KISKUNHALAS ARANYA

Kerkay Emese

„… A halasi csipkében annyi finom és zamatos művészet rejlik, hogy bátran építhetnénk fonadékaira egy súlyos kiviteli vállalatot. Ez tetszeni fog minden vidéken s becsületünkre válik, amerre csak művészérzésű emberek lakoznak… Ezek csakugyan autochton csipkék, sehol másutt nem készíthették, csak éppen a mi fajtánk körében.” (Lyka Károly, 1903)

„… a halasi csipke művészi termék, mely a legkényesebb ízlést is kielégíti. Úgy látszik Dékáni nagyon is jól tudja, hogy az ilyen munkában a népiességből sokszor elég egy szemernyi, valami, amit inkább sejtünk, érzünk, mint tisztán látunk.” (Éber László, 1905)

„E csipkék alkotói megmutatták népüknek, hogy hogyan lehet a népi művészet felhasználásával újat, merészet, művészit alkotni.” (Milánó, 1906)

„Nagyon sok kultúrnemzet csipkéjét ismerjük, de nagyon meglep minket a magyar háziipari csipkék újszerű formameglátása, finom technikája. A világszerte közismert, folyton ismétlődő minták és készítési módok mellett feltűnő a magyar csipkék újszerű, sajátos művészi szépsége.” (MMe Paulis brüsszeli csipkeszakértő, 1935)

„Súlyára mérve a halasi csipke értékesebb az aranynál. A halasi csipkét a világ legfinomabb cérnájából varrják, s műbecsének titkát igazán akkor érthetjük meg, mikor a tenyerünkön tartott csipkeremekről kiderül, hogy oly könnyű, oly légies, hogy súlyát meghaladó arannyal értékelve se megfizethetetlen. Műkincs, s mint ilyen az ötvösremekek, nemes porcelánok, csontfaragások kivételes kategóriáiba tartozik.” (Janó Ákos – Vorák József, 1969)

A halasi csipke a világ legértékesebb varrott csipkéje, a csipkék királynője, „egy romantikus álom, mely barokkos, szecessziós megjelenésű iparművészeti műremek, mégis tagadhatatlanul magyar. A magyar népművészet és a halasi csipke úgy viszonyul egymáshoz mint a magyar népzene és Bartók Béla zenéje…” (Tóth Zoltán, 2000)

A XIX. század folyamán világszerte szinte teljesen elgépesedett a csipkekészítés. A női viseletben a csipke fontos szerepet játszott, főleg nálunk magyaroknál, mivel a díszmagyar elengedhetetlen tartozéka a csipkekötény volt. Az igényes emberek érdeklődése a század végére ismét a művészi, valódi csipke felé fordult. Valódi csipkének a vert és varrott csipke számított. Varrott csipke azonban Magyarországon sohasem készült. Azt meg kellett teremteni.

• 

• 

A halasi csipkét 1902-ben két tehetséges iparművész, az erdélyi Dékáni Árpád (1861–1931) rajztanár és Markovits Mária (1875–1954) kézimunka tanítónő teremtette meg. Dékáni elhatározásának megvalósulása, hogy megteremti a magyar varrott csipkét, nem volt könnyű. Megtervezte a gyönyörű csipkéket, de terveit sem édesanyja sem más kitűnő hímvarró asszony nem tudta megvalósítani, mert Dékáni tervei a hagyományos technikával kivitelezhetetlenek voltak. Évszázadokon keresztül a varrott csipkék motívumait egymásba kapcsolt huroköltéssel töltötték ki, a motívumok összekötői pálcikák, különféle csipkeöltések, hálók voltak. Dékáni álma így évekig elhevert…

1902-ben költözött haza Kiskunhalasra Markovits Mária. Az ő érdeme az eredeti új technika, melynek „megszületése” hónapokig tartott. Szakított a hagyományos módszerekkel. „A tussal megvont minta fölé átlátszó hártyapapírt terített. A két papírlap széleit kézimunka rámára feszített vászonra varrta. Az ilyenképpen rögzített csipkerajz most már nemcsak mintául, de munkaalapul is szolgált. Finom lencérnából több szál összesodrásával vastagabb fonalat (kontúrfonalat) készített. Ezt a fonatot azután úgy vezette végig az alatta fekvő rajzon, hogy a szál folyamatosságát megtartva, a rajz felett a kontúrfonálból hajszálnyi pontossággal alakuljon ki a minta. Közben a kontúrfonalat a hármas alaphoz fércelve, rögzítette az egyetlen vonallal kialakított csipkevázat. Mivel a férceléssel a hármas alapot is összefogta, szükségtelenné vált a ráma. A rámáról leszerelt, ideiglenes alapjaihoz tűzött csipkekontúrt henger alakú, homokkal töltött párnára helyezte, s úgy dolgozott tovább. Az ornamentika kitöltésére egyszerű, de sűrű és pontos vászonkötésű beszövést alkalmazott. (E kitöltést oly tökéletesre fejlesztették idővel, hogy hasonlít a legfinomabb batiszthoz.) A beszövött ornamenseket látszólag kötetlen, valójában nagyon is rafinált elrendezésű pálcikákat alkotó öltésekkel rögzítette egymáshoz, illetve a munkadarab szélét képező kontúrfonálhoz… A kontúrozás, a beszövés, a rögzítő hálózat, illetve későbbiek folyamán az ezt helyettesítő csipkeöltések elkészítései máig is a halasi csipkevarrás alapfázisai. A tervvel tökéletesen egyező csipke kialakítása után a mesternőnek csak a vászonlap hátulján kellett elvagdosnia a kontúrszálat lefogó fércelést, kihuzigálni a fércszálakat, s előtte feküdt a kész csipke. Mária csipkevarrása lehetővé tette, hogy a csipke minden szála, beleértve a rögzítőhálózatot is, a terv maradéktalan kivitelezését, tökéletes összhangját szolgálja.” (Jankó – Vorák, 13-14)

Megszületett a régóta várt új, művészi magyar varrott csipke.

Markovits Mária saját műhelyében, Kiskunhalas első tanműhelyében, csipkevarró leányok nemzedékeit tanította, és vezette be a magyar varrott csipke különleges eljárással készült titkaiba. Az eleinte használt tíz-tizenöt összekötőöltést az évek folyamán közel félszázra gyarapította Markovits Mária, a halasi csipke édesanyjának találékonysága.

A csipkék anyaga leheletfinom fehérítetlen lenfonal. Eltérően a különböző más csipkéktől, az 1902–1911 között készült Dékáni terveket gyakran színes selyemfonalból varrták, s ritkán fémfonallal is díszítették, ami a régi csipkéknél is ritkaság volt.

1902 karácsonyán, az Iparművészeti Társulatnak az Iparművészeti Múzeumban rendezett kiállításán ismerte meg a közönség a halasi csipkét. A folyosó egyik vitrinjében szerényen meghúzódó halasi csipkekollekció váratlan feltűnést keltett. A Budapesti Hírlap másnapi számában a következőket írja Szmik Antal csipkeszakértő: „… Megszoktuk már, hogy a Magyar Iparművészeti Társulat által évenként rendezni szokott karácsonyi kiállításon a fokozatos fejlődés, izmosodás, önállóságra való törekvés jeleivel találkozunk. Jólesik a lelkünknek látni, miként tömörül, erősödik az a gárda, mely a magyar iparművészetet megteremtette… Kötelességünk, hogy külön felhívjuk a figyelmet … A folyosó egyik szekrényében a kis-kunhalasi nőegyesület a halasi magyar csipkéknek egy rendkívül érdekes kollekcióját mutatja be. A halasi gimnázium rajztanára, ki tudomásunk szerint szenvedelemmel gyűjti és dolgozza fel a magyar motívumokat, Dékáni Árpád, eredeti fölfogással csipketerveket készít, s azokat a halasi nők munkába vették… A halasi csipkékkel a csipke készítésének egy új neme nyert polgárjogot hazánkban, s ezt a kérdést nem lehet eléggé méltányolni. Varrott csipke hazánkban alig készült, s ez a körülmény ad a halasi csipke kezdésének oly jelentőséget, mely minden illetékes faktor figyelmét megérdemli…” Dékáni Árpád rajztanár egyik napról a másikra az élvonalbeli iparművészek sorába került. A kiállított csipkekollekciót megvásárolta az Iparművészeti Múzeum.

Ettől kezdve a halasi csipke hírneve csak felfelé ívelt. Sorra következtek nemzetközi kiállítások és minősítési elismerésként számtalan nagy- és különdíj. A magyar állam és a legmagasabb körök halasi csipkét ajándékoztak fontos vendégeiknek, királyoknak és államfőknek és sok nemzetközi hírességnek. Ennek ellenére az elmúlt száz év alatt sok viszontagságnak volt kitéve ez új magyar iparművészeti remekmű. Háborúk, világgazdasági hanyatlások, szegénység, megfelelő ismertetés hiánya, modernizáció és a különböző divatáramlatok mind a halasi csipke fennmaradását veszélyeztette. Azonban, mint a főnix madár, újra és újra született, és hódított…

Világhírét a legfinomabb lencérnából készülő halasi csipke légies megjelenésének, utánozhatatlanul gazdag, bravúros öltéstechnikájának, hiteles terveinek köszönheti, de legfőképpen annak, hogy minden négyzetmilliméterét kézi munkával állítanak elő, és az igazán nemes csipkék közül talán az egyedüli, amelyet nem ért el a gépek világa.

A magyar szellem és találékonyság remek alkotása a Csipkék Királynője, Kiskunhalas ARANYA.

Amerikai Magyar Múzeum, 73. sz. kiadvány, 2001

Forrás/: Janó Ákos–Vorák József, Halasi csipke, Halasi Csipkeház, Kiskunhalas, 1969

László Emőke – Pásztor Emese – Szakál Aurél, Halasi csipke, Halas Lace, Halaser Spitze, Halasi Csipkealapítvány, Kiskunhalas, 2000

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

• 

•