Magyar Szent Korona

A MAGYAR SZENT KORONA

A magyar király-koronázásra szigorú előírás volt érvényben: Fehérváron történjen, egy fő ünnepen és az esztergomi érsek végezze. Érthető ez, hiszen az uralkodói és a hazai (nem hivatalos) alkalmakkor hordott koronáktól eltérően a beavatási korona csak egyszer kerül a király fejére: a koronázáskor. Ezt a pillanatot nem lehet „csak úgy” megismételni.

Miért lett szent a Szent Korona?

Franz Bock szerint nem magától értetődő, hogy egy koronának „szent” jelzője legyen. Az egyetlen – korát, funkcióját, a felhasznált anyagféleségeket tekintve, a magyarral összevethető korona a német-római császári korona. Ezt azonban soha nem nevezték Szent Koronának, országló koronának számított, országos ügyek intézésekor hordta az uralkodó.

A beavató korona a civilizált országok újabbkori történetében csak a magyaroknál fordul elő. Míg más népeknél a királyhoz készíttetnek koronát, addig nálunk fordított a helyzet: a koronához keresnek királyt. A magyar jog a legfelsőbb állami méltóságnak tekintette a magyar Szent Koronát, tehát a mindenkori király fölé helyezte.

A Szent Korona – ezt alátámasztják a  kutatások – két fő része szoros egységet képez és nem külön célra készült. Tehát a magyar Szent Koronának egy magasabb rendű feladata volt, és „megjelenése” is rendkívüli: 19 zománckép – újszövetségi – díszíti. A zománcképek kapcsán feltételezhetjük, hogy a koronánknak képi programja mélyebb, a mai gondolkodás számára rejtett, hosszú távra érvényes üzenete is van. (A német-római császári koronának is van, pedig csak négy – ószövetségi – zománckép található rajta.) Szent Koronánk különleges, beavatási szerepét támasztja alá az is, hogy a XV. századig nem volt hiteles ábrázolása. Még a középkorban is a beavatási koronákat „ábrázolhatatlannak” tekintették.

Ezek a különleges tulajdonságok indokolttá teszik, hogy Koronánkat Szent Koronának nevezzük.

Link-Kapcsolat: A Magyar Szent Korona