DÉLI HARANGSZÓ
1453. május 29-én egy ijesztő hír viharzott keresztül Európán: KONSTANTINÁPOLY FELETT II. MOHAMED SZULTÁN LETT AZ ÚR! Elesett Európának az a végvára, amelyben bízott a nyugati keresztény világ, amely nyugodttá tette álmát és nem félt, hogy a mohamedán vallás fanatizmusával, szamuráj szellemmel harcoló és óriási hatalommá fejlődött török elsöpri a nyugatot és kiirtja a kereszténységet. A hír ijesztő volt, de Európa nem mozdult, lehet hogy volt valami, amiben még jobban bízott, mint Konstantinápoly erősségében, de azt, amiben bízott sem akkor nem mondta ki, sem a későbbi századok során soha el nem ismerte és főként soha meg nem köszönte! Ez a valami a MAGYAR nemzet volt. Ma, amikor világszerte megemlékeznek a Déli Harangszó 500 éves jubileumáról, annak minden értelmet adnak, csak azt nem, ami a valóság.
Amikor 1453. május 29-én Konstantinápoly elesett, mi magyarok már évtizedek óta harcban álltunk a törökkel. Ezekből a harcokból a nyugati világ nem érzett semmit, erős volt a magyar és hatalmas, akkor még nem ült a nyakunkon a Nemzet és Ország-gyilkoló Habsburg nyűg, akkor még visszavertük mindig a hatalmas erejű törököt és a harcok nem terjedtek túl Magyarország déli határain. Talán ebben bízott Európa, hogy a jövőben is így lesz. Így volt ez már évszázadok óta! Talán nem volt véletlen, hogy az Úristen Atilla királyunkat választotta ostorául, hogy a hitetlenség és erkölcstelenség fertőjében élő és Európára terpeszkedő Római birodalmat felszámolja, hogy Európa képét átformálja, hogy más fiatal nemzetek szóhoz és uralomhoz jussanak. Az sem véletlen, hogy az Úristen elküldte a Kárpát-medencébe a hun népek elitjét, a Megyeri törzseket Álmos és Árpád vezérletével, hogy ott erős Hazát kiépítve, egyensúlyba tartsa a művelt világot, hogy ne engedjen egy-egy hatalmat erőszakosan úrrá lenni a világon, ami sohasem vezet jóra. Nem volt véletlen, mert az Úristen jól látta az elkövetkezendőket. Tudta, hogy kelet felől évszázadokon át jönni fognak keményen harcoló, de a keresztény szellemtől igen messze eső népek, akiknek célja lesz a kereszténység elsöprése. Tudta az Úristen, hogy Európa meglehetősen puha és jámbor népe képtelen lesz helytállni a keleti viharokban. Rendelkezett tehát, hogy ÁRPÁD alapítson erős nemzetet a megyeri törzsekből a Kárpát-medencében, Európa kulcspontján, Szent István építse ki keresztény hatalommá és Szent László tegye független, keresztény nagyhatalommá! Mindez megtörtént. Szent László már kora fiatalságában megkezdte a kunokkal, besenyőkkel azokat a harcokat, amelyek alapját képezték a KERESZTÉNYSÉG VÉDŐBÁSTYÁJÁNAK, Szent László pajzsa volt az első szimbóluma a magyarság KERESZTÉNYSÉG PAJZSA nevének, Szent László volt Krisztus első harcosa, katonája. Szent Lászlót követték a nagy magyar hősök, akik harcoltak századokon át tatárral, törökkel. Szent Lászlót választották eszményképül évszázadokon át a magyar királyok, vezérek. Az ő szellemében élve és harcolva elhárítottak minden veszedelmet Hazánkról és ezzel egyben Európáról. Szent László volt eszményképe nagy Hunyadi Jánosunknak is (lásd Hunyadi aranypénzének rajzát), akinek köszönheti ma a világ a kereszténység diadalát hirdető Déli Harangszót.
Mi is hát a története a déli harangszónak?
Amint már említettem, 1453. május 29-én Konstantinápoly elesett, és II. Mohamed szultán óriási hadsereggel közeledett Európa elfoglalására. Miklós pápa keresztes háborút hirdetett, felszólította Európa valamennyi fejedelmét és annak megszervezésére a magyarságot kérte. Jól tudta V. Miklós pápa is, de minden gondolkozó fő, hogy Európa összefogására lenne szükség, hiszen már 1444-ben azt írja a német-római császár kancellárja, hogy: „Nagy hatalma van Magyarországnak és nagy az ereje, de ahhoz, hogy a törököt Európából kiűzhessék, sokkal nagyobbra lenne szükség.” Mégis a pápa hiába küldözi el diplomatáját, Carvalaj bíborost a fejedelmekhez, hiába megy el a Capistránóban született János barát szinte valamennyi fejedelemhez és birodalmi gyűlésre, hogy a veszedelemre felhívja figyelmüket, hogy lánglelkű ékesszólásával felrázza őket, az eredmény: semmi! Jellemzőül idézem János barát 1454. október 27-én keltezett leveléből az 1954. április 24-én Regensburgban és 1454. szeptember 29-én Frankfurtban megtartott birodalmi gyűléseken szerzett tapasztalatainak következtetését:
„… A német fejedelmek arról értesítettek engem, hogy semmiféle segedelmet nem tudnak adni a magyaroknak… Vajon megvárják-e a magyarok, hogy a törökök leigázzák őket, vagy pedig saját fenntartásukért megbékülnek velük? Sokan sokféleképp beszélnek, de nekem a magyar követek ezekben a napokban többször panaszkodtak ezekkel a szavakkal: – Amit tehettünk, megtettük eddig, de reméljük, hogy a németek valóban 70 ezer fegyveressel segítségünkre jönnek tavasszal. Ha tehát a segedelem késik – folytatja János barát – s a magyarok és törökök között béke, vagy fegyverszünet jön létre, jaj neked Itália, jaj neked Róma … Jóllehet az öregség miatt nyomorék vagyok, … elhatároztam, hogy életemet veszélynek teszem ki, véremet kiontom. Holnap innen eltávozom, Isten segítségével a császár őfelségéhez megyek, hogy őt, amennyire tehetem felébresszem… Azután Magyarországra utazom… Sokak előtt úgy tűnik fel, hogy ezen a gyűlésen nagy dolgok záródtak le, én azonban úgy látom, hogy vagy semmi, vagy csak kevés jó.”
Így fogadta a büszke és gőgös Európa a keresztes háború meghirdetését! A magyar rendek nem sokat beszéltek és gyűléseztek, hanem az 1454. január 14-i gyűlésükön egyhangúlag a háború megindítása mellett döntöttek és CSELEKEDTEK!!!
Segítség sehonnan sem érkezett, kivéve a krakkói lengyel hercegérsek buzgólkodására kb. 600 lengyel harcos és a többi országból összesen kb. 3-400 ember. A római pápa, az időközben elhunyt V. Miklós utóda III. Callixtus segített szívvel, pénzzel és imával. De mi volt mindez II. Mohamed kb. 170-200 000 kitűnően felszerelt, harcedzett harcosához viszonyítva, hiszen a nándorfehérvári várőrségen kívül Hunyadi hadserege mindössze 26 000 fő volt. Ez Szegeden táborozott. Ugyanide gyülekeztek a Kapisztrán János által toborzott keresztesek is, ezek létszáma kb. 4000 volt, de túlnyomólag kaszával, kapával, cséphadarókkal felszerelve, így lelkesedésüktől eltekintve, – amelyet János barát ébren tartott – harci értékük nem sokat jelentett. Ez volt a helyzet 1456. június végén.
III. Callixtus, látva, hogy a európai fejedelmektől semmit sem várhat, az Úristenhez folyamodott tehát, hogy segítsen. Kiadta a BULLA ORATIONUM című pápai körlevelet 1456. június 29-én, amelyben elrendeli a könyörgő déli harangszót és hogy mindenki imádkozza el háromszor a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát. Írja többek között az Imádságok Bullájában, hogy: „A törökök zsarnoka (II. Mohamed) felülve a gőg szekerére az egész keresztény világnak és nyugatnak elpusztulását vette tervbe a minap és hogy oda behatolhasson, napról-napra hevesebben készülődik, az lévén legfőbb vágya, hogy Krisztus szent Nevét a földről kiirtsa és az istentelen kutyának, Mohamednek átkozott és borzalmas istentelenségét bevezesse.”
Ismét egyedül maradtunk tehát, Hunyadi is írja a pápának: „Hatvanadik esztendejét számoljuk a török elleni harcnak, s mindeddig csupán egyetlen nép fegyverei szegeződtek az ellenségnek. EGYEDÜL ÁLLTUK A HARC DÜHÉT, MAGUNKRA HAGYATVA.”
A török hadsereg elérte az Aldunát. Hunyadi az aktív védekezést választotta, mint mindig és június végén kis csapatával megindul délre, átkel a Dunán és Szendrőnél megtámadja a török előcsapatokat, majd halogató harcokkal lassan visszavonul Nándorfehérvár felé. Kb. július 3-án ér oda, egyidőben Mohameddel. Közben július 2-án Kapisztrán János is megindul 5 hajóval a Dunán lefelé kereszteseivel, nem akart a harcokból kimaradni. Mohamed július 4-én már minden oldalról körülzárja a várost és lövetni kezdi.
A várat Hunyadi sógora Szilágyi Mihály parancsnokolja, alvezérei: Hunyadi idősebb fia László, Ország Mihály és a spanyol származású Bastida János. A vár béke őrségét Hunyadi még május 14-én megerősítette 7000 fő élvonalbeli harcossal.
Hunyadi hadseregének zömét Szegedről Zalánkeménnél összpontosította, ide irányított kb. 200 kisebb-nagyobb dunai hajót. Szilágyinak 40 kis hajója a vár alatt állt készenlétben a Dunán. Ezeket a hadmozdulatokat jó előre részletesen kidolgozta Szilágyival együtt. Az előharcokban résztvett kis csapatával szintén a zalánkeméni táborba vonult. Mohamed a Duna és Száva között táborozott, hatalmas folyamzárat létesítve – egymáshoz láncolt gályákból a Dunán, a vártól nyugatra. Már 10 napja tartott a vár ostroma, amikor Hunyadi mélységben erősen tagozott 200 hajójával – július 13-án – elindult, hogy áttörje a törökök folyamzárát. Kapisztrán János néhány száz keresztessel csatlakozott, a partról pedig Hunyadi tüzérsége támogatta a bátor vállalkozást. Amikor július 14-én Hunyadi Zimonynál elérte a folyam zárát, a törökök kacagtak, látva a gyenge kis hajókat és tudva saját erejüket. Nevetésük nem tartott sokáig, mert a Duna erős sodra, de nem kevésbé az erős magyar férfikarok már az első összeütközésnél elszakították a láncokat és az így zűrzavarba került folyamzárat áttörve, a törökök meglepett rémületét kihasználva óriási mészárlásba fogtak és fényes vízi győzelmet arattak, amit elősegített Szilágyi 40 kis hajója is. Ezzel a vízi győzelemmel a Duna teljesen Hunyadi kezébe került, vitézeivel bevonult a várba 15 000 főre emelve annak védőseregét. Vele együtt ment János barát is pár száz válogatott keresztessel. Ekkor a Száva bal partján előre vont hadsereg zöm megközelítette a 60 000 főt, amelyből kb. 10 000 volt keresztes vitéz, csaknem mind magyar. Július 21-én indította meg Mohamed általános nagy támadását a vár ellen. Ezt 34 órás igen erős tüzérségi tűz készítette elő. Hunyadi a vár előtérségében igyekszik feltartani a törököt, igen elkeseredett véres harc folyik, a török kétszer éri el a várfalakat, kétszer verik vissza a védők, de a túlerő olyan nagy, hogy Szilágyi is meg van győződve arról, hogy a várat tartani nem lehet, így az értékeket hajóra rakatja. Hunyadi erről nem tud, csak harcol, példát ad, de ugyanezt teszi Kapisztrán János is. Csoda történik. 4 órás rendkívüli kemény harc után esteledni kezdett, de a támadók nem tudtak a várba bejutni. Ekkor történt, hogy néhány török már a fellegvár falára is felkapaszkodott, egy óriástermetű török ki akarta tűzni a lófarkas zászlót, ezt látva Dugovics Titusz, birkózni kezdett vele, de mert a török erősebb volt, magával együtt lerántotta a mélységbe. Szörnyet halt mind a kettő, de Dugovics esete, hősi önfeláldozása csak újabb lelkesedést öntött a védőkbe. Ezt a végső rohamot maga Mohamed szultán vezette, hiába. Mert Hunyadi és Kapisztrán szurokba, kénbe és olajba mártott égő rőzsetekercseket dobnak a falra felkapaszkodó törökökre, a bő bugyogók tüzet fognak, pánik tör ki közöttük és nincs földi hatalom, amely rendet teremthetne. Menekülnek és visszavonulnak. Hunyadi nem kezd üldözni, ismerve serege gyengeségét, hanem Kapisztránnal egyetértésben azt határozzák, hogy a következő napot a várfalak és seregük rendezésére fordítják.
Július 22-én folyik a lázas munka, tömik a falakon esett réseket, amikor néhány keresztes a tilalom ellenére elhagyja helyét és a legközelebb eső törököt nyilazni kezdi. Ezt a törökök (ázsiai Hadtesthez tartozók) viszonozzák. Erre még több keresztes csatlakozik társához, a török is mindegyre szaporodik. Hunyadi kéri Kapisztránt, rendelje vissza embereit, Kapisztrán indul is, de akkor már az egész keresztes tábor úgyszólván útban van a harc színhelye felé. Nagy a lelkesedés. Kapisztrán Isten ujját látja benne, vitézei élére áll. Hunyadi is gyorsan határoz. Isten különös intését véli a különösen keletkezett ütközetben, minden erejével támadásba lendül seregével. Mohamed ismét személyesen áll serege élére, de hamarosan lándzsa döfést kap baloldalába és összeesik. A török holtnak hiszi vezérét és rémülten viszi el a harcmezőről. A mind lelkesebben és mind erősebben támadó magyar sereg elől vad futásban kezdenek menekülni. A harmadik csoda is megtörténik! Hunyadi és Kapisztrán a sík mezőn is győz, 15 000 magyar legalább 100 000 török ellen! (Ebben az ütközetben ez volt a számarány!) Legszebb győzelmét aratta ezzel Hunyadi, örült az egész Európa, legjobban azok, akik a kisujjukat sem mozdították meg a győzelem érdekében.
Nemsokára nagy gyász borult az országra. Augusztus 10-én meghalt Hunyadi János és október 23-án Kapisztrán János. A történelem úgy tanítja, hogy a kitört pestisjárvány ragadta el a két nagy hőst. De a szájhagyomány arról beszél, hogy meggyilkolták őket féltékenységből. Csak azon csodálkozom, hogy sem Hunyadi családja, sem sógora, sem más ismert vezéregyéniség nem kapta el a pestist? Akkor talán fejlettebb volt az orvostudomány és nagyobb a higiénia mint ma? Vagy a Habsburg mérget nevezték pestisnek?
Hunyadi János halála után a nándorfehérvári kapitány fia László. Nem sokáig, mert V. László király lefejeztette.
Az Úristen meghallgatta a Déli Harangszóval feléje rebegett imákat. Akkor még csak Róma területén hirdették ki az Imádságok Bulláját.
Sokan állítják, hogy a Déli Harangszó nem a nándorfehérvári győzelem következménye. Tény, hogy azt megelőzően rendelte el a Pápa a Bulla Orationum című körlevelében a győzelemért való könyörgésre, de mire más országokban is kihirdették volna, így nálunk, Magyarországon is, a világraszóló győzelem már megtörtént. Változtattak tehát a szövegen, nem könyörgésre, hanem hálaadásra fordították át. A nem várt ragyogó győzelmet a Pápa az elrendelt imádságnak és harangszónak tulajdonította. Csak azért tartotta hatályba rendelkezését Ő is, késői utódai is, mert eredményét látta a ragyogó nándorfehérvári győzelemben. III. Callixtus szóról-szóra így fejezte ki: „Nem kételkedünk abban, hogy a mindenható Isten ezen imákra hajolva engedte nekünk ezt a nem várt győzelmet.” Ezeket az imákat, azaz imahadjáratot a Bulla Orationum a Déli Harangszóra rendeli.
Hunyadi hatalmas győzelme után a török 50-70 évig nyugton hagyta Európát, azaz komoly hadjáratot nem indított. Így nem csoda, ha sok helyen a déli harangozás és az arra mondandó ima kezdett feledésbe menni. De a veszedelem nem hárult el teljesen, amint azt a későbbi események igazolják – különösen II. Szulejmán erősítette meg a török hatalmat és kezdett hódítani – így 1500-ban VI. Sándor pápa megújította a déli harangozás szokását, ahogy Burchardus János „Diarium”-ában feljegyzi: „Augusztus 9-én, vasárnap délben első ízben harangoztak a Város (Párizs) minden plébánia templomában, Miatyánkot és Üdvözlégyet mondandó a TÖRÖK ELLEN, aszerint, ahogy boldog emlékezetű III. Callixtus idejében volt elrendelve; a mi urunk, a pápa parancsára ezt a déli harangozást az év minden napján a jövőben örök időkre meg kell tartani.”
Bizonyíték tehát a fenti szavak is, hogy a déli harangozás szokása a török veszedelemmel áll kapcsolatban, helyesebben annak elhárítására rendelték el és mert Hunyadi csoda számba menő győzelmét – amint előbb említettem – a harangszóra mondandó imának tulajdonította az akkori keresztény világ, állíthatjuk, hogy a nándorfehérvári győzelem tette reálissá ezt az ideális tevékenységet, ennek köszönhető tehát, hogy 500 éve még mindig megvan.
Magyarország a „Kereszténység védő pajzsa”. Ezzel a címmel V. Miklós pápa 1449-ben, III. Callixtus 1455-ben és II. Pius 1459-ben tüntette ki Hazánkat. Évszázadok alatt a kereszténység „Védőbástyája” megrongálódott, a kereszténység „Védőpajzsa” összetörött, porbahullott Hazánk és nem siratott meg senki bennünket, csupán a Déli Harangszó, jelezve küldetésünket. Mert a kereszténység védelme a mi hivatásunk volt egy évezreden át. Melyik büszke és „nagy” nyugati nemzet képes elhárítani a mai legistentelenebb keleti veszedelmet? Mi álltuk a vihart 1000 évig, kelet nem tudott legyőzni, de hátulról, amíg mi harcoltunk évszázadokig szurkált a Habsburg, végül Trianonban hátulról szintén megadták Nemzetünknek a halálos döfést! Trianon után haldokoltunk 25 esztendeig, de még haldokolva is teljesítettük hívatásunkat, mert a Tatárhágónál fél évig, Budapest védelmével kb. 3 hónapig tartottuk fel a legistentelenebb veszedelmet, ami valaha is fenyegette nyugatot, és ennek a hősi kiállásunknak köszönheti ma a nyugati világ, hogy a bolsevizmus nem nyelte el egész Európát!
„Segíts magadon, az Isten is megsegít!” Mi segítettünk, amíg tudtunk magunkon is, Nyugaton is. De ki fog segíteni ma? Melyik nemzet képes erre a feladatra? Egyik sem! Kihalt a hősi szellem, elpuhult az emberiség, a pénzt bálványozzák, apró hiúságok, nevetséges kis hatalmi vágyak adják az életcélt az embereknek. Demokrácia meg szocializmus jelszavakkal akarják megteremteni a „Sátán békéjét”. „Nem akarok katonát látni” a kedvelt program! Hogyan lehet így legyőzni a sátáni ellenséget?
Hallgassuk a déli harangszót, imádkozzunk egy hősi szellemért, támadjon egy erős keresztes hadsereg, amely győzni tud és győzni fog, akkor mindörökre értelme lesz a Déli Harangszónak.
(vitéz Maczky László (1910-1969) ünnepi beszéde elhangzott 1956. július 22-én a Nándorfehérvári győzelem 500 éves évfordulóján Stuttgartban, Németország)