Betlehemezés
A magyar karácsonyi népszokások közül a betlehemezés a legismertebb. A betlehemezés a középkori misztériumjátékok elvilágiasodott formája.
Általában karácsony napján (sok helyen már előtte is) járnak házról házra köszönteni négy-öt tagú gyerekekből vagy legényekből, – a Székelyföldön 18-20 legényből – álló csoportok. Matyóföldön a lányok, de akadt arra is példa, hogy öreg-asszonyok betlehemeztek. A szereplők legtöbb esetben két angyal, két pásztor és a humoros öreg vagy juhász, akinek az öltözete is más: néhol báránybőr süvegére tollseprű van erősítve. A betlehemes játékok fő formája a pásztorjáték. Angyal jelenik meg a szabadban alvó pásztoroknak és közli velük a Megváltó születését. A pásztorok rendszerint subát és kucsmát viselnek, mások hosszú, fehér ruhát, Heródes katonái viszont huszárruhát öltöttek. A Herodes-jelenet külön vízkereszti játék is lehet. A betlehem rendszerint templom alakú volt. Sok esetben gyertya égett a belsejében. Dunántúlon és a Felső-Tisza mentén használták a bábtáncoltató betlehemeket, melyeknek mozgatható bábjaik voltak, közöttük ördög, kéményseprő és más népi alakok.
A régiek szigorúan vették e játékot. “A (székelyek) lövétei betlehemes rendtartása előírja (olvasható Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd c. könyvében), hogy akik Krisztus születése emlékén, vagyis karácsonyi szent ünnepekre betlehemi folytatásban tagok akarnak lenni, azok, csak úgy lehetnek, ha a kötelező feltételeket megtartják: nem szabad a kocsmahelyiségekben forogni, fonóseregben lányokhoz járni, az utcákon néma csöndben kell járni, továbbá nem szabad világi éneket énekelni. Mindezeket meg kell tartani attól a naptól, amikor próbálni kezdik, egészen vízkereszt napjáig… Aki ezen alapszabálynak nem tesz eleget, annak büntetése nem lehet egyéb, mint hogy abból a szobából, amelyben gyakoroltak a Kócsár és a Huszár nevű tagok kihúzott karddal kikísérik az illető személyt, mezítláb és hajadonfővel, a templomot pedig háromszor megkerülik. Ez bármilyen zord idő esetén is végrehajtandó…”
A betlehemezés sok esetben elvesztette vallásos jellegét és számtalan tréfás népi elemmel bővült. Szövege vidékenként változik.
“Palócföldön ma is “Szent Család”-ot járnak esténként. Szálláskereső játék ez csakúgy, mint a betlehemezés. Minden adventi estén más családnál készítik el a házi-oltárt, amelynek Mária és József szobrocska a fő “dísze”, s helyenként Jézuska. Hosszan imádkoznak énekelnek; az imamalmos “dobolás” lelküket szabadítja ki a test “rabságából”, átjárja őket a makulátlanság szentcsaládi óhaja.” (Molnár V. József)
A Bukovinából Tolna megyébe áttelepült székelyek betlehemes játéka a csobánolás. A bukovinai székely csobánolás az egyik legarchaikusabb elemeket őrző, a csíki betlehemessel rokonítható magyar népszokás. Mária és az angyal öltözetében a bukovinai női népviselet jelenik meg, a pásztorok – székely szóhasználatban képnek nevezett – maszkja pedig kereszténység előtti pogány elemeket őriz. Ezek állatbőrből készült félelmetes álarcok.
A betlehemesek az énekért és színjátszásért kolbászt, kalácsot, újabban pénzt kapnak. A megvendégelés után áldással köszönnek el:
Nosza, nosza jó gazda,
Bocsáss minket utunkra,
Házadra, magadra,
Szálljon Isten áldása!
Karácsony köszöntésének másik formája a kántálás. Karácsony havában a kántálók heteken át házról házra jártak és énekkel köszöntötték az őket befogadókat. Újabban főként iskolások járnak, kérdezvén a ház lakóit: Kell-e kenteknek angyali vigasság? A szokást mendikálásnak is nevezik. Ebből arra következtethetünk, hogy évszázadokkal ezelőtt kolduló szerzetesek vagy református diákok lehettek a köszöntők. Számukra az adománygyűjtés nagyon is fontos volt. Erre utal az alábbi énekszöveg:
Karácsony éccakáján,
Krisztus születése napján,
Örüllyünk má” örvendezzünk,
Megszületett már minékünk.
Eredj Éva a pallásra, fogj egy pár galambot,
Te is Ádám a pincébe töltsd meg csutorádat
Hogyha velünk Betlehembe akartok jönni,
Siessetek turós-vajas pogácsákat sütni.
A kántáló énekek számban jóval felülmúlnak minden más jeles nappal kapcsolatos énekfüzérünket. A sok évszázados hagyományt bizonyítja a legnépszerűbb, országszerte ma is ismert kántáló ének, mely az 1651-ből származó Cantus Catholici énekeskönyvben is szerepel:
Csorda pásztorok, midőn Betlehemben
Csordát őriznek éjjel a mezőben
Isten Angyali jövének melléjek,
Nagy félelemmel telék meg ő szivek…
A Somogy megyei fiúk és lányok kántáló szokását bölcsőcskének nevezik, mert a köszöntők kis bölcsőt visznek magukkal és azt állják vagy térdepelik körül amikor énekelnek. A vitnyédi bölcsőcske záróéneke:
Menjünk mi is Betlehembe
Részt venni a nagy örömbe,
Melyet mennyei atyánk,,
Árasztott az éjjel ránk.
A pásztorok is ott vannak
Térdre hullva imádkoznak.
Ma született kisdednek
Ajándékot visznek. …
Kelésesek ne legyenek az új esztendőben!
A pásztorok szerepének a karácsonyi ünnepkörben nagy fontosságot tulajdonítottak, mert különös erővel voltak felruházva. Az ország sok részében karácsonykor a pásztorok vesszőt hordtak. A hiedelem szerint, az általuk házról házra hordott vesszők és a köszöntők elősegítik a következő év állatszaporulatát és az állatok egészségét. Az Ipoly mentén Karácsony előestéjén a csordás meglátogatta egy csomó nyírfa- vagy fűzfavesszővel a házakat, ahol tehenet tartottak. A gazdaasszony a csomóból annyi vesszőt húzott ki, ahány tehén volt a háznál és megcsapkodta velük a csordás csizmáját. A vesszőhordás az aprószentek-napi vesszők megáldásának emlékét őrzi.
Kép: Matyóföldi betlehemesek, Petry Béla grafikája, (USA)