Magyar néptánc

MAGYAR NÉPTÁNC AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN

Magyar Kálmán és Judith

Ahol emberek vannak, ott zene is van. A zene táncra perdíti az embereket, ahol népek élnek egymás mellett, mindegyik büszke a saját kultúrájára. A népzene és néptánc az egyes kultúrák megértésének és élvezetének a legkifejezőbb formái.

A néptánc az Egyesült Államokban az Indián törzsek idejére nyúlik vissza, akik hittek abban, hogy a  tánc esőt csinál és kisütteti a napot. A későbbi telepesek és bevándorlók saját hagyományaikat, táncaikat beleértve, hozták magukkal. Az emigránsnak csak akkor áll módjában gyakorolni hagyományait, ha olyanokkal él egy közösségben, akikkel származása közös. A magányos emigránsra az amerikai kultúrának leginkább a személyes materiális előrehaladáshoz szükséges elemei tesznek nagy hatást és ezeket sajátítja el. Jelentős magyar bevándorlás az Egyesült Államokba a 19. Század végén  kezdődött. Azonos vidékről kivándorolt csoportok gyakran azonos helyen is telepedtek le, amely lehetővé tette magukkal hozott hagyományaik, igy táncaik és zenéjük megtartását is.

Az Első Világháború utáni emigrációnak sikerült saját munkájából felépített egyházak köré telepedni, iskolákat, társadalmi szervezeteket alakítani a közösség és kultúra fenntartása érdekében.  Ugyanakkor az anyaország kulturális változásai iránt többnyire nem mutatott érdeklődést. A következő nagy emigráns hullámok a Második Világháborút követően, 1956-ban, majd a vasfüggöny gyengülése vetettek magyarokat Amerika földjére. Mindegyik emigráns csoport korának kultúráját, benne népi szokásait  hozta magával, melyek időnként összeütközésbe kerültek egymással és felfogásbeli különbségekből eredő nézeteltéréseket okoztak a közösségeken belül.

Bármilyen furcsán hangzik, az amerikai nagyközönség sokszor nagyobb érdeklődést mutatott a magyar zene iránt, mint maguk a magyar emigránsok.  Az úgy nevezett “nemzetközi néptáncosok” más néven “szórakozásból táncolók” száma gyakran meghaladta a közösségeken belül néptáncot űzők számát.

A nemzetközi néptáncosok minden politikai megkülönböztetés nélkül nagy lelkesedéssel ismerkedtek meg a különböző népek táncaival.   Ez a mozgalom az USA-ban az 1920-as években kezdődött és az 1970-es években tetőzött. A néptánc iránt lelkesedők tízezrei táncoltak heti rendszerességgel különböző egyetemi és városi néptánc klubokban. A mozgalom sok-sok helyi területi felosztásban működött, valamint  néptánc táborok és  néptánc hétvégék nyújtottak lehetőséget a táncosok számára táncismereteik bővítésére és élvezetére. Ennek a tevékenységnek a mozgalmat vezető és abban résztvevő amerikaiak országszerte megtalálható etnikus kultúrák iránti érdeklődése volt az alapja. Ez a mozgalom ma is él, bár népszerűsége a komputer kor és média hatása miatt  valamelyest hanyatlott. Az is hozzájárult a mozgalom gyengüléséhez, hogy ma már könnyebb személyesen eljutni azokba az országokba, amelyeknek kultúráját néhány évtizeddel ezelőtt egy-egy néhány perces tánc képviselhette.

A magyar közösségeket az amerikai társadalom sokszor felkérte hagyományainak és kultúrájának bemutatására. Erre a célra a tánccsoportok, melyek a közösség büszkeségei voltak,  természetszerűleg alkalmasnak ígérkeztek és bizonyultak. A bevándorló csoportok Amerikába érkezésétől függően több, a hazai magyar tánckultúra különböző korszakait képviselő együttes működött egy-egy közösségen belül. A magyar néptánc és kultúra sokoldalúságának köszönhetően a tánccsoportok minden fesztiválon és előadásban a közönség kedvencei voltak, és általában a közösség támogatását élvezték. A produkciók színvonala eltérő volt, de olyan USA nagyvárosokban, mint Detroit, New York, New Brunswick, Cleveland, San Francisco, Los Angeles, Kanadában Toronto, Montreal és a nyugati területeken működő csoportok előadásaikat hivatásos szintre tudták emelni. Ezek az együttesek gyakran közvetlenül Magyarországról kapták az anyagot repertoárjukhoz és lépést tartottak a hazai néptánc irányzatokkal és kutatási eredményekkel. Elmondható, hogy ezek az együttesek nagy hatást gyakoroltak a magyar közösségek kulturális öntudatára és önbecsülésére.

Végezetül, a hazai hivatásos táncosok és zenészek amerikai bemutató és oktató körútjai is fontos események voltak és jelenleg is azok a magyar közösségek életében. A széleskörű társadalom körében elért sikerek az amerikai-magyarok kulturális önbecsülésének további növelő tényezőjeként könyvelhetők el. A Magyar Állami Népiegyüttest, Budapest, Rajkó, Kodály, Jászság, Ifjú Szívek Együttesek, a táncosokkal bővített, vagy önálló népzenei kisegyütteseket mint például a Téka, Délibáb, Újstílus, Ökrös, Tilinkó, Muzsikás, Dűvő, Kálmán Balogh, Üsztürü, Tükrös, Szászcsávás és sokan másokat mindig nagy lelkesedéssel fogadta úgy az amerikai, mint a magyar közönség . Magas színvonalú  előadásaik nemcsak népszerűségre tettek szert, de példát és segítséget is nyújtottak a közösségi együttesek munkájához.

Az USA-ban 1988-ban alakult Amerikai-Magyar Népművészeti Központ (American-Hungarian Folklore Centrum), Magyar Kálmán és Judith és a velük együtt dolgozó munkatársak és barátok munkássága erős összekötő kapocs az amerikai-magyar közösségek kultúrájának éltetésében. A magyar kultúrát támogatók és ápolók százai járultak hozzá a Karikázó Magyar Folklór újság anyagának gazdagításához (1975-1988), a Pontozó Magyar Néptánc Fesztiválok (1975-ben kezdődött), a Néptánc és Népzenei Szimpóziumok (1978-2002) megrendezéséhez, valamint számos előadás és fesztivál szervezéséhez  országszerte.

Magyar Kálmán és felesége, sz. Vámossy Mikecz Judith külön érkeztek az Egyesült Államokba  a 60-as évek elején és a New York-I Hungária Néptáncegyüttesben ismerkedtek meg, melynek néhány évvel később vezetői lettek. 1969-ben házasodtak és indultak  szeretett magyar kultúrájuk népszerűsítésének útjára. Helyénvaló, hogy több évtized elteltével a Magyar házaspár megossza élményeit és beszámoljon az amerikai-magyar múltnak ennek a fontos időszakában végzett munkásságról. A rendszerváltás és az Európai Unió a hagyományos magyar kultúra megtartására új célokat és módszereket tesz szükségessé Magyarországon és az Egyesült Államokban egyaránt, remélhetőleg könnyebben és még nagyobb sikerrel, mint a múltban. A magyar népnek fel kell ismernie, hogy a folklór a kultúra talán legfontosabb megnyilvánulása és kincse, amely erősíti identitását és ápolni, másokkal minden áron megosztani kell.