English
Plugor Sándor
Grafikus, festő
1940-1999
1940. március 4-én született Kökösben. Hetedik osztályos korában figyelt fel rá Nagy Pál festőtanár – tehetségkutató. Ő hívta el a Marosvásárhelyi Művészeti Középiskolába. 1958-tól a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia hallgatója. 1964-ben feleségül veszi Miklóssy Máriát, szintén ebben az évben végzi el egyetemi tanulmányait.
Az egyetem elvégzése után az első években Brassóban tanított, és az Astra című lapnál volt grafikai szerkesztő. 1970-ben átköltözik családjával együtt Sepsiszentgyörgyre, ekkor a színáznál és a múzeumnál dolgozik. 1999. február 20-án hunyt el 59 éves korában. (http://www.chichis.ro/hu/index.php/nevezetessegek)
Plugor Sándor sepsiszentgyörgyi grafikus kiváló rajzkészsége grafikai sorozatainak metaforáiban teljesedett ki. Fő témája az öregség. Erről szóló rajzai ihlették Szilágyi Domokost is az Öregek könyvének megírásában. A kökösi embereket rajzolta. Ám erről ő maga beszélt 1994-ben, Tomcsányi Mária és Vaszi György Sorsok és rajzok c. kisfilmjében.
Önéletrajz
1940. március 4‑ én születtem Kökösön, abban a házban, amit nagyapám épített. Elődeim, szüleim ősidők óta a földet művelték, nem különösebb haszonnal, de becsületesen.
Hetedikes voltam, amikor Marosvásárhelyről Nagy Pál jött tehetségkutató útra a Székelyföldre. Akkor rajzoltam életem első arcképet. Sikerült…, s hívtak felvételire, apám bánatára, anyám örömére. Bejutottam és ösztöndíjas voltam az utolsó évig, amikor hirtelen megvonták: „míg szüleid nem állnak be a kollektív gazdaságba!” — közölte az igazgató úr… Egy‑egy festményem sorsolták ki tanáraim, megoldódtak az anyagi gondok.
1958‑ban Kolozsvárra felvételiztem. Miklóssy Gábornál végeztem. Az első év nehezebb volt — amíg a szüleimet „meggyőzték” … Addig éjjel szilvaaszaló műszakban dolgoztam… Aztán jött a fordulat (szomorú‑örömem) ajánlott levélben közölték: „önként beálltak”. „Rendes” ösztöndíjas lettem. Közben a Magyar Operánál statisztáltam, világosítottam. 1961‑től kezdtem illusztrálni az Utunknak, majd a könyvkiadóknak…, egyszerre több pénzt kaptam, mint édesapám egész évi nyugdíja. Keresetem felét hazaküldtem.
Végzéskor Brassót, a fekete várost választottam. Rajztanárként, majd lapszerkesztőként dolgoztam, amíg 1970‑ben át nem kényszerültem Sepsiszentgyörgyre, ahol váltakozva hol a színháznál, hol a múzeumnál tevékenykedtem.
1964‑ben végeztem. Első kiállításomat még ott rendeztem a Mátyásházban.
Jelentősebb egyéni kiállításaim: 1975, 1994 Bukarest, 1975, 1984 Brassó, 1976 USA, 1977 Kolozsvár, 1977, 1995 Csíkszereda, 1979 Böblingen, 1982 Balatonfüred, 1982, 1992 Kecskemét, 1983, 1991 Hajdúböszörmény, 1983 Kiskunmajsa, 1984 Dortmund, 1985 Sárvár, Szombathely, 1987 Hatvan, Jászberény, 1988, 1993 Budapest, 1991 Veszprém, Szeged, 1992 Varsó, 1992, 1993 Nagykanizsa, 1995 Székelyudvarhely, Makó, Budapest.
* * *
Sütő András:
Plugor Sándornak
Sepsiszentgyörgyre
Kedves barátom!
Örömmel értesültem új kiállításodról — ezúttal Nyugaton, amely nincs messze tőlünk, hiszen ez a táj nem csupán kapuja, de kapuőrzője is volt oly sok ideig a letűnt századokban. Európa haladó eszméinek vonzósában őseink gyalogosan is megtették az utat a La Manche‑csatornáig. Műveidet nem ismeretlen helyről viszed és nem az Ismeretlenségbe. Te bizonyára némi lámpalázzal állsz majd új közönséged elé, jómagam pedig bizakodással kívánok neked jó utat s nem alaptalanul. Képzeletemben fölgomolyognak a munkáid: egy eredeti szemléletű művész ihletett, megrázó látomásai. A genius loci messze fénylő üzenetei, s nem csupán a szűkebb értelemben vett szülőföld sugallatára. Hiszen Kálvin és Szervét lába nyomát nem őrzi ez a táj: annál inkább a mindenkori megújító szellem drámai küzdelmeinek emlékét. Elnézem otthonom falán a két nagy reformátor egymásnak feszülő alakját a te látomásod szerint; két összecsapó lándzsa egy lándzsás korszakban; fegyverré szigorodott eszmék fekete‑ fehér villanása; egy életre‑ halálra menő küzdelem mozzanatai a grafika sajátos nyelvén, az egyetemes tanulsággal: jövőnk, reménységünk a lelkiismereti szabadság és a szabad vizsgálódás örök emberi joga bármely türelmetlenséggel szemben. A megragadott mozzanat: letűnt korok történelmi ténye, s mégis: akár az időtlenség határán működő energiaforrás, fölerősíti ma is a szív dobbanását. Itt pedig hallani vélem a képzőművészet esztétikájának rosszalló szavát: hiszen ez irodalmi, tehát a műfajtól idegen gondolat. Azt mondanám rá: ha Plugor puszta illusztrációval próbálná megragadni a figyelmünket, helye lenne valóban a kifogásnak. De a te grafikáidnak semmi közük az illusztrációhoz. A belőlük sugárzó gondolatiság közvetítői nem a szavak, hanem a formák bravúrja. Drámaiságuk, a nézőben értelmi‑érzelmi feszültséget teremtő erejük megnyilatkozási formája; a korszerű grafika nyelvezete. Amiről érdemlegesen én szólni nem tudok. Ez a szakma dolga. Az én jogom csupán a vallomás, miszerint a te munkáid fölzaklató hangulatában emberi létünk nagy kérdéseinek titkain akad fönn az elme: élet, halál, küzdelem és múlhatatlan emberség a mulandóság fehér‑fekete terein. Provincián túl és innen: az emberiség egyetlen, egységes valóság, az emberi létnek a világ bármely táján azonos nagy kérdéseivel. Ezért bízom abban, hogy nem csak itthon, de valamivel távolabb az otthontól, Dürer mester világának közvetlen szomszédságában is megértenek majd téged az emberek…
Barátsággal köszönt:
Sütő András
* * *
Lencsó László:
Plugor Sándor alkotásaiban gyermek‑ és ifjúkorának — a tradíciók és a lét objektivitása által szigorúan meghatározott, zárt — világa sajátos egységgé fonódik össze irodalmi élményeinek érzelmi‑gondolati tartalmával. Szűkszavú alkotó: csak a valóságot ábrázolja, ám ezen belül gyakran a szürrealizmus eszközeivel hangsúlyozza, erősíti jelképes erejűvé mondanivalóját. Képi világának elemei a mindennapokat idézik: nők, anyaság, öreg emberek, lovak. Sajátossá, szimbólum-értékűvé Plugor ábrázolásmódja teszi őket. Fémkarcain ezt szolgálja a felesleges és a véletlenszerű kirekesztése; a fekete szín mindig drámai alkalmazása, a karctű által bevésett, a mondanivalónak megfelelően leheletfinom, hajlékony, kecses, olykor szinte csak jelzésszerű, vagy a sűrűséggel, tördeltséggel drámaivá fokozott vonal; a hangsúlyos részek részletgazdagsága. Tusrajzain ugyanezt a nagyobb felületek, a szándékolt darabosság, a vonalak vastagságának és feketeségének sokfélesége által éri el, a választott technika természetes követelményeinek mindig tökéletesen megfelelve. Érzelemgazdag, invenciózus grafikai világának legfőbb értéke a mindig jelenlevő, sugárzó, erőteljes, képi nyelven megfogalmazott gondolatiság.
Ady Endre, Illyés Gyula, József Attila, Petőfi Sándor, Farkas Árpád, Kányádi Sándor, Sütő András, Szilágyi Domokos és mások műveihez készült irodalmi kísérőrajzai kreatív illusztrációk. Önálló alkotások ezek; egy‑egy sor vagy gondolat Plugor sajátos formanyelvén történő újrafogalmazásai. Az ihletet adó irodalmi művekhez hasonlóan születtek, — elkerülhetetlen konfliktusok között, az örökös kiutat keresve; a vonal, a forma, a korszerű grafika eszközeivel.
Öregember ábrázolásain a beesett szemű, ráncokkal barázdált, leheletfinom vonalakkal élővé varázsolt arcok; a mindig hangsúlyosra komponált, kirepedezett bőrű, kidagadt erű, munkától megcsomósodott ujjú kezek; a leengedett, megroskadt vállak a nemzedékeken keresztül megélt és megfájt sors tanulságait, ki nem árendálható igazságait közvetítik. Kiálló bordájú, a fájdalom különböző pózaiba merevedett lovai is hasonló drámai tartalmat hordoznak. Érzékien tiszta, és időtlen asszony‑ és leányalakjai, aktjai viszont a szépség, a szeretet mindennel szemben megóvó örökérvényűségét sugallják.
Plugor Sándor a lényeget, emberi létezésünk értelmét kereső alkotóművész. Fémkarcai és tusrajzai egytől egyig biztos rajzkészséggel, megalapozott mesterségbeli tudással készített, szenvedélyes, konok, kutató számbavételei a körülöttünk levő világnak. Emberközpontú humanista művek.
* * *
A Múzeum kiállításán szereplő grafikák a Vasárnapi kalauz című egyházi kiadványhoz készültek. A nagyalakú, keménykötésű, 900 oldalas könyvet, amely a vasár- és ünnepnapi szentmisék olvasmány magyarázatait tartalmazza és gazdag prédikáció gyűjteményt nyújt az egyetemes és a magyar lelkiirodalom klasszikusainak írásaiból, a passaici Szent István Római Katolikus Magyar Plébánia jelentette meg.
Amerikai Magyar Múzeum, 42. sz. kiadvány, 1996