Márton Nap (november 11)

Márton Nap (november 11)

Régen mi magyarok, íjfeszítő népek, Szent Mártonnal indítottuk az adventet, a karácsonyig tartó 42 napos böjtös időszakot. Márton zárta a gazdasági évet lakomával, áldomással, és vele kezdődött advent vagyis az új egyházi év. Erről Bod Péter (1712-1769) református lelkész, történetíró ezt írta: Krisztusnak adventusa, eljövetele „Így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva.­..” Rajtunk magyarokon kívül csak a gallok indították Szent Mártonnal az adventet. 

martonnap

Márton napja az archaikus göcseji tájon már nemcsak a telet, hanem az adventtel kezdődő új esztendőt, a fiatalok farsangját is idézi. 
Márton (316-397) katona, majd toursi püspök a koraközépkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Boldogasszonyunk után az ország védőszentje (patronus regni) lett. A pannóniai Savariaban, a mai Szombathelyen született és Tours közelében halt meg. A szabolcsi zsinat (1093), melyet Szent László király hívott egybe, Márton ünnepét nyilvánossá tette és három napos előkészülettel hangsúlyozta. A franciaországi Márton-legenda szerint hun, illetőleg magyar királyok sarjadéka, sőt egyenesen magyar király volt. (Néhány éve egy amerikai rádióadásban magyar szentnek nevezték.) A legenda így szól: 
“Márton hun királyoktól származik. Pannóniában Florus király uralkodott. A rómaiak azonban legyőzték, fogságra vetették. Csak úgy engedték szabadon, ha trónjáról lemond, és megelégszik a katonai parancsnok (tribunus) címmel. Legidősebb fia, szintén Florus Konstantinápolyban nevelkedik, és a császár unokahúgát, Konstanciát veszi feleségül. Pannoniában születik fiuk Florus, akit később Mártonnak hívnak, és a konstantinápolyi udvarban keresztelik meg. Amikor Tours püspöke lett, hét unokatestvére csatlakozott hozzá. Marmoutier monostorában remetéskedtek. Mind a heten egy napon halnak meg. Haláluk után nem kezdte ki őket az enyészet. Olyanok voltak mintha aludnának.”
Nagylelkűsége, betegek és szegények iránti részvéte, egyszerű életmódja miatt a katonák, koldusok és számos mesterség védőszentjeként tisztelték. Márton a középkori lovagok, de főként a jószág védőszentje. De védőszentjének tekintette a kolozsvári kádár céh, a tatai csapó céh, az aradi takács céh is.
Szent Márton napja valaha az óév utolsó ünnepe is volt. Ekkorra véget értek a mezőgazdasági munkák, elszámoltak a jobbágyok és pásztorok, a kamrákba került a betakarított termény, a hordókba az újbor. A mondás szerint “a bornak szent Márton a bírája”, mert ilyenkor már iható az újbor. Márton napján országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész évben bőven ehessenek, ihassanak. Úgy tartották, minél többet isznak, annál erősebbek és egészségesebbek lesznek. Ilyenkor szokták a hizlalt ludakat levágni és megsütni. “Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – mondták.  Az első írásos emlék a mártonnapi libalakomáról 1171-ből való. Az elfogyasztott liba csontjából az időjárásra jósoltak. 
A népi hagyomány szerint ezt a napot tartották az emberek a télkezdetnek, mert rendszerint ekkor esik le az első hó. Somlóvidéken, ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha pedig barnán, azaz ha nem esik hó, akkor kemény tél várható. Endrőd népe szerint, ha a lúd jégen áll, akkor karácsonykor vízben botorkál. A galgamácsiak úgy tartják, hogy a Márton napi jeges eső korai tavaszt jelent. A mártonlúd mellye csontja ha világos, hó lészen, ha fekete, eső. Ha tisztán ment le a nap, kemény tél, ha homályba szentült, lágy tél lészen. Ha Márton napja ködös, zűrzavaros tél lesz, ha pedig hideg, száraz tél.
 
Kép: a  Szent István rom. kat. magyar templom egyik üveg ablaka, Passaic, New Jersey (USA)