Magyar Csipke

Kerkay Emese

CSIPKE! A mai ember számára finom, virágsziromra emlékeztető szövedék, melyen lyukacskák és hézagok sorakoznak. Nem ismeretes, hogy honnan ered a magyar csipke (csepki, csepke) szó. Annyi bizonyos, hogy már a 13. században használták bokor és fa névként.

A többszázéves múltra visszatekintő magyar csipke igen sokoldalú, sok esetben a csipkehatásúvá finomodott hímzéssel úgyszólván össze-olvadt, ezért osztályzásuk nem könnyű. A csipke fogalmát ki kell bővíteni, mert igen sokfajta szövedék tart igényt a csipke névre. Ide tartozik a pókháló könnyűségű csipke mellett, a súlyos mintázatú paszomány és zsinórozás, az egyszerű receháló mellett a domborművű drágaköves ékszerre emlékeztető aranycsipke, a vert csipke vékony cérnából vagy súlyos gyapjúfonalból, az országszerte elterjedt vagdalásos hímzés, a finom varrott csipke, a lyukhímzés, a buzsáki és pozsonyi tüllrátét, a höveji pókozás, csak néhányat említve.

A legősibb csipke fajta a rojt, csomózott rojt, csomózott csipke. Több ezer éves múltra tekint vissza. Egyidejű a szövéssel, mert magától adódik, hogy a szövet szélén a keresztszálakat csomózással rögzítsék. A szálak egymásba fonása, megcsomózása idővel önálló dísszé vált és az alapanyagtól független szálakból készültek a csipkeszerű rojtkötések. A régi kultúrnépek ruháit, lószerszámait csomózás, rojt és bojt díszítette. A magyar díszítő művészetben a rojtozás rangos helyet foglal el. A rojtos gatya is ősi ruhadarabja a magyarságnak. A női vállkendőket, kötényeket szintén művészi szépségű csomózott rojt ékesíti.

A tulajdonképpeni csipke kétféle: a varrott és vert csipke. Mindkettő egy előre választott rendszerben és szerszámmal, külön fonálból maga alkotta szövedék. Ennek további változatai a fonott, horgolt és kötött csipke. De csipkét lehet alakítani készvászon és tüllből is bizonyos ritkításokkal, illetve áttöréssel és hímzéssel, ami nem egyéb mint csipkeszerű hímzés. A magyar nép körében a változatos, szövetből kialakított csipke az elterjedtebb és régebbi eredetű.

Legegyszerűbb fajtája a szálvonásos, szálszorításos (azsúr) munka: A szövet szegélyén hosszanti szálakat felvágják, azokat kihúzzák és a fonalakból többet különböző huroköltéssel összevonnak, a vágott részt megerősítésül behímezik, esetleg a megritkított részbe új szálakat főznek. A szálvonásos mesterkélés legrégibb emléke Magyarországon II. Lajos (1516-1526) királyunk koronázó ing fodros kézelőjén látható. Ez esetben aranyszállal kitöltve.

A subrika egyik legelterjedtebb és legrégíbb technika. Szintén szálhúzással készül. A hímzőfonallal beszövött minták geometrikusak és sűrűn tömöttek. Régi szőttesekre emlékeztetnek. Sűrű vastag vásznat is csipkeszerűvé tesznek.

Másik változata a szálvonásos munkának a varrott rece vagy forgatott rece. Ebben az esetben nem-csak hosszanti, hanem keresztben álló szálcsoportokat is felvágnak és kivonogatnak. Szabályos rendszerű rácsos rész áll elő, melynek felvágott szálú széleit meg kell erősíteni s a lazává ritkított szálcsomókat fonallal becsavarni. A kész rács különféle csipkeszerű öltéssel díszíthető. A belehímzett minta lehet virágmotívum, galambos, pávás, kakasos, néha lovas emberalakú.

A vagdalásos munka a varrott rece egy fajtája. Országosan elterjedt. Az anyagot a minta szerint kivágják ollóval, a szálakat kihúzzák és körüldolgozzák az átvágott széleket, néha belábazzák. Ez a rácsozás maga az anyag díszítménye, mely váltakozhat szálszámolásos laposhímzéssel. Nem fed be egy összefüggő, különböző mintákkal kivarrt, nagy területet, mint a varrott rece.

A régi magyar varrott rece virágainak közepét esetenként ritkás csipkemunka díszíti. A díszítendő helyen az anyagot teljesen kivágták, a forma széleit behurkolták és a szövet szálaitól függetlenül készített hálózatra varrták az új mintát. Ez az egy szállal készülő tűmunka varrott csipke néven ismert. A varrott csipke a középkorban keletkezett. A gomblyuköltésre (huroköltés) van alapozva. Eleinte a vászonból készült ruhanemű széleire tűbe fűzött cérnával kis csúcsokat hurkoltak, melyek pálcikákból és ívekből álltak.

Az egyszállal kötött-varrott csipke népi változata a minden szálkihúzás nélküli, szabadrajzú kör- és szilvamagalakú lyukacsos hímzés. A mintát a lyukak sorozata képezi. Sok esetben található tömören kivarrt és lyukhímzéssel áttört módszer ugyanazon a darabon.

Madeira-nak nevezik a lyukhímzést, amikor a kivágott virágszirmok és levelek nyílásait tűvel behálózzák, pókozással vagy átöltéssel bekötik.

Ellentétben a madeira-val a kalocsaiak által kedvelt riseliö-nél az alapanyagot a hímzett virágokon kívül vágják ki és a kivágott részt egyszerűen vagy “összevissza” belábazzák, behálózzák. Ezt manapság erősen iparosították és géppel készítik.

Lábatlan azsúrnak nevezik azt, amikor az áttört munkán a hímzett virágok és levelek összeérnek és nem kerül közéjük pókozás/lábazás.

A pókos varrott csipke legszebb fajtája a soproni (höveji) és pozsonyi pókozás. A lyukhímzésből fejlődött. A kivágott lyukakba idővel pókháló finomságú csipkét varrtak. A bekötési mód változatos. Egy-egy darabon ritkán látható azonos pókozás.

Van olyan tűcsipke illetve varrott csipke, amely teljesen önmagáért készül és nincs kapcsolatban más hímzéssel vagy recével. Ez sokkal légiesebb, mert az egész csipke csupa hurokból, rácsokból, és póköltésekből alakul ki. Első emléke Magyarországon III. Béla király (1172-1196) feleségének koporsójából került elő. A század elején indult meg a tűcsipke iparművészeti termelése (Csetneki, Pannónia, Hunnia csipke). A leghíresebb magyar varrott csipke a század elején alkotott Halasi csipke. Külföldön a csipke erősen elterjedt és komoly megélhetést biztosít. Ezzel szemben Magyarországon, a halasit kivéve, a csipke nem ipari termék.

A hálós rece (filé-csipke) már Mátyás király (1458-1490) idejében ismert volt nálunk. Alapja csomózással készült háló, amelyet kifeszítve virágos és alakos mintákkal, szövőöltéssel varrnak ki. A hálókötés csomója a halászhálóéval azonos.

Tüllrátét elsősorban Pozsony megyében és Buzsákon készítenek. Csipkeszerűen kivágott vékony batiszt anyagot apró öltésekkel tüllre erősítenek. A Felvidéken csodálatosan szép tüllhímzést is készítenek.

A vert csipke (vetélt, szövött, klöplizett) a szövésnek egyik fajtája. A fonalak végére csontocskákat, faorsókat kötnek nehezékül és azokat ide-oda vetik és ezzel fonják-szövik a mintát. A nemesi és népi ruhákat a 16. századtól gazdagon díszítették vert csipkével és így viruló iparággá fejlődött országszerte.

A paszomány egy fajtája, illetve elődje a vert csipkének. Írott emlékeink szerint paszomány és gombkötő céhek már Zsigmond király (1387-1437) idejében működtek. Valószínűleg régebben is, hiszen a gombot Európában a magyarok honosították meg. A nemesi ruhák díszítésére, vert módszerrel készített zsinór és paszomány Velencéből terjedt el. A magyar paszományverők már a 16. században nyergen vert módon készítettek gombot és paszományt. Ez a módszer vezetett később a csipkeveréshez.

A horgolás régi munka. Gombkötők és paszományosok sok zsinórt, gombot, gombházat, horgolással készítettek. A Rákóczi hadsereg (1703-1711) tisztjei horgolt kardkötőt viseltek. A horgolt csipke azonban újkeletű. Említésre méltó a matyóföldi legények “borjúszájú” ingujjának szélére kötött horgolt csipke, mely ötletes és szép.

Az egész világon a csipke tömegtermelése gépesített. Magyarországon is elterjedt ipar.

A kézi csipke azonban nem halott művészet, világszerte értékelt és keresett. Ruhát és lakást egyformán díszít évszázadok óta.

Amerikai Magyar Múzeum, 43. sz. kiadvány, 1996