között, mint amilyen szeretet összekötötte Máriát, Józsefet és a gyermeket. Jézus szüleinek szeretetében a mennyei Atya gondoskodása nyilvánul meg. Mi is engedjük meg, hogy az Atyaisten irányítson bennünket.

Ha figyelmesen elolvassuk a szentek és vértanúk élettörténetét, akkor a sok pap és szerzetes szent között felfedezhetünk szerelmi házasságban élő családos szenteket (pl. Magyarországi vagyis Árpádházi Szent Erzsébet), házaspárt, sőt egész családot, illetve nemzetséget mint a magyar Turul nemzetség (Árpádház), amely húsznál is több szentet adott a világnak.

(http://arpad.org/category/turulnemzetseg/szent-nemzetseg/)

 

A Szent Család az összes keresztény család példája és ősmintája.

Kép: Szent Család, Kerkay Béla grafikája

Kép: Szent Család, Kerkay Béla grafikája