Keleti kereszténység

KERESZTÉNYSÉG INDIÁBAN

Tamás apostolnak ez a kijelentése vált jelmondatává, mottójává a Kelet-Egyházának, vagy más szóval a Tamás kereszténységnek. A Kelet-Egyházának története egészen Krisztus koráig nyúlik vissza. Miután Krisztus Urunk kiadta tanítványainak a missziói parancsot, Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek (Márk: 16:15), Tamás apostolnak a keleti területek jutottak. A hagyomány szerint Tamás apostol, miután missziói munkát folytatott Egyiptomban, Etiópiában, Kelet felé vette útját s Mezopotámián keresztül, (ami az akkori Pártus birodalom volt 221-ig, míg a Szasszanída perzsák át nem vették a hatalmat), Indiába érkezett 52-ben. Ebben az évben 7 gyülekezetet alapított, melynek emlékei mind a mai napig fennmaradtak. Hogy milyen típusúak voltak az első keresztyén gyülekezetek, szervezeti, gyülekezeti, liturgiai szempontból, arról nem tudunk pontosan, ill. bizonyítékok hiányában nem tudjuk azonosítani, csak következtetni tudunk.

Ismerjük Tamás evangéliumát, melyet 1945-ben találtak meg Nag-Hammadi mellett az egyiptomi sivatagban, egy agyagkorsóban több más evangélium és kora-keresztyén tekercs között. Azt is tudjuk biztosan, hogy Tamás evangéliuma az akkor időben (az I. sz.-ban) nagyon népszerű és széleskörűen elterjedt irat volt. Sokkal szélesebb körben használták Tamás evangéliumát, mint a később kanonizálásra került négy másik evangéliumot. Ez az evangélium szerkezetében, felépítésében, stílusában nagyban különbözik a többitől. Tipikusan keleti gondolkozás tükröződik rajta. Tamás evangéliuma nagy valószínűséggel Indiában is népszerű volt. Többek között még alappillére lehetett a Kelet-Egyházának a Pártus keresztyén papi hagyomány. Tudjuk biztosan, hogy a dravidián kultúra a sumér és egyiptomi kultúrával évszázadokon keresztül kölcsönös hatásban állt, és szoros kereskedelmi kapcsolatban is voltak egymással. Ez az eleven vérkeringés biztosította a papi hagyomány átszüremlését is a keresztyén hagyománnyal együtt, mikor Tamás Mezopotámiából Indiába érkezett.

A következő mérföldkő a Kelet-Egyházának történetében a negyedik században Indiába érkező Szír-Keresztyén hatás, mely megtöltötte szemita (judeo) elemmel az indiai keresztyénséget. Ez már nagymértékben lebénította az addig elevenen élő Tamás apostoli hagyományt. A XV-ik századig a portugálok érkezéséig, ez a Szír-keresztyén hatás volt uralkodó. A kezdetben barátságos portugálok később ellenük fordultak, mondván, hogy Róma alá kell hozni az igaz hittől eltévelyedett indiai keresztyéneket. Ennek érdekében elégették a szent irataikat és mindent, ami bizonyította volna hagyományukat, és templomaikat is átalakították, hogy kellő képpen tudják az Istent tisztelni. Pár évtizeddel később egy része a papságnak fellázadt a portugálok ellen és megpróbálta visszahozni a szír-keresztyén hagyományt. Ezen egyházak mind a mai napig élnek és gyarapodnak. Ma Indiában körülbelül 35 millió keresztyént számolunk.

Miért figyelemreméltó számunkra a Kelet-Egyháza? Szír iratokból, krónikákból tudjuk azt, hogy a hunok (fehér hunok) a Merv püspökségtől három püspököt kaptak és 571-ben keresztelkedtek. Ez az adat indított el engem a kutatásban. Hiszen az én generációm már azt tanulta, hogy a hun-avar-magyar népek, amikor a Kárpát-medencébe érkeztek, műveletlen pogány népek voltak. Nos ezen adat (és még más egyéb bizonyítékok) ismeretében ez a tétel már nem állhatja meg a helyét. Mi Keletről hoztuk magunkkal keresztyénségünket, melyet a nyugati, római-zsidó-hellenista típusú keresztyénség türelmetlenül és támadóan fogadott. Amit még Árpád tartani tudott, azt már István király nem tehette meg. “Ezer évvel ezelőtt a Kárpát-medencében megtelepedett magyarságnak Bizánc és Róma között kellett választania. Akkor – önhúsába vágva – a magyar nemzet Rómát választotta.” (idézet a Kistestvérből, a Csíksomlyói értesítőből, XI. évf. 2. 1999. április 3.)  Az üldözések ellenére ez a hagyomány nem halt meg, hanem tovább él és szól hozzánk a magyar népi kultúrán keresztül, mint vallásos népi imádságaink és énekeink, betlehemezés, regölés, tojásírás, Csontvári Kosztka Tivadar és Bartók Béla művei, képírás hagyományunk (református kazettás mennyezetek, Szent László legenda, krónikáink iniciáléjában és középkori katolikus templom freskókon), Koronázási Palást és a magyar királyi Szent Korona.

Nt. Király Marianna

református lelkipásztor

Amerikai Magyar Múzeum, 66 sz. kiadvány, 1999