Argentinai magyar emigració

Némethy Kesserű Judit

Argentinában éltem

Részletek a „Bevezetőből”
Némethy Kesserű Judit
Némethy Kesserű Judit

A XX. század magyar történelmének szomorú jellegzetességei a sorozatos elvándorlási hullámok. Ilyen hullám indult a második világháború után is. 1947 és 1949 között tömegesen érkeztek magyarok Argentínába. Velük és általuk pezsgő szellemi élet alakult ki ott, amelynek kihatását még ma is érezzük…

Argentína máig fehér folt mind a magyarországi, mind pedig a nyugati magyar emigrációkutatásban. Munkámra ösztönzőleg hatott az a nagyfokú érdeklődés, amelyet Magyarországon e kérdéskör iránt tapasztaltam. Az argentínai magyar kolónia szellemi életének áttekintésére az idő is sürgetett, mivel nemcsak írott anyagot akartam feldolgozni, hanem lehetőleg még a kortársak elbeszéléseit és tanúvallomásait is fel kívántam használni.
Többnyire minden emigrációról megállapítható, hogy a második generáció után törvényszerűen felgyorsul egy természetes asszimilációs folyamat: a kezdeti beilleszkedés után óhatatlanul bekövetkezik a környez_ világba való felszívódás, amely általában a nyelv és gyakran az identitástudat elvesztését jelenti. Mindazon által feltűnt, hogy a fentiek Argentínára vonatkozóan csak részben érvényesek, hiszen ott még ma is él egy – ha már nem is nagyszámú – magyar közösség. Ott ugyanis némiképpen kitolódott ez az asszimilációs folyamat, jóllehet az 1956-os magyar forradalom óta semmilyen utánpótlás nem érkezett a kolóniába… Argentínában jelenleg még létezik magyar oktatás, cserkészet, egyházi élet, klubélet, újság, könyvtár, kórus, műkedvelő színház, néptánccsoport, sőt elektronikus havilap is, amelyek együttes hatása a magyar közösség szempontjából máig meghatározó jelentőségű. E közösségi élet figyelemre méltó jellemzője, hogy javarészt mindezt ott születettek vezetik, magyarul, noha egyesek már harmadgeneráció sok…
Némethy Kesserű Judit: "Szabadságom lett a börtönöm" könyvborító
Némethy Kesserű Judit: “Szabadságom lett a börtönöm” könyvborító

Az argentínai emigráció (az ausztráliaival és az új-zélandival együtt) a Magyarországtól legtávolabbra eső szórvány. Évtizedekig elszigeteltségben élt… Ugyanakkor volt valami, ami megalapozta, beoltotta a magyar származású fiatalokba az idealizmust, a magyar gyökerekhez való ragaszkodást és kulturális örökségük továbbadása „kötelességének” tudatát…

Témaválasztásom szempontjából meghatározó a címben feltüntetett két évszám: 1948 a tömegesen érkező magyar emigránsok miatt mérföldkő, 1968-ra tehető viszont az első nemzedékváltás… A kolónia fejlődéséről és átalakulásáról a 20 éves (majd’ egy emberöltőnyi) időszak érvényes és hiteles képet nyújt… Mivel könyvem középpontjában az irodalom, illetve az irodalmi élet bemutatása áll, ezért foglalkozom behatóbban a 48-as emigráció szellemi termékeivel… mely rendkívül sokszínű és szerteágazó volt: A Centro Húngaroban létrejött művelődési fórumokon, sajtótermékeken, könyvkiadáson kívül is számos olyan szellemi tevékenységgel találkozhattunk – ifjúságnevelés, színház, egyházi élet (egyházak, Zrínyi Ifjúsági Kör, cserkészcsapatok, Plátanosi Intézet, Szent László Kollégium, Irodalmi Társaság, Magyar Harcosok Bajtársi Közössége stb.) – amely minőségileg is indokolttá tette az alapos ismertetést…
A könyvkiadók érdeme, hogy 1948 után az egész emigráció számára hozzáférhetővé tették a magyar klasszikusok válogatott műveit. Ezen túlmenően számos emigráns, erdélyi és más, Magyarországon tiltott író könyvét jelentették meg. A legjelentősebbek közülük: Wass Albert, Nyirő József, Vaszary testvérek, Reményik Sándor, Mécs László, Krúdy Gyula, Herczeg Ferenc, Tamási Áron munkái. A klasszikusok közül Madách, Arany, Petőfi, Katona műveit adták ki az emigráció első négy évében.
Ugyanakkor komoly anyagi áldozatvállalások árán publikáltak számos irodalmi, történelmi vagy politikai vonatkozású könyvet és füzetet maguk a szerzők … 1951 és 1968 között. Spanyol nyelven elsősorban a kor Magyarországát, ennek történelmi és politikai hátterét, valamint a magyar kulturális kincseket bemutató írásokat publikáltak. Külön tanulmányt igényelne a színházi élet is, amely egyedül álló volt az emigráció történetében és meghatározója az 1950-es évekbeli dél-amerikai magyar kolóniák szellemi tevékenységének. (Nem véletlenül történik említés egy Magyarországon 1982-ben megjelent könyv előszavában a Buenos Aires-i színtársulat „parádés előadás”-airól, hiszen a darabokat olyan szereposztásban mutatták be, amilyet még Magyarországon sem lehetett látni. Olyan nevek léptek együtt színpadra, mint Páger Antal, Szeleczky Zita, Eszenyi Olga, Szilassy László, Vaszary Piroska, Hajmássy Miklós, Komár Júlia, Cselle Lajos.)
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a rádióelőadások, a művészi alkotók és a tudományos kutatást végzők (Szalay Lajos, dobosi Szabó László, Dohnányi Ernő, Ferdinandy Mihály, Zalán Magda, Sánta-Pintér Gyula, stb.) fontosságát, de legfőképpen az ifjúságnevelés és a nevelők által kifejtett lényeges utánpótlástképző munkát, elsősorban a cserkészeten és a Zrínyi Ifjúsági Körön belül.
A kötet átfogó, összefoglaló fejezetei között rendhagyónak tűnhet a Kerecsendi Kiss Mártonról szóló rész… Kerecsendi nemcsak alkotómunkája, de közéleti munkássága révén is az emigráció kulturális életét megalapozó kiemelkedő személyiségek egyike. Kerecsendi Argentínába való megérkezése után azonnal hozzáfogott a Magyar Út szerkesztéséhez, a Színjátszó Társaság egyik szervezője volt, alapító tagja a Centro Húngarónak, a Mindszenty Akadémia és Pázmány Péter Szabadegyetem előadója, lelkes támogatója a Plátanosi Máterek iskolájának. Nem kétséges tehát, hogy közösségformáló szerepet vállalt…
Kétévesen kerültem el Magyarországról, hatévesen érkeztem Argentínába és folyamatosan haszonélvezője lettem az ottani szellemi aktivitásnak, a nevelők munkájának, az intézmények által nyújtott értékeknek – egyszóval mindannak, amit a felnőttek megteremtettek. Személyes motívumaim is vannak tehát, amelyek a téma kutatására ösztönöztek. Az argentínai magyar emigráció megítélésében ezért is nem lehettem teljesen objektív, hiszen 26 éves koromig magam is tagja voltam annak, így a tárgyalt időszaknak én is részese, aktív szereplője voltam.
Könyvemmel az volt a célom, hogy bemutassak egy közösséget, amelyik fizikailag és akarata ellenére elszakadt ugyan az anyaországtól, de érzelmileg és intellektuálisan egyaránt mindig is a nemzettesthez tartozónak érezte magát. Generációk élete telt azzal, hogy ezt a hovatartozást megőrizze.
Némethy Kesserű Judit 1948-ban emigrált Argentínába családjával. Ekkor csak franciául beszélt, így új hazájában egyszerre tanult magyarul és spanyolul. Kisgyermekkora óta tevékenyen résztvett a hétvégi magyar iskolában, cserkészetben, és a közösségi megmozdulásokon. Hat évig volt a Buenos-Aires-i lánycserkészcsapat parancsnoka. A 60-as évek végén került az Egyesült Államokba.
Egyetemi tanulmányait a Rutgers egyetemen végezte, francia-szakból. Mesteri fokozatot a Syracuse Universityn szerzet könyvtár szakból, majd a Szegedi Tudományegyetem Hiszpanisztika tanszékén szerzett történelem PhD fokozatot 1999-ben. Az itt bemutatott könyv doktori értekezésének publikációja.
A Cornell University Modern Languages tanszékén spanyol és magyar nyelvet tanított. 1992 óta a New York University Spanyol és Portugál tanszék tanári karának tagja, ezen belül a spanyol nyelvprogram vezetője. Spanyol nyelv- és irodalmat, és spanyol nyelvtanítási metodológiát tanít.
Az Egyesült Államokban folytatta a nyugati magyar ifjúsági munkát. A Külföldi Magyar Cserkészszövetségben számos vezetői pozíciót töltött be. 22 évig volt a Szövetség vezetőképzésének feje és magyarságismereti anyagának egyik szerzője. Jelenleg a végrehajtó bizottság tagja.
(Az Amerikai Magyar Múzeum 90. sz. kiadványa, 2004)