Drahos István

Dr. Lippóczy Miklós

Drahos István, a szerény, visszavonult művész 1968. május 12-én hagyta el a földi világot a nagy magyar Alföldön, Szentesen, közel a romantikus Tiszához. Nemzetközileg híres művész, különleges könyvjegyeivel és családi grafikai munkáival egyike a legnépszerűbbeknek volt a világ Ex libris gyűjtői között.

Budapesten született és nevelkedett. István az arany béke idején, 1895. december 14-én látta meg először a várost, ahol felnőtt és iskoláit is végezte. Főiskolai tanulmányait azonban az első világháború félbeszakította. Bevonult a magyar királyi hadseregbe, végig harcolta az összes harcteret, ahová a kötelesség szólította. Tanúja volt közép és kelet Európa szörnyű tragédiájának. Kétéves front szolgálat után visszatért tanulmányaihoz és 1917-ben, Csáktornyán, nyerte el tanári diplomáját. Budapesten az Iparművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, művészi oklevelét 1925-ben kapta meg. Mint középiskolai tanár dolgozott az akkor szokásos sűrű áthelyezésekkel. Végül is Szentesen telepedett le, ideális csendes környezetben. Itt ismerte meg hitvesét Ilonát, akit 1930-ban vett feleségül és aki egész életén át múzsája volt. Ifjabb István születése tette boldogabbá házasságukat, aki később a miskolci Műegyetem tanára lett. A harmincas évek elején, 1931-ben, alkotta meg az első ex librisét. A történelem azonban nem hagyta Drahos Istvánt, hogy elérje pályájának csúcspontját, mert a második világháború tragédiája ismét szolgálatba hívta. Az állandóan visszatérő behívások nyolc évet vettek el tőle. Mint százados szerelt le. Az országra rázúduló háborúban, mindenét elvesztette: 85 kiadatlan munkáját és amiért legjobban fájt a szíve, remek szerszámait.

1947 és 1968 közötti időben bámulatosan termékeny volt: 737 remekművet alkotott. 1957-ben ment nyugdíjba mint tanár és állami bronzéremmel tüntették ki. Élete utolsó két évében gyakran betegeskedett, szívrohammal kórházban volt, ami végül is kioltotta életét. Meghitt, boldog házasélete volt, amiről Ex librisei tanúskodnak. Két unokája, István III és Éva jelentette számára a legnagyobb boldogságot.

Drahos István grafikai művészete három részből áll. A harmincas évek elején több regényt, iskolakönyvet, postai bélyeget, alkalmi grafikát, újévi kártyát, családi értesítőt tervezett. Az első feljegyzett munkája egy Ex libris volt és 1942-ig 135 fametszetet alkotott. Rézkarcokat is készített, végül azonban kizárólag fát használt munkáinak kivitelezéséhez. Drahos művei ebben az időben romantikával telítettek, tartalmilag hazafias és történelmi gondolatokkal áthatva, azonban bizonyos merev és tartózkodó vonalvezetéssel. Egészséges humora mégis elsőbbséget ad a művészeti szabadságnak. Mesteri nagysága abban az időben alakítja ki a Drahos stílust, ami minden munkáját első pillantásra felismerhetővé teszi, az ő kiválasztott, sokszor konzervatív életfelfogásának kifejezését, amely mindenkor szimpatikus légkört, ideális illúziót ébreszt.

1942 és 1948 között Drahos István nem dolgozott. Ő így jellemzi ezt a második korszakot: “Se fa, se szerszám, se munka.” Inter arma, silent musea…

1948-ban kezdődött a harmadik, igen színes, élet. Ez tele volt küzdelemmel, de a művészet örök szépsége iránt való igaz hittel, amelynek nincs nemzetisége, vallása, nincsenek határai, azonban van benne az egész világra kiterjedő szeretet, összetartás és barátság. Ebben a művészi fázisban új opust kezdett és halála évéig 737 fametszetet készített, legtöbbje ex libris. Életében így több mint ezer művet alkotott, amelyből 951 fametszet. Személyes büszkesége volt a pontos, szorgalmas munka, ami őt a többi kitűnő emberi tulajdonságával, az utolsó két évtizedben, a nemzetközi ex libris művészek legkeresettebbjé tette.

A már elhunyt, de vezető magyar ex libris gyűjtő, Galambos Ferenc, így jellemezte Drahos munkáját: “nemes, konzervatív stílusú, aki tiszteli az anyagot amiben dolgozik. Tömör kompozíciójú, tehetségének magasfokú mestere. A fametszet kifinomult technikai tradícióit követi. Harmonikus kompozíciói utolérhetetlenek.” Majd így folytatja: “Új szimbólumot keres, amely a mai idők nyelvén beszél. Alakjai legtöbbnyire emberek és állatok, tárgyakat kevésbé használ mint ex libris motívumot.”

Vidám kedvvel játszik alakjaival, azt bizonyítva, hogy az életnek mennyi a humoros helyzete, különösen ha az emberek képesek azt meglátni.

Szerette a gyönyörű női testet, soha nem lépve túl a jóízlés határát, legtöbbször egészséges humorral bemutatva az emberi élet pozitív és negatív oldalát.

Az ex librisek mellett “Kedves művészeim” mappája híres. Művész barátait parodizálta, leggyakrabban használt alakjaikkal, tökéletesen utánozva stílusukat, szokásaikat, tárgyaikat, kitűnő szórakozást nyújtva a nagyszerű metszetek szemlélőinek.

Egy másik sorozatban a nőket figurázta ki, ábrázolva őket különböző korban, hangulatban és helyzetben, alkalmat adva mindkét nem számára mosolygós percekre. A “Tizenkét Múzsa” című mappájában a női bájat, hiúságot jeleníti meg következetesen az ő természetes hatalmukkal, gyengeségeikkel, soha nem hagyva ki, még saját magát sem mint férfit, a nőktől való függés iróniájából, örökké vitatott jogaikkal..

Ralph Waldo Emerson mondta: “Lelkesedés nélkül soha nagy mű nem született”, és Drahos István életét ez az elv nagyszerűen töltötte ki. Az ő világa hittel és úgy élképzelésben mint kivitelben Istenáldotta tehetséggel volt áthatva. Ismét Ralph Waldo Emersont idézzük, amikor Drahos Istvánra emlékezünk, aki ezt mondta: “Az a nagy, aki  természettől fogva eredeti, és aki soha nem emlékeztet másra.”

A nagy művész nemcsak megrendelői körében volt népszerű, hanem művésztársai is szerették.

Azok a lapok, amiket felesége számára készített, a gyöngéd szeretet kifejezői, nagy elismerése annak, aki hűséges ihletője volt egy életen át. A hímzések, varrottasok, amelyeket fametszetbe költött, a legfinomabb vésőtechnikát követelik és Drahos István ezeken a mesterműveken mutatta be grafikai művészetének legmagasabb fokát.

Munkáit kiállították a legtöbb biennálén és ex libris kongresszuson. Számos műve van amerikai múzeumokban, így a New York-i Metropolitan Museum of Art, a New York-i Központi Nyilvános Könyvtárban (ahol Munkácsy Milton című képe is megtalálható), a New Jersey-i Montclair Museum of Art és washingtoni Kongresszusi Könyvtárban. Természetesen a passaici Amerikai Magyar Múzeum is őrzi Drahos István műveit. Drahos Istvánnak teljes gyűjteménye nem ismert. A háborús veszteségek következtében igen számos mű kallódott el és semmisült meg. Egy több mint 700 darabból álló gyűjtemény magántulajdonban van az Egyesült Államokban és berei Soó Rezső gyűjteménye az Iparművészeti Múzeumban, Budapesten.

Drahos István élete tele volt munkával, hívatása iránti szeretettel, ami kifejezésre jut gazdag képzeletén át kifinomult művészetében. Paul Pfister, a Versailles-i egyetem volt professzora, a nagy francia gyűjtő “az európai ex libris művészet lírai költőjének” nevezte. Az, aki megáll művészi munkái előtt, akaratlanul is Ellen Sturgis Hopper: “Szépség és Kötelesség” című költeményének sorait idézi fel:

“Aludtam és álmodtam, hogy az élet szép

Ébredtem, úgy láttam az életünk kötelesség

Álmom így lett árnyék és hazugság?

Küzd sajgó szívem ez most a bátorság

Így találod meg hogy mi legyen az álom

Napvilágnál ez az igazságod.”

Drahos István, az ember és művész, így ismerte szívében a legnagyobb Mestert.

                                    * * *

Erdetileg megjelent a The American Society of Bookplate Collectors and Designers Washington D.C., 33ik számában. University Press of Sewanee Tennessee 1969.

Az írás Drahos István születésnapjára meglepetésnek készült. Sajnos a sors közbeszólt, hogy az amerikai legelőkelőbb grafikai fórum elismerését megérje. Mivel hiszünk a lelkek összetartozandóságában, lelki mosolya kísérje ezt a szerény megemlékezést.

* *

Az alsóréti városrészben található, az 1960/70-es évektől a Kurcán túl kiépült Kertvárosi lakótelepen, amely a Móra Ferenc és Veres Péter utcákat, valamint a Köztársaság utat köti össze. Az 1971-ben megnyílt utcát a jeles grafikusról és fametsző művészről, Drahos Istvánról nevezték el, aki Budapesten született 1895. december 14-én. Apja, Drahos János, nyomdász volt az Athenaeum Nyomdában, édesanyja nemes bustyaházi Hudzty Ilona, egy szatmári református néptanító lánya. István Csáktornyán tanítónak készült, amikor anyját 1914-ben elvesztette. Apja munkanélkülivé vált, ekkor fiával a szentesi rokonaihoz költözött. Portási állást kapott a kórházban, és házat vásárolt a Borza utcában. Fiát közben behívták katonának; hadnagyként szerelt le 1918-ban. Dr. Csergő Károly vármegyei főjegyző közbenjárására 1920-ban ösztöndíjat nyert az Iparművészeti Főiskolára, ahol grafikusként végzett 1925-ben. 1930-ban feleségül vette Vrana Ilonát, egy szentesi takácsmester lányát.  Rajztanári állást kapott az Iparos Tanonciskolában, később művészettörténetet is tanított a gimnáziumban. Közben folyamatosan alkotott: tankönyveket, könyveket illusztrált, rajzokat készített a múzeumnak, egyéni megrendelőknek és a helyi újságoknak. Elsősorban fametszetben dolgozott, a düreri hagyományú, vonalas metsző technikát művelte, amelyben igazi virtuóznak mutatkozott. Gyűjteményes hagyatékát a Koszta József Múzeum gondozza. Szentesen hunyt el 1968. május 12-én. 1971-ben utcát neveztek el róla. 1985-ben emléktáblát helyeztek el tiszteletére a Köztársaság Téri Általános Iskola (ma Szt. Erzsébet Katolikus Ált. Isk.) falán, de az épület tatarozása óta a fából faragott emlék nem látható. Labádi Lajos (szentesinfo.hu)

Drahos fametszői ars poeticája:

A bemutatott műalkotások Dr. Lippóczy Miklós gyűjteményéből származnak.