Racka – Magyar Juh
A magyarságnak nemcsak mesésen gazdag történelmi múltja, évezredes kultúrája, példamutató hősei vannak, hanem egyedülálló néprajzi és természeti kincsei is. Ilyenek ősi állatfajtáink: a ló, a szürkemarha, a rackajuh, a sertés, a tincses kecske és számos apróállat.
Legősibb juhfatjánk, a racka, szépen göndörödő, hosszú bundafürtjeit, a földön egyedülálló nemes fejét, hosszú V alakban pödrött szarvát, egyöntetá küllemét és színét a magyar pásztorok ízlésének, jó állattenyésztő érzékének köszönheti.
A racka juh a Fekete-tengert átölelő, kb. 100 km szélességű földsávon élő, Kisázsiából származó parlagi, primitív juhok fajtaköre. Sir Leonard Wooley angol régészprofesszor által a Tigris és a Zab folyók találkozásának területén végzett ásatások Kr.e. 10,000 tájáról származó, háziasított maradványait tárták föl. A professzor véleménye szerint a racka az eddigi leletek alapján a legelső háziasított állatnak tekinthető.
Legkorábbi ábrázolása a Kr.e. 3500-3200 körüli időkből, Ur városából került elő. Meskalamdug király sírleletei között egy aranyból, ezüstből, kagylóból és lazurkőből készített, aszfalttal keményfára erősített racka juh szobrát találták meg, amint hátsó lábaira emelkedve védelmezőn fog át egy rozettával díszített életfát. Ez az Inanna-Dumuzi miszteriumban a halotti hitvallás és továbbélés jelképe. Egy másik ábrázolása az ugyancsak Sumerból előkerült képtábla alakjai között látható.
A szumér racka juh egyik változata a magyar racka juh. Ennek a szarva az Ur városi ábrázolással megegyezően, ma a világon egyedülálló módon villás állású és tengelye körül pödrött. Sehol a világon nem található, csak ahol magyarok laknak. Régen az egész magyar nyelvterületen tenyésztették. Hankó Béla (1937) szerint ez az egyenes állású erősen pödrött szarvat viselő juh őseinkkel jött a Kárpát-medencébe, és itt a mai napiglan megmaradt. Olyan legelőn is megél, ahol más állat elpusztulna. Éppen olyan igénytelen, mint lovunk és szürkemarhánk, és éppen olyan kitartó és szívós is. A környező népek, mint a Tátra-vidéki gorálok és az Erdélyi-medence románjai ezt a csavart villás szarvállású fajtát nevezik magyar juhnak. Az erdélyi rackát, mely nem egyenes pödrött, hanem enyhén csavarodó szarvú, a helyi lakosság megkülönbözteti a román havasi és a Dél-erdélyi vándorló pásztorok curkán juhától.
Bökönyi Sándor (1994) szerint a Kárpát-medencébe őseinkkel a racka mellet egy másik típust is behoztak, a vízszintesen álló, széles ívekben csavarodott szarvú juhot. Ez a magyar juh egyazon csoportba tartozott a pödrött szarvú rackával.
Az ősmagyaroknak hatalmas juhállománya kellett legyen, hiszen sátraikat, a jurtákat és a szűröket nemezből készítették, a nemezt pedig a racka gyapjából. A juh bőréből készült a bunda, ködmön, irhamellény, takarók, suba (szőrével kifelé vagy befelé fordítva védett hidegtől-melegtől). Báránybőrből készült legtöbbször dudáink bőrzsákja, a finomabb hasi bőrből vágták ki a rátétes mintákat, amelyeket bélhúrral vagy lenfonállal varrtak rá az alapanyagra, a belekből kiváló húrok készültek az íjhoz. Minden porcikáját megbecsülték.
Élő húskonzerv és tejtermelő állat volt. A husa jóval ízletesebb, mint általában a kevertgyapjas parlagi fajtáké. A felesleges húst elődeink szárítással tartósították. Jó szolgálatot tett hosszú úton.
A merinói juh 18. századi térhódításával a racka lassan visszaszorult a Magyar Alföldre. A magyarországi juhállomány többségét adó racka 1895 után kisebbségbe került a merinóival szemben. Ma főleg a Hortobágyon és a Nagykunságon génrezervátumokban található, de nagy öröm, hogy újabban ezt az ősi magyar állatot magángazdaságokban ismét tenyésztik.
Kerkay Emese
Forrás: Encyclopaedia Hungarica, Calgary 1996
Kiszely István, A magyarság őstörténete, Püski, Budapest 1996
Néprajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó, Bp. 1981 // Internet: www.eszemiszom.hu
RACKA
The ancient Hungarian sheep, the RACKA, has long curly wool and a unique, noble head with twisted horns. Its homogeneous features and color developed over thousands of years of breeding, due to the sharp eyes, excellent taste, and instinctively good sense of breeding of the Hungarian shepherds.
The racka lives only in territories inhabited by Hungarians. It is an enduring, stout animal like the Hungarian horse, and it can live in pastures where other species of sheep would perish.
The Hungarian sheep, like the grey cattle, was both a “living tin” and a milk-producing animal. Our ancestors dried the meat and made felt from the wool of the racka. The felt was used to cover their yurts and for embroidered frieze coats (SZŨR). The skin of the sheep was used several ways: as fur coats, wide sheepskin coats (SUBA), doublets, and other articles.
There are about five hundred species of sheep in the world. The Hungarian sheep had two subspecies in the Carpathian Basin: the racka was bred on the Great Hungarian Plain (this is the Hortobágy breed) and the so-called cigája was raised in Transylvania. Herds of merino sheep were brought into Hungary in the 18th Century, which changed the breeds.
In 1778 the council of the Governor-General asked the following question in an all-around inquiry: “What hinders the breeding and multiplication of the nobler sheep and how could we promote it?” They got the following answer from the town of Karcag: “Here the Hungarian type of sheep have been bred up to now, because we believe them the most suitable for the quality and quantity of pastures, and also its breeding is habitual among the local people.”
In 1832, “the illustrious association of sheep farmers” complained at Kunmadaras that in spite of their agreement that merino and racka rams might graze together, council member András Dús and his brother, sheep farmer Gergely Dús, sent a message to the shepherds that “if merino rams rub against their Hungarian rams, they will beat the shepherd to death.”
So, the changes did not go on smoothly. It is not and accident that racka sheep were bred longest on the Great Hungarian Plain – especially on the Hortobágy steppe and in the Nagykunság…
István Győrffy, 1941
Source:
Mihály Kútvölgyi, Sunshine Shepherd Boy, The Heritage of the Herdsmen
Timp Publishing House, Budapest 2000
