Boldog Özséb (január 20)

Özséb életét Gyöngyösi Gergely I. Remete Szent Pál Remete testvéreinek élete című latin nyelvű kodexéből ismerhetjük. Özséb 1200 körül született Esztergomban. Híres (nemesi) magyar családból származott. A Szent István által alapított káptalani iskolában végezte tanulmányait. Hamarosan az esztergomi főkáptalan kanonokja lett. A hagyomány komoly, jóságos, visszahúzódásra hajlamos papként emlékezik róla. A krónikás szerint feltűnően szép fiatalember volt, aki mindig derűsen, kedvesen mosolygott. Olvasásnak, imának és a tudománynak szentelte életét. Szabad idejében egyházjogi (?) könyveket írt. Sajnos mind elveszett. Mint kanonok, minden jövedelmét a szegények szolgálatára fordította. Vendégszerető háza közismert volt Esztergomban. Kapuja tárva-nyitva állott boldog-boldogtalan számára. Aszegényeknek nemcsak testüket táplálta és ruházta, hanem lelkükkel is törődött. Az egyszerű, tanulatlan emberek oktatására fordította szabad idejét. Élénk kapcsolatban állt a környék remetéivel, akik bejártak a városba, vesszőből font kosarakat, fából faragott házi eszközöket hoztak, és szerényen csak azt kérték, hogy cserélje be nekik ezeket élelemre vagy ruhára. Özséb többször meglátogatta őket, és maga is vágyakozott a remete életre, de Váncsai István esztergomi érsek nem adta beleegyezését.

1241-ben a mongolok megostromolták Esztergomot, de a fellegvárat nem tudták bevenni. A tatárjárás után nagy szükség volt rá az elpusztult ország újjáépítésében. Végül 1246-ban engedélyt kapott a távozásra, lemondott a kanonoki méltóságáról, javait szétosztotta a rászorulók között, és hat társával a Pilisszántó közelében levő sziklás rengetegbe vonult a mai Kesztölc határában lévő Hármas-barlangba, ahol remeteként éltek.

A barlang elé egy nagy fakeresztet állított. Állandó ima, böjt, kemény munka és engesztelés által kegyelmet esdett mostoha sorsú nemzete számára.  A haza szeretete és Jézus szeretete egyformán fontos volt neki. Jelszava ez volt: A keresztben az üdvösség. Egy alkalommal a kereszt előtt imádkozva csodálatos látomása volt: az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül a keresztje előtt tüzes fénynyalábbá olvadtak össze.

Isten akaratának engedelmeskedve, egyesítette a Pilisben és az ország más táján elszórtan élő remetéket. 1250-ben a barlang mellett monostort és templomot építettek. Özséb mint pap és egyházjogban jártas ember jó vezetőjük volt. Közösségüket Thébai Remete Szent Pál oltalma alá helyezték, s magukat „Első Remete Szent Pál testvéreinek” nevezték. Mivel az első monostor a Szent Kereszt tiszteletére épült, sokáig a „Szent Kereszt testvéreinek”, fehér ruhájukról “Fehér barátoknak” is hívták őket. Így született meg az egyetlen magyar alapítású szemlélődő férfi szerzetes közösség, a pálos rend. Özséb húsz éven át vezette a pálosokat. Az 1256-os esztergomi zsinaton Özséb már, mint “Első Remete Szent Pál rendjének provinciálisa” írta alá nevét.

Esztergomi Boldog Özséb 1270. január 20-án halt meg Pilisszentkereszten az általa alapított Szent Kereszt monostorban súlyos betegség után. Halálos ágyán a szabályok pontos megtartására, a testvéri szeretetre és példaadásra buzdította tanítványait, valamint az elmélkedés és magány szeretetére, és Krisztus buzgó követésére. Jézus és Mária szent nevével ajkán lehelte ki lelkét. A templom sírboltjában temették el rendtársai, akik azzal vigasztalták egymást, hogy földi atya helyett égi pártfogót nyertek.

Halála után mindjárt szentként tisztelték.

✵

Boldog Özséb halála 1270-ben két nappal Szent Margit halála után következett be. Mindketten a tatárjárás után engesztelő imával, böjttel, vezekléssel esdekeltek kegyelemért Istennél Magyarország és a magyar nemzet megmeneküléséért, fennmaradásáért. Mindketten egy időben a Szent Kereszt előtt ostromolták imáikkal az eget. A mennyben is egyszerre könyörögtek Isten lábainál. Isten meghallgatta a két nagy, számára kedves szent fohászát. Megmaradásunk évszázadai vérzivatarosak voltak, de megmaradtunk!