A magyar hímestojás

Karcolt tojás
Karcolt tojás

A magyar hímestojás

Kerkayné Maczky Emese

 

hímestojás tisztelete egyike az emberiség legősibb vallásos népszokásainak. Az ókor népei a tojásban a teremtés csodájának jelképét tisztelték. Az örökélet titka összesűrítve egy kicsiny, zárt, tökéletes mértani alakban. A fehér burokban az életet rejtő arany s benne a Titkok Titka, a csíra. Egy csepp a mindenek fölött álló teremtő erőből, a napból. A tojás ezért számos nép teremtési ősmondájában döntő jelentőségű jelkép.

 

A hímestojás ősidők óta a tavaszi – húsvéti – ünnepkör jelképe számos nép hitvilágában. Az élet hordozója, amely magában rejti a múltat és a jövőt. Ezzel magyarázható, hogy őseink és a rokon népek jelekkel ellátott piros tojást tettek a halottak kezébe (kiszombori hun-avar temető női sírja). Az újjászületés, feltámadás, elsősorban azonban a termékenység jelképe. Lehetséges, hogy ősi hímestojás szavunk is a nő és férfi kapcsolatára utal. A hím szó csak másodsorban jelent díszt, a két fogalom szorosan összetartozik. A legmakacsabban megőrzött, és ma is gyakorolt népszokásunk, a locsolás, szintén ezt jelképezi. A vízbevetés ősi termékenységet varázsló szokás és ehhez kapcsolódik az élet keletkezésének örök jelképe, a díszített tojás ajándékozása. Úgy bánik vele mint a hímestojással szólásunk abból a korból származhat, amikor a szaporodás, az élet jelképének tekintették általánosan és komolyan vették annak jelentőségét. vigyázni kellett, nehogy eltörjön az ajándékba kapott, termékenységet, életet jelképező hímestojás.

 

A magyar hímestojás (vagy egyszerűen hímes) díszítésének jelképrendszere jóval a kereszténység előtti időből való. Figyelemreméltó, hogy a magyarok, ellentétben a szomszédos népekkel, a kereszténység felvétele után sem adtak keresztény tartalmat a díszítményeknek. Az ősi jelek a régi magyar élet és hitvilág minden fontos mozzanatát tükrözik. A messzi múltból származó, erősen elvont (absztrakt) rajzokban nehezen ismerhető fel a pásztorkodás, lovas élet, természet, termékenységvarázslás, bajelhárítás, eredet, örök élet, hitvilág és a világmindenség ábrázolása. Ősi örökségünk jeleit a történelmi Magyarország minden részén használják. A varázserejű jelképek mögött húzódó több ezer éves hitvilág elkopik, feledésbe merül, a rajzok változnak. Újra felfedezésük fontos. Komoly kutatómunkát igényel. Mert a jelek és mondanivalójuk nem tűntek el, csak elrejtőztek.

 

Hímestojás jelképek: A kör a teremtő Isten jelképe, nincs kezdete és vége. A kör kettéválasztása megadja az eget és a földet – evilág-túlvilág. Az ezt metsző vonal alkotja a varázserejű keresztet, a világ erőközpontját, amely a teremtő hatalmat jelképezi a világ felett. Ebből a központból fejlődnek ki a további jelképek. Az égi erő kiáradását jelöli az erre helyezett kéz, ujjas, istenlétra, az örökzöld ágban végződő kereszt életfa. A nap jelképe az ősi napkerék (szvasztika), az élet örök forgására utaló, kacsokban végződő kereszt. Magyar tojásíró asszonyok rákfarkasnak is nevezik a pergő, négyes kacsban felismerhető “szvasztikát”. A nappálya csúcspontja, fordulója nyáron a rák jegyében van! Ezt fejezi ki a forgó, örvénylő jel, melynek ágai a világot alkotó négy elemet, a tüzet, vizet, levegőt és földet jelképezik. A kéz óvó, bajelhárító jel, de isteni sugárzás, áldás is. A tölgyfalével alakját felvevő útvesztő (meander) a családi összetartást, a  termékenységet kakastaréj, gereblye, pontok/magok, béka jelöli. Ez utóbbi a szerelem és újjászületés jelképe is. A kos a nap, a megújulás jele. Az állatokat leegyszerűsítve, csak testük egy-egy részével, vagy rájuk jellemző tulajdonsággal ábrázolják. A mai kor kiszorítja az ősi hagyományokat, a hímestojást is kedves ajándékká egyszerűsíti, mégsem tudja kipusztítani népünk lelkiségének csodálatos jelképrendszerét, melyet a magyar asszonyok évezredeken keresztül megőriztek. Sokan ma is vallásos szertartással veszik kezükbe és díszítik ki az életet őrző isteni alkotást.

 

Karcolt/vakart tojás
Karcolt/vakart tojás

A minták összetettek, több jelkép van egy tojáson. Sok esetben egy jelnek több jelentése van. Például a kis vonalkák a forgókon, istenlétrán égi erő, kéz lehet. A kéz lehet kéz mint bajelhárító és kakastaréj mint termékenység, bőség és sugarak mint égi erő szétáradása. A forgó lehet napkerék, de kosszarv is. Igaz, értelmük rokontartalmú. Még sok kutatni való van ezen a téren.

 

Meg kell említeni a magyar hímestojásokra oly jellemző pontokat/pöttyöket. Feltűnő hogy más népek inkább vonalkákat használnak, amit hálónak is neveznek, de inkább csak térkitöltésként szolgálnak. Hiányzanak tojásaikról a szinte minden magyar hímesen fellelhető pontocskák. Mit is jelképezhet ez fontos elem? Ezek magok! A magyar pedig a MAG népe. Tehát saját magunk szinte minden tojáshím részei vagyunk! Talán évezredek óta. Ez elgondolkoztató.

 

A leggyakrabban használt szín a piros, ebből ered másik elterjedt neve a piros tojás. A varázslatos piros a vér és a tűz színe. A megújulás, szerelem, tavasz, öröm, szabadság, kicsirázó élet, Jézus kiontott vére következtében a feltámadás és az örökélet jelképe. A piros szín szerencsét hoz, és óv betegségtől, tűztől. Varázsereje miatt akkor is használják e nevet, amikor a piros szín hiányzik.

 

A díszítés legősibb módja a karcolás. Népiesen vakart vagy kotort tojásnak nevezik. A növényi anyagban megfestett tojásra éles szerszámmal, – kés, üvegdarab – karcolják/vakarják a varázsjeleket. Fizikai erőt kíván, férfiak, pásztorok használják főleg.

 

Hagyományos, általánosan elterjedt az írott tojás. Írókával meleg viasszal írják a mintát a szobahőmérsékletű tojásra, és utána mártják a festéklébe. Kedvelt a hagymahéjból főzött oldat. Több szín alkalmazása esetén először a legvilágosabb festéklébe kell mártani a tojást. A magyarnak a tarka tojás idegen, ma is az egy vagy két színűt részesíti előnyben. Kivétel a sárközi írott tojás.

 

Szintén régi eljárás a metszés. A viasszal megírt tojást ecetben vagy savanyúkáposztalében áztatják órákig, ami a megírt terület kivételével elmarja a tojáshéj felét. Szép hatású a barna tojás használata.

 

Magyar jellegzetesség a patkolt vagy vasalt hímestojás. Apró fém tárgyakat, patkókat szegeznek a tojáshéjra. Kizárólag férfiak, főként mester kovácsok készítik.

 

Amíg évezredeken keresztül a tojáshímző szigorúan ragaszkodott az ősi díszítő hagyományokhoz, a 19./20. századforduló óta mindinkább teret enged képzeletvilágának. Ebből erednek az újabbkori szabadrajzú, tetszetősebbnek tűnő, sokszor ecsettel festett tojásdíszítmények, amelyek vidékenként változnak.

 

Azonban becsüljük meg a régit elrejtett mondanivalójával, és legyünk boldogak, hogy ezek a jelek még mindig rákerülnek a tojásokra, Isten e csodálatos alkotására, mert addig nem hal ki ősi népünk lelkisége sem. A hímestojás hagyománya olyan ősi múltból érkezik hozzánk, olyan mélyen bennünk van, hogy ezer év alatt sem az idő, sem új szokások, sem idegen befolyás és elnyomás nem tudta a magyar nép életéből, lelkéből kitörölni. Őrizzük tehát kegyelettel a hímeseket, a régi mintákat, szép szokásainkat, mert mérföldkövei eredetünk ősködbe vezető útjának.

 

Amerikai Magyar Múzeum, 68. sz. kiadvány, 2000