1848 – 1849

1848 – 1849

vitéz Maczky László

Százhúsz évvel ezelőtt a magyar nemzet életében egy új korszak kezdődött. 1848 március idusának nagyszerűségét méltányolni minden szó kevés, minden hasonlat sántít és annak igazi jelentőségét kevés ember érti meg. Magyarország és a magyarság – ismét – tettekkel vizsgázott a világtörténelem előtt, s minden cselekedete kitűnő osztályzást érdemelt. Ismét nemes, hősi és bölcs életszemlélet példáját nyújtotta a nagyvilágnak. Az idegen nemzetek soha nem követik a magyar példát, de nem is képesek rá, mert az sajátosan magyar, s örökre titok marad más lelkiség számára.

A nagyvilág vajúdott már régen, szülni akart valami újat, valami nagyszerűt, de az újszülött eszme korcsnak sikerült. Kirobbantotta a mindig káros, véres forradalmakat. A francia Nagyforradalom kártékony hatását láthatta világ, de nem tanult belőle. Ezt a példát követték Európa kultúr népei, s a csürhe mindenütt tombolt. Európa országaiban sem a vezető réteg nem tudott hivatása magaslatán – ésszerűen cselekedni, sem a vezetettek nem tudtak méltó magatartást tanúsítani. A kevés jószándékú szóhoz sem juthatott, csendben eltűnt.

Mi történt ebben a korban Magyarországon? Talán aludt minden és mindenki? Korántsem! A hírhedt francia forradalom híre eljutott Magyarországra is, de nem talált talajra. Ezzel szemben a magyar értelmiség elkezdte a Magyar megújhodás korát. Különösen irodalom terén alkotott nagyot!

A szükséges reformokat – ellentétben a nyugattal – pontosan a magyarság elhívatott vezetői sürgették. A hivatalos vezetés Bécs kezében volt, s ez okozta a nehézségeket, a sok-sok tragédiát. Az igazi magyar vezetők: Széchenyi István gróf, Wesselényi M. báró, Battyány L. gróf, Eötvös J. báró, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, szinte versenyt dolgoztak hazájukért. A szemlélődő, bölcs magyar fajta apraja-nagyja szinte egyöntetűen akarta ugyanazt mint a politikai vezetők, csak a módszerekben, a tennivalók sorrendjében volt különbség, de nem úgy, hogy a vezetettek voltak ellentétben a vezetőkkel mert mást akartak volna, ez az ellentét a vezetők között volt meg. Kossuth: Széchenyi eszméjén indult és abból táplálkozott, de mert távolról sem volt olyan államférfi látóköre mint Széchenyinek, a helyes sorrendet megfordította, s ez okozta a későbbi tragédiát…

A cél azonos volt: szabaddá és gazdaggá tenni Magyarországot.

Európa többi nemzete általában független volt, eltekintve kis területi követeléseiktől, a szabadságért nem kellett harcolniuk. A magyarság kettős feladat előtt állott. Évszázadok óta szenvedett a bécsi kizsákmányoló terror alatt s ugyanakkor harcolt az oszmánok ellen. Amit meghagyott a török, elvitte Bécs. Nem csoda, ha elszegényedett egyformán a nemesség és a közember. A kegyetlen magyar sors minden csapását egyformán viselte a nemzeti gondolat mellett kiálló minden magyar. Ezért tudott egyöntetűen gondolkozni! Bécs kizsákmányoló politikája miatt látták úgy a vérmesebbek, hogy addig nem tud gazdag lenni a magyar, amíg szabad nem lesz. Viszont Széchenyiék tudták, hogy addig nem tudja szabadságát kivívni, amíg szellemileg, anyagilag meg nem erősödik. Egy kultúr-fölénnyel bíró, erős és gazdag Magyarország ősi alkotmányát nem tudta volna lábbal tiporni Bécs, hiszen három évszázadon át is csak azért sikerült neki, mert a magyarságot lekötötte az Oszmán birodalom elleni harc.

Széchenyi nemzetmentő eszméi annyira megértek 1848-ra, hogy amikor Európa ismét „forrongani” kezdett, s Bécsben is a csőcselék őrjöngött, elérkezettnek látszott az idő, hogy a már köztudatban élt elvek alapján – március idusán – megfogalmazzák: Mit kíván a magyar nemzet. Forradalomnak híre sem volt, kívánságát alkotmányos úton vitte a „magyar” király elé. Ebben az idegileg felajzott időben kiderült, hogy a magyarságnak nincs csőcseléke. Nem folyt vér, még egy pofon sem csattant el!

Akadt ugyan néhány ember, aki meg akarta játszani a forradalmat, de hála Istennek a lázítást senki sem vette komolyan, s ez teszi olyan dicsővé a magyar március idusát.

Nem volt szükség forradalomra, nem volt ki ellen forrongani. A magyar nemesség önként lemondott nemesi előjogairól, önként felszabadította a jobbágyokat s a törvény előtti egyenlőséget szinte észrevétlenül megvalósították. Ezek megvalósításáért más ország vérgőzös mészárszékké vált, a magyar nemesség ismételten bebizonyította, hogy nemessége nem máz, nem papírforma, hanem sokezeréves példaadó valóság. De ugyanilyen nemes gondolkozást tanúsított a felszabadult jobbágyság is.

Megalakult az első független, felelős magyar minisztérium. Ha képét nézem első kormányunknak, boldogan állapíthatom meg, hogy nem pártpolitika, nem alantas bosszú, vagy más emberi gyarlóság érvényesült, hanem a HAZA, a MAGYARSÁG ÉRDEKE. Együtt láthatjuk Széchenyit Kossuthtal, Battyányt Deák Ferenccel… Ez is útmutató példa…

Az országgyűlés villámgyorsan megalkotta a kiváló „48-as alaptörvényeket”. Szinte vita nélkül ment, nem igen volt ellentét. V. Ferdinánd szentesítette, s az ország – véres forradalom helyett – öröm-mámorban úszott…

A legnehezebb, s egyben legdicsőbb történelmi-vizsgánk csak ezután kezdődött, amikor az életet is fel kellett áldozni.

Bécs akkor is hitszegő volt. Előbb csak a nemzetiségeket uszította ránk, majd egész haderejével támadott. S Magyarországnak nem volt se pénze, se hadserege…

De nem sokáig. A nemzet nagylelkűen adott pénzt, s önként beállt katonának apraja-nagyja. A főnemesektől kezdve az egyszerű kétkezi-munkásig megmozdult mindenki. Még a betyárok, Rózsa Sándor és társai is jelentkeztek a harcra, bizonyítva, hogy a HAZA és MAGYAR BECSÜLET mindenek előtt…

„Dicső ifjú hadsereg,

mely nem tudni miből támad,

Napok szülték, s mégis mintha

szülte volna három század…” énekli a költő. S így is volt. Hős katonák támadtak és zseniális hadvezérek. A Tavaszi hadjárat, – amely a szabadságharc katonai dicsőségét legjobban jellemzi, – előzményeit mindenki ismeri. A 30 éves Görgey Artur a legviszontagságosabb téli időben nemcsak toborzott, de kiképzett egy olyan fegyelmezett, átütő hadsereget, hogy a híres hadvezér Windischgraetz herceg, tábornagyot tönkreverte…

Mit tett Bécs? 1849. március 4-én Olmützben felfüggesztette a magyar alkotmányt. Válaszul Kossuthék április 14-én Debrecenben kimondták a trónfosztást.

Az osztrák csúnyán kikapott, de a magyarság hadi ereje távolról sem volt elég, hogy az Orosz Mamutot legyőzze. Az oroszok elleni harc külön fejezet, amelyet bátran elválaszthatunk a szabadságharctól…!

Mit bizonyít 1848 március idusa?

1. A magyarság nem véres forradalommal, de nemes akarattal valósította meg a szükséges reformokat.

2. Szabadságát alkotmányos úton akarta biztosítani, de amikor fegyvert fogni kényszerítették, hagyományainak megfelelő szellemben harcolt a főnemestől a közemberig mindenki.

3. A magyarság akart és tudott áldozni hazájáért.

4. A magyarság között lelki, szellemi értelemben vett csőcselék nincs, az egész nemzet egyöntetűen nemes.

5.  Idegen eszméket a magyarság nem vesz át.

Azok az eszmék, amelyek gyakorlati megvalósulása 1848. március idusán kezdődtek, Széchenyi közel három évtizedes munkájának következményei. Az osztrákokat katonailag is legyőztük, az oroszok ellen nem Szabadságharcot vívtunk. Alulmaradtunk, s ezt használta ki Bécs, de passzív rezisztenciánk 1867-ben diadalra juttatta március idusát.

v. Maczky László (1910-1969) írása a 120 éves évfordulóra

Amerikai Magyar Múzeum, 54. sz. kiadvány, 1998
 
(A rajzok Brankovics György: A magyar szabadságharcz története című könyvből vannak. – Franklin-Társulat, Budapest, 1909)