Bartók Béla

Szeptember 26-án volt 50 éve, hogy a 20. század egyik legnagyobb zenésze, Bartók Béla, egy new-yorki kórházban elhunyt. A kultúr-világ hangverseny-sorozatokkal, zenei ünnepségekkel és műveinek újra-kiadásával hódol szellemének.

Alkotóerejének teljében, “teli poggyásszal” kellett itt hagynia a földi életet, ahol számára a megnemértés és elutasítás mellett értelmet csak a munka öröme jelentett. Az Amerikában eltöltött rövid öt esztendő alatt is szüntelenül az alkotás vágya fűtötte. Törékeny testében nagy szellemi erő lakozott, ahol az alkotó zeneszerző, a virtuóz előadó-művész és pedagógus, s az örökké kutató népzene-tudós szerencsésen ötvöződött; és ez páratlan a világ zene-történetében.

Nagyszentmiklósról indult el, ahol már gyermekkorában magába szívta a magyarság ősi zenéjét, ami évszázadokon át gyémántként csiszolódott; egy nép örömeit, szenvedéseit, s reményeit hűen kifejezve. Még idejében felismerte, hogy a későromantika kora lejárt és egy új zenei nyelvezet megteremtése az egyedüli módja annak, hogy ezt a felbecsülhetetlen értéket megmenthesse az eljövendő nemzedékek számára. E nagy munka elvégzésében hű társra talált Kodály Zoltánban, akivel egy olyan népzene-rendszerezési módot állított fel, amivel megvetették alapját egy új tudomány-ágnak, s amit ma “etnomuzikológia”, vagyis népzenetudomány néven ismer a világ.

Voltak előtte már Magyarországon is akik gyűjtöttek anyagot – mint Maróthy, Vikár, a Kalevala híres fordítója és mások -, de ők, nem lévén muzsikusok, szétválasztották a népdal szövegét dallamától, felborítván ezzel azt a megbonthatatlan egységet, ami szerves része minden régi, népi dallamos hagyománynak.

Bartók, kezében kottapapírral, ceruzával és fonográffal indult el, anyagi áldozatot és fáradságot nem ismerve, a legeldugottabb helyekre, távol minden civilizációtól, hogy a még érintetlen néphagyományt megörökítse. Az így összegyűjtött anyagot rendszerezve ma már több kötetet tesz ki ez a monumentális gyűjtemény és példaképül szolgál a világ zenekutatói számára. Ez a gyűjtési munka túlnőtt az ország határain, s beszélőgépével még Törökországba és Észak-Afrikába is eljutott. Ilyen irányú törekvései nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar népzenét saját zenei nyelvezetével nemzetközi színvonalon olyan egységgé ötvözze, ahol már nem egyes népi dallamokat, hanem pentatonba burkolt Egyetemes Magyar Muzsikát és Magyar Szellemet találunk.

Mint előadó zongoraművész is jelentékeny volt. Dohnányival együtt Thomán Istvántól tanult, akitől átvette a Liszt-i örökséget és hosszú tanári működése során tanítványain át továbbította azt. Annak ellenére, hogy zeneszerzés tanítványokat nem vállalt, egy egész nemzedék zeneszerző-gárdája tanult tőle, mint ahogy ő is fogékony volt minden új szellemi áramlat iránt és saját műhelyében leszűrte a kor főbb zenei törekvéseit; de senkinek epigonjává nem vált.

A kultúr-világ már rég felismerte Bartók jelentőségét, de mit jelent számunkra, Amerikában elő magyarok számára ez a szellemi örökség?

Most, hogy népesség-politikánk olyan irányzatot vett fel, ami szerint nem az a jó állampolgár, aki saját kultúráját megtagadva nyomtalanul eltűnik a népek olvasztótégelyében, hanem az, aki ősei hagyományait, nyelvét, szokásait, zenéjét ápolja és tovább adja az elkövetkező generációknak. Az emigrációs életben csak akkor lesz súlyunk, ha megmutatjuk, hogy ezek a gyökerek milyen mélyen ágazzák be az amerikai élet minden területét. Egy bizonyos fokú szerénységet mutatva legyünk büszkék arra az eredményre, amivel a Magyar Tudós, a Magyar Művész hozzájárult befogadó országunk tudományos és művészeti életéhez.

De most rajtunk a sor, hogy cselekedjünk!

Váljanak ezek az eredmények mindennapi életünk részévé azáltal, hogy otthonunkban gyűjtjük a magyar és magyar-vonatkozású tudományos, irodalmi és művészeti kiadványokat, lemezeket; hogy rendszeresen látogatjuk az olyan magyar rendezvényeket, amelyek kultúránk, hagyományaink ápolását célozzák; hogy segítjük anyagilag is az olyan törekvéseket, melyek a magyar szót, a magyar kultúrát próbálják fenntartani.

Ha az emigrációban unokáink tudnak és akarnak majd meríteni abból a kiapadhatatlan forrásból, amit Bartók a művész, a tudós, a nevelő, az ember és emigráns termékeny életével felfakasztott, akkor már tanújelét adtuk annak, hogy nem süllyedünk el nyomtalanul a népek tengerében, hanem mint életképes, hasznos és megbecsült tagjai lehetünk az összmagyarságnak az elkövetkező generációkon keresztül.

szuhafői Bartók Béla életének főbb mérföldkövei